Ötvös Tibor

Ismeretlen hívás - Másfél órás Sikoly-nyitány

Sajnos Hollywood ismét olyan filmhez nyúlt, amihez nem kellett volna. Pedig az előjelek bíztatóak voltak: sikeres rendező, klasszikus thriller. Ám az ismeretlen színészekkel telezsúfolt mozi mégis balul sült el.

Hollywood feldolgozás-lázban ég, legyen az képregény, játék, más országból származó horror vagy akár saját klasszikusa... Mindegy. Elég csupán az Intercom júniusi választékát megtekinteni és látható, hogy bizony az áradatnak még közel sincs vége. Vajon mivel érdemeltük, hogy ennyi régi horrorhoz nyúl Amerika? Persze a válasz egyértelmű, hiszen egy klasszikus nevet könnyebb eladni és a horrorfilm talán a legolcsóbb filmes műfaj (ld. cikkünk tárgyát: 15 millió dollárból készült és a 60 milliós világszintű bevétel majd 80%-át Amerikában hozta be - hiába, az ismeretlen színészek helyett a sztori adja el magát), valamint ez az a műfaj, ami eltalálja a legérzékenyebb mozis célcsoportot (14-18 éves tinik).

Persze a feldolgozásfilmekre is szükség van, hiszen esetleg már elfeledett régi klasszikusokra (vagy külföldi kincsekre) lehet bukkanni egy-egy remake után, de az ember gondolatmenete megbicsaklik akkor, amikor egy nem annyira klasszikus film kerül újraforgatásra. Az Ismeretlen hívás egy 1979-es horror feldolgozása. Egy korrekt, atmoszférikus horror volt, amelyben volt 15-20 percnyi totális rettegés, de ezen kívül nem sokat tett le az asztalra. Sok filmre hatással volt, a legjobb példa talán a tinihorrort felélesztő Sikoly, melynek alapszituációja nagyban hasonlít a klasszikuséhoz. A mostani remake-sikereket látván a Screen Gems úgy gondolta, ideje feléleszteni a bébiszitter halálos kalandját.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A film főszereplője egy tipikus gimnazista lány, név szerint Jill Johnson. Miután elég tekintélyes telefonszámlát csinál, apja büntetésből munkára fogja: egy gazdag házaspár gyerekeire kell vigyáznia míg ők egy étteremben vacsoráznak. A ház egyszerűen pazar, Jill azonban nem élvezi a pompás környezetet. Magánéleti gondjai mellett egy telefon is beányékolja a rutinfeladatnak induló bébiszitterkedést. Egy titokzatos férfihang folyamatosan azt kérdezi tőle: Megnézted már a gyerekeket?

Sokaknak rögtön a Sikoly ugorhat be, ami nem véletlen, hiszen a film kezdő öt perce éppen az Ismeretlen hívás eredeti, 1979-es verziójának állított emléket, majd karikírozta ki pár éles szóváltással. Ezúttal viszont nem kapunk pengeváltásokat, csattogó párbeszédeket, csak folyamatosan növekvő rettegést és sokasodó kérdőjeleket, hogy vajon ki telefonál, mit akar az illető - akar-e egyáltalán valamit? Vajon ismerős hívogat vagy valaki ismeretlen? A válaszhoz persze végig kell nézni a filmet, utána pedig erősen elgondolkodni azon, hogy hova is lehet tenni az Ismeretlen hívást a horrorok polcán.

Tehát az alapszitu ugyanaz, mint elődjében, ám az idő már jócskán eljárt a történet felett. Hogy egy szóban foglaljam össze a lényeget: unalmas. Az elképesztő klisékből építkező thriller hamar kifullad, és egyszerűen szétunjuk magunkat a flm nézése közben. Pedig a főszereplő Camilla Belle nagyon meggyőzően alakítja a rémült és elkeseredett tinédzser lányt. Ezen mondjuk nem lepődtem meg, hiszen a fiatal színésznő nevéhez fűződik a kritikailag hatalmas elismerést hozó Jack és Rose balladájának női főszerepe. Érdekesség, hogy legközelebb egy igazi nagyköltségvetésű filmben bizonyíthatja tehetségét, ugyanis Roland Emmerich rá osztotta a 10 000 B.C. főszerepét.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

De térjünk vissza az Ismeretlen hívásra. A közel 90 perces filmben a 70. percig szinte semmi nem történik. Szembesülünk Jill magánéleti gondjaival (hűtlen barát, kétszínű barátnő stb), majd a nyolcvanadik hívás után felbukkan maga a gonosz gyilkos. Rá szinte nem is érdemes kitérni: az hagyján, hogy nem tud futni (viszont rendkívül öles léptekkel "siet" áldozata felé), de olyan sötét, mint az éjszaka. Részletekbe nem akarok belemenni, de egy ilyen "gyilkos" inkább röhejes, mint félelmet keltő.

Sokan kellemetlen szájízzel fogják elhagyni a kevésbé zsúfolt nézőteret, mert úgy fogják vélni, hogy a film csak csúfot űzött belőlük - az emberek másik része pedig a végeredménnyel mit sem törődik majd és azt fogja mondani, hogy az utóbbi idők legfélelmetesebb filmjét látta. Embere válogatja, nyilván az utóbbi csoportba a gyengébbik nem fog tartozni, de azt azért el lehet ismerni, hogy a múlt hónapok termése, gondoljunk itt akár a Sziklák szemére, az Ómenre vagy akár a Motelre, nem feltétlenül a félelmetes horrorok közé tartozott, hanem sokkal inkább a vizuális megjelenítésre helyezték bizonyos esetekben a hangsúlyt.

Nem akarom élvezhetetlenné tenni a filmet azok számára, akik beülnek rá a mozikba, de a sok félbehagyott szál is nagyon zavaró a filmben. A forgatókönyv csapnivaló, pedig maga a körítés nem lenne rossz. Maga a díszlet, a hatalmas ház ahol játszódik a történet remekbeszabott, kellemes hangulatot áraszt és tágassága miatt is kellőképp nyomasztó hangulatot áraszt magából. Kellően félelmetes és ez nagyrészt Peter Menzies-nek köszönhető. Az operatőr olyan filmeken dolgozott eddig, mint a Négy tesó vagy 13. harcos.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A rendező Simon West azonban nem produkál semmi extrát. A Con Air - A fegyencjárat és a Tomb Raider direktora szinte rutinból vezényli le a filmet és ez sajna meglátszik annak minőségén is. Szóval a film megtekintését nem ajánlom senkinek, értelmetlenül összedobott tini-thriller kotyvalék, amelynek a videotékák polcain a helye. Aki igazi horrort akar látni, az inkább üljön be a szomszéd teremben vetített Silent Hill - A halott városra vagy kölcsönözze ki a Sikolyt. Garantálom, hogy jobban fog szórakozni.

Mindenesetre kezeket össze és kezdjük el várni a következő hónapokban közeledő remake-förgeteget, hiszen Amerikában júliusban mutatják be a japán Pulse (Kairo) feldolgozását, októberben kapunk egy Átok 2-őt (The Grudge) és egy Texasi láncfűrészes folytatást (The Texas Chainsaw Massace: The Beginning), de ezek csak címileg feldolgozások. Még ebben az évben bemutatják azt a Black Christmas-remake-et, mely film folytatásának készült eredetileg a When a Stranger Calls '79-es verziója. Ezen kívül idén még egy Wicker Man újrafilm várható Nicolas Cage-dzsel, jövőre pedig az Országút fantomját kapjuk meg modernebb köntösben, csak Rutger Hauer helyett Sean Bean fog rosszalkodni. Nem kell aggódni, fényes jövő előtt állunk.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Ismeretlen hívás (When a Stranger Calls)
feliratos amerikai horror, 87 perc, 2006

Rendező: Simon West
Forgatókönyvíró: Jake Wade Wall, Steve Feke, Fred Walton
Zeneszerző: James Michael Dooley
Operatőr: Peter Menzies Jr.

Szereplők:
Camilla Belle (Jill Johnson)
Tessa Thompson (Scarlet)
Katie Cassidy (Tiffany)
Brian Geraghty (Bobby)
John Bobek (Lewis)
Molly Bryant (Mom)
Madeline Carroll (Alison)

Forgalmazza az InterCom

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • donoki #21
    szerintem yo!
  • torokandras #20
    Ha nem tudok elaludni,elkezdem nézni ezt a filmet..iszonyat rossz..semmi ötlet,fordulat,kreativitás,izgalom nincs benne..egyszerűen egy nagy nulla!!
  • HuAn82 #19
    Nagyon faxa film volt!
  • mittu #18
    mert a tomb rejdert minek nézi az ember? dzsoli csöcsei miatt...:)
  • Szeszmester #17
    A Fülke ;)
  • pero #16
    Szerintem ez is csak egy olyan nagy baki film mint a másik telefonos (a neve most nem jut eszembe)!
  • 5i #15
    SZámomra hatalmas csalódás ez a film (is). Ez az átkozott remake-láz teljesen megörjít. Inkább nézek vmi jó francia filmet (ami legalább egyedi), mint egy ilyet vagy Viasztesteket.
  • Szeszmester #14
    Szerintem annyira nem jó ez a csaj. Sőt, a képeken egyik sem az. A színészi tehetségük meg kimerül abban, hogy rémülten belenéznek a kamerába.
    Ezt a filmet érdemes kihagyni. Kifejezetten hátránytalan.
  • winnie #13
    az előzetes lelövi az egyetlen poént a filmből.
  • oszi1113 #12
    Hm... nem tudom mitévő legyek! Bedöljek a marketingnek, tennap láttam a TV-s bemutatóját, vagy hallgasak az itt leírtakra - fenti-lenti - , de végül is van hely a gépemen, ha meglesz a Silent Hill, akkor lehet utána ebbe is belekostolok!
    A legjobb horror még mindég a Halloween 1 része!!!