Zsellér Máté
Brokeback Mountain - Túl a barátságon
A híres-hírhedt fesztiválmunka, amelyről zsigerből szokás ítélkezni - akár pozitív, akár negatív irányból. Azért nem ártana megnézni a filmet sem!
Vannak filmek, amik akár tótágast is állhatnak, valakinek mindig szúrják a szemét. A közelmúltban is kicsit összeugrott Amerika gyomra, amikor a hosszú téli álmát alvó Ang Lee pöccre fesztiválidőszakban kinyomott Túl a barátságon című állítólagos "homoszexuális western"-je a kelleténél több Golden Globe-ot kebelezett be első felvonásban. "Uramatyám! Jönnek a melegek. Már megint!" - így néhányan. A túlérzékeny Egyesült Államokban rögvest neki is esett egymásnak mindenki aki ilyenkor szokott, a toleranciaskálát az aktuális melegfilm tetszési indexe alapján osztó nyavajgó kritikusgárda pedig az ömlengés új tárgyára lelt. Szerencsétlen Túl a barátságon rögtön rá is került néhány zászlóra, amire - valószínűleg - nem is akart.
Magáról a filmről csak elvétve olvashatott kritikát az ember akkoriban. A kérdés iránt előítélettel bírók bőszülten fröcsögtek, a túlérzékeny kritikusok meg nekifogtak az előremenekülésnek: nem tudták eldönteni, hogy a tolerancia néptanítójává lépjenek-e elő aktuális cikkjükben, vagy inkább a sárga földig le "ujjalmutogatás"-ozzák az emóció-deficites anyjaszégyene bandát, akik "elvből nem néznek ilyet, mert elgondolásuk szerint hogy néz az ki".
Így lett szerencsétlen Ang Lee-ből potenciális bajkeverő, Jake Gyllenhaal-ból "az életben is tuti" kőbuzi, Heath Ledgerből a visszahúzódóknak is reményt adó melegidol, a novellát jegyző Annie Proulxból - akinek írásai egyébként rendkívül visszafogottak, választékos, kiművelt nyelvezete néha már finomkodó - meg minden hájjal megkent, ebadta népizgató. Hollywood "állítólag" presztiskérdést csinált belőle, hogy elmeszelje a filmet, az Oscar-on (csak) három szobrocskát engedélyeztek neki a filmakadémia dinoszauruszai. Egyrészről - kedves bőszülten pártolók - három oscar kevés lenne? Másrészről - kedves, "állítólagos" kényes egyensúlyok megőrzésén ügyködő akadémikusok - most tényleg az oviban vagyunk? Igénytelen véleményem szerint egyébként az Oscarra épp hogy csak beszivárgó, ugyancsak idei fesztiváltaroló Transamerica beszédes címe már egymagában durvább, mint a alant nevezett birkapásztoraink melankónikus drámája.
Merthogy birkapásztorokról szól e keserű nóta - térnénk át végre a lényegre, miután saját szidalmaim alanyává lépvén elő én se szóltam magáról a filmről ezeddig. A cowboyok tehát közel sem cowboyok, ám ezzel még nem lövünk verebet. A kutya ott van elásva, hogy álljon bármilyen sejtelmesen Gyllenhaal és Ledger fején a karimakalap a plakáton, a film köszönőviszonyba sincs a western-műfajjal. Ez biza egy rezignált dráma, főhősei indiánt népviseletben max. rodeó-rendezvényeken, emberre szegezett fegyvert meg a tévében láttak. A Túl a barátságon tehát nem "melegwestern" "homi-cowboyokkal" - minden kritikai megközelítés, amely a jenki macho-Amerika elleni lázadásként kezeli a filmet erős fenntartásokkal kezelendő. (Mikor lázadt utoljára Ang Lee, könyörgöm?!) Bár a helyszín a western-hagyományokat leginkább megőrző vidék Amerikája, a műfajhoz elengedhetetlen kor sem stimmel - Ang Lee legújabb filmjét korunkba helyezte.
Főhőseink, név szerint Jack Twist (Jake Gyllenhaal) és Ennis Del Mar (Heath Ledger) egyszerű emberek. Fiatal birkapásztorok ők, inkább a tettek, mint a szavak emberei mindketten, s történetesen ugyanarra az idénymunkára sikerül jelentkezniük. Az egy szezonnyi birkapásztorkodás kezdetét is veszi fenn a festői szépségű - hú, de jó a fényképezés - Brokeback hegyen, s a bukolikus magányban egymásra talál a két férfi először barátként, majd - amint a magyar cím is mondja - azon túl is. A nyárnak azonban vége szakad, ők pedig féltve őrzött titkuktól terhelten kullognak vissza a társadalomba. Fiaink egyike balra, másika jobbra el, egy kissé pózoltan disszonáns, férfias búcsú után. Elvileg örökre szól az istenhozzád: most a Brokeback hegyen történtek feldolgozásán van a sor a fejekben, no meg az egzisztenciateremtésen, mert az élet nem állhat meg.
A Túl a barátságon a kapcsolatfilmek szerkesztési elveit követi, ennek mentén két részre bontható. A felvezetés és a kötődés megszületése után főszereplőink életét csak azon vonatkozásban követi nyomon, amennyiben az a központba állított kapcsolat szempontjából fontos. Az egymástól elsodródott életeknek így epizódjait láthatjuk csupán, lináris rendben, (a Kikötői hírekért - de jó is volt az - egyébként Pulizer-díjjal jutalmazott) Annie Proulx írásának stílusához szinte minden nüansznyi elemében kötődve.
Főszereplőink rendben elvégzik az ukázba kiadott rendezői utasításokat. Jake Gyllenhaal a beszédesebb, nyitottabb fél révén jobban szabadjára engedheti magából a szépfiút az elengedhetetlen kisfiús mosollyal. Az utóbbi filmjeiben komoly-színészsorba lépett (Dogtown urai) Heath Ledger karaktere egy fokkal összetettebb, a történet is mintha az ő drámáját mélyítené el jobban, s ehhez egy Ang Lee filmben jobb partner is dukál.
És itt jön képbe a feleségek témája, amely mellékszereplői fronton nagyon is fontos eleme a történetnek. A "két személyes Brokeback-álomvilágon" kívülállók legfontosabbjai ők, s nem csak azért, mert általában minden probléma alfája és omegája a család, hanem mert Lee a két férfi kapcsolatát a távollét időszakában egy vidék társadalma által elfogadott és általános intézmény, a család szentsége alapján veszi górcső alá. (Hogyne kapna az alkalmon az a rendező, aki többek között felelős az un. kisvárosi családi drámák alapjait lefektető, Amerikai szépség elődjeként számon tartott Jégviharért is.)
A partnerek közül a szintén komolyabb szerepek felé kacsingató (Havoc) Anne Hathaway díszes bazsalygása átlagos, kiemelkedő teljesítményt nem eredményez. Nem úgy Michelle Williams Ennis Del Mar feleségének szerepében, akiről talán a Bőség földje kapcsán áradoztunk legutóbb, de legnagyobb örömmel csinálunk rendszert a dologból (Dawson és a Haverok gyűlölők, meneküljetek!), ha ilyen teljesítménnyel rukkol elő minden alkalommal. Williams tökéletesen adaptál környezetéhez, mesterien mélyíti el a Del Mar család drámáját elmesélő jeleneteket amellett, hogy egy percig sem kívánkozik előtérbe. Alakításáért - teljesen megérdemelten egyébként - Oscar-jelölés a jutalma.
Hogy milyen film a Túl a barátságon? Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy Ang Lee nem mai csirke. Számtalanszor bizonyította adaptációs képességét, többször vizsgázott jelesre drámából is. Tagadhatatlan, hogy (egy kasztrendszerbe helyezett történet kivételével) talán a melegekről szóló téma az egyik utolsó mentsvára annak, aki a tiltott szerelem toposzát kívánja megjeleníteni a vásznon a mai világban. Hogy a rendezőt ez ragadta volna meg a történetben, vagy az áthidalhatatlan távolsággal együttélés kényszerűsége? Ezt nehéz lenne megmondani.
Tény viszont, hogy a rendezőnek számolnia kellett azzal hogy bár filmjét elismerni lehet, a történettel való azonosulás a kiváló előadásmód ellenére is elég nehéz feladat, s nem is biztos hogy sokan megpróbálkoznak vele. Az azonosulás pedig fontos dolog a néző részéről: többek között ez dönti el, hogy az egyébként kiváló darabokat csak egyszer tekinti meg, vagy a százszor újranézett kedvencei között tartja számon az ember.
Vannak filmek, amik akár tótágast is állhatnak, valakinek mindig szúrják a szemét. A közelmúltban is kicsit összeugrott Amerika gyomra, amikor a hosszú téli álmát alvó Ang Lee pöccre fesztiválidőszakban kinyomott Túl a barátságon című állítólagos "homoszexuális western"-je a kelleténél több Golden Globe-ot kebelezett be első felvonásban. "Uramatyám! Jönnek a melegek. Már megint!" - így néhányan. A túlérzékeny Egyesült Államokban rögvest neki is esett egymásnak mindenki aki ilyenkor szokott, a toleranciaskálát az aktuális melegfilm tetszési indexe alapján osztó nyavajgó kritikusgárda pedig az ömlengés új tárgyára lelt. Szerencsétlen Túl a barátságon rögtön rá is került néhány zászlóra, amire - valószínűleg - nem is akart.
Magáról a filmről csak elvétve olvashatott kritikát az ember akkoriban. A kérdés iránt előítélettel bírók bőszülten fröcsögtek, a túlérzékeny kritikusok meg nekifogtak az előremenekülésnek: nem tudták eldönteni, hogy a tolerancia néptanítójává lépjenek-e elő aktuális cikkjükben, vagy inkább a sárga földig le "ujjalmutogatás"-ozzák az emóció-deficites anyjaszégyene bandát, akik "elvből nem néznek ilyet, mert elgondolásuk szerint hogy néz az ki".
Így lett szerencsétlen Ang Lee-ből potenciális bajkeverő, Jake Gyllenhaal-ból "az életben is tuti" kőbuzi, Heath Ledgerből a visszahúzódóknak is reményt adó melegidol, a novellát jegyző Annie Proulxból - akinek írásai egyébként rendkívül visszafogottak, választékos, kiművelt nyelvezete néha már finomkodó - meg minden hájjal megkent, ebadta népizgató. Hollywood "állítólag" presztiskérdést csinált belőle, hogy elmeszelje a filmet, az Oscar-on (csak) három szobrocskát engedélyeztek neki a filmakadémia dinoszauruszai. Egyrészről - kedves bőszülten pártolók - három oscar kevés lenne? Másrészről - kedves, "állítólagos" kényes egyensúlyok megőrzésén ügyködő akadémikusok - most tényleg az oviban vagyunk? Igénytelen véleményem szerint egyébként az Oscarra épp hogy csak beszivárgó, ugyancsak idei fesztiváltaroló Transamerica beszédes címe már egymagában durvább, mint a alant nevezett birkapásztoraink melankónikus drámája.
Merthogy birkapásztorokról szól e keserű nóta - térnénk át végre a lényegre, miután saját szidalmaim alanyává lépvén elő én se szóltam magáról a filmről ezeddig. A cowboyok tehát közel sem cowboyok, ám ezzel még nem lövünk verebet. A kutya ott van elásva, hogy álljon bármilyen sejtelmesen Gyllenhaal és Ledger fején a karimakalap a plakáton, a film köszönőviszonyba sincs a western-műfajjal. Ez biza egy rezignált dráma, főhősei indiánt népviseletben max. rodeó-rendezvényeken, emberre szegezett fegyvert meg a tévében láttak. A Túl a barátságon tehát nem "melegwestern" "homi-cowboyokkal" - minden kritikai megközelítés, amely a jenki macho-Amerika elleni lázadásként kezeli a filmet erős fenntartásokkal kezelendő. (Mikor lázadt utoljára Ang Lee, könyörgöm?!) Bár a helyszín a western-hagyományokat leginkább megőrző vidék Amerikája, a műfajhoz elengedhetetlen kor sem stimmel - Ang Lee legújabb filmjét korunkba helyezte.
Főhőseink, név szerint Jack Twist (Jake Gyllenhaal) és Ennis Del Mar (Heath Ledger) egyszerű emberek. Fiatal birkapásztorok ők, inkább a tettek, mint a szavak emberei mindketten, s történetesen ugyanarra az idénymunkára sikerül jelentkezniük. Az egy szezonnyi birkapásztorkodás kezdetét is veszi fenn a festői szépségű - hú, de jó a fényképezés - Brokeback hegyen, s a bukolikus magányban egymásra talál a két férfi először barátként, majd - amint a magyar cím is mondja - azon túl is. A nyárnak azonban vége szakad, ők pedig féltve őrzött titkuktól terhelten kullognak vissza a társadalomba. Fiaink egyike balra, másika jobbra el, egy kissé pózoltan disszonáns, férfias búcsú után. Elvileg örökre szól az istenhozzád: most a Brokeback hegyen történtek feldolgozásán van a sor a fejekben, no meg az egzisztenciateremtésen, mert az élet nem állhat meg.
A Túl a barátságon a kapcsolatfilmek szerkesztési elveit követi, ennek mentén két részre bontható. A felvezetés és a kötődés megszületése után főszereplőink életét csak azon vonatkozásban követi nyomon, amennyiben az a központba állított kapcsolat szempontjából fontos. Az egymástól elsodródott életeknek így epizódjait láthatjuk csupán, lináris rendben, (a Kikötői hírekért - de jó is volt az - egyébként Pulizer-díjjal jutalmazott) Annie Proulx írásának stílusához szinte minden nüansznyi elemében kötődve.
Főszereplőink rendben elvégzik az ukázba kiadott rendezői utasításokat. Jake Gyllenhaal a beszédesebb, nyitottabb fél révén jobban szabadjára engedheti magából a szépfiút az elengedhetetlen kisfiús mosollyal. Az utóbbi filmjeiben komoly-színészsorba lépett (Dogtown urai) Heath Ledger karaktere egy fokkal összetettebb, a történet is mintha az ő drámáját mélyítené el jobban, s ehhez egy Ang Lee filmben jobb partner is dukál.
És itt jön képbe a feleségek témája, amely mellékszereplői fronton nagyon is fontos eleme a történetnek. A "két személyes Brokeback-álomvilágon" kívülállók legfontosabbjai ők, s nem csak azért, mert általában minden probléma alfája és omegája a család, hanem mert Lee a két férfi kapcsolatát a távollét időszakában egy vidék társadalma által elfogadott és általános intézmény, a család szentsége alapján veszi górcső alá. (Hogyne kapna az alkalmon az a rendező, aki többek között felelős az un. kisvárosi családi drámák alapjait lefektető, Amerikai szépség elődjeként számon tartott Jégviharért is.)
A partnerek közül a szintén komolyabb szerepek felé kacsingató (Havoc) Anne Hathaway díszes bazsalygása átlagos, kiemelkedő teljesítményt nem eredményez. Nem úgy Michelle Williams Ennis Del Mar feleségének szerepében, akiről talán a Bőség földje kapcsán áradoztunk legutóbb, de legnagyobb örömmel csinálunk rendszert a dologból (Dawson és a Haverok gyűlölők, meneküljetek!), ha ilyen teljesítménnyel rukkol elő minden alkalommal. Williams tökéletesen adaptál környezetéhez, mesterien mélyíti el a Del Mar család drámáját elmesélő jeleneteket amellett, hogy egy percig sem kívánkozik előtérbe. Alakításáért - teljesen megérdemelten egyébként - Oscar-jelölés a jutalma.
Hogy milyen film a Túl a barátságon? Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy Ang Lee nem mai csirke. Számtalanszor bizonyította adaptációs képességét, többször vizsgázott jelesre drámából is. Tagadhatatlan, hogy (egy kasztrendszerbe helyezett történet kivételével) talán a melegekről szóló téma az egyik utolsó mentsvára annak, aki a tiltott szerelem toposzát kívánja megjeleníteni a vásznon a mai világban. Hogy a rendezőt ez ragadta volna meg a történetben, vagy az áthidalhatatlan távolsággal együttélés kényszerűsége? Ezt nehéz lenne megmondani.
Tény viszont, hogy a rendezőnek számolnia kellett azzal hogy bár filmjét elismerni lehet, a történettel való azonosulás a kiváló előadásmód ellenére is elég nehéz feladat, s nem is biztos hogy sokan megpróbálkoznak vele. Az azonosulás pedig fontos dolog a néző részéről: többek között ez dönti el, hogy az egyébként kiváló darabokat csak egyszer tekinti meg, vagy a százszor újranézett kedvencei között tartja számon az ember.
|
Túl a barátságon (Brokeback Mountain) színes feliratos amerikai filmdráma, 134 perc, 2005 rendező: Ang Lee író: E. Annie Proulx forgatókönyvíró: Larry McMurtry, Diana Ossana operatőr: Rodrigo Prieto zene: Gustavo Santaolalla producer: Diana Ossana, James Schamus vágó: Geraldine Peroni, Dylan Tichenor szereplők: Jake Gyllenhaal (Jack Twist) Heath Ledger (Ennis Del Mar) Michelle Williams (Alma Beers Del Mar) Anne Hathaway (Lureen Twist) Randy Quaid (Joe Aguirre) |
), valami olyasmin akad ki mindkét társoság, aminek elvileg semmi hatást nem kéne gyakorlnia a legtöbb ember életére...