Szekeres Viktor
V, mint vérbosszú - Új utópia a Mátrix alkotóitól
Mit is lehetne írni egy olyan filmadaptációról, amelyet Wachowski-ék, korunk legdivatosabb filmesei írtak, de akiknek éppen az eredeti mű írója intett be karakteresen a film milyensége miatt?
Hát igen. Amellett, hogy az elsőként említett testrésszel rossz nyelvtan tanári beidegződés miatt nem kezdünk mondatot, felmerül a nagy kérdés, hogy honnan is érdemes nekifogni a filmnek. Ha adaptációról van szó (és ezúttal ismét egy képregény került terítékre), akkor nem lehet elvonatkoztatni az alapanyagtól. Viszont az is biztos, hogy sokan nézik meg úgy a filmet, hogy halvány lila segédfogalmuk nincs arról, hogy anno Alan Moore írt valami füzetecskét, ami idővel elég nagy hírre tett szert. Utóbbi csoportot egy comic geek megközelítésű kritika lehet, hogy elrettentene attól a filmtől, ami az utóbbi idők egyik legellentmondásosabb alkotásaként is kezelhető.
Tény, Alan Moore azt mondta, hogy hiába övé az alapanyag, hiába kanyarította oda a sok nulla alá a nevét, a Wachowski tesók dugják fel oda a Mátrixukat, ahová mást csak ritkán szoktak és inkább ki se írják a nevét a V, mint vérbosszú stáblistájára, mert különben lesz nemulass. A tesók engedelmesek, nem is írták ki, mi pedig elgondolkodunk, hogy ha a legautentikusabb forrás nem ismeri el a filmet, akkor hogyhogy ilyen sikeres mind a kritikusok, mind a rajongók körében? (Anyagilag korrekten teljesít a film Amerikában, olyan 70-75 millió dollár felé várható a bevétel.)
A történet egy fiatal tévés lányról szól, aki akaratán kívül belekeveredik egy titokzatos álarcos alak hatóságok és a fennálló diktatórikusnak ható rendszer közötti harcba. A magát V-nek nevező igazság bajnoka ugyanis fityiszt mutat a mindent ellenőrizni kívánó kormánynak és burkolt fenyegetést juttat el a brit szigetet kormányzó erőknek, miszerint a fenyegetéstől számított egy év múlva, november 5-én központosított attakot fog végrehajtani az államberendezkedés ellen.
Az előzetesek azt sugallhatják, hogy egy fene nagy látványfilmmel lesz dolgunk, de inkább előre kiábrándítok mindenkit. Bár van benne bunyó (úúú) és még robbanás is, de nem is ez a lényeg, hiszen igazából a V, mint vérbosszú torz politikai rendszerben játszódó társadalomkritikának is felfogható utópia. A karakterek jó része marionettbábu, aki meg nem az, az a rendszer ellenségének tekinthető. Vagyis egy jól nevelt rendőrállam kórképét láttatják velünk a készítők - és persze megvillantják a megoldás lehetőségét, ami eléggé el nem ítélhető módon azt sugallhatja nekünk, hogy a terrorizmus jó dolog és támogatni kell. Az utóbbi időben a Sziriánára is rá lehetett fogni ezt a terrorizmust alátámasztó hozzáállást, ami érdekes kérdéseket vet fel Hollywood hozzáállásáról a témához.
Színészfronton elég jól belenyúltak a tutiba a készítők, hiszen Natalie Portman-nel egy mondhatni a népszerűségének a csúcsán lévő színésznőt sikerült megnyerni Evey szerepére, akit ráadásul nagyon is jól el lehetett adni bulvárszenzációnak, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra a filmre, ahol Natalie kisasszonynak kopaszra nyírják a fejét. Demi Moore hajdanán a GI Jane-ben nem mozgatott meg ennyi nézőt, de ő szerencsére nem is szerepelt a Csillagok háborújában. Az utóbbi idők színészileg egyik leghálásabb és leghálátlanabb szerepe jutott mindenki Smith ügynökének vagyis Hugo Weaving-nek, aki V szerepében brillírozik, csak éppen az arcát egy pillanatra sem látjuk. Így kénytelenek vagyunk elhinni, hogy ő szaval nekünk Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjából és ő kezd meg a rárontó gazzal, nem pedig csak egy szinkronstúdió félhomályában mondta fel a szöveget. A lényeg, hogy sikerült megragadnia V alakját, és talán nem túl nagy bátorság kijelenteni, hogy elkerülte a Smith ügynök skatulyát.
Amellett, hogy Portman hozza magát, személy szerint én meghajolok a szereplők többsége előtt is, hiszen sikerült egy olyan angol színészi gárdát összehozni, amely kommersznek szánt filmeknél bizony elég ritka. Stephen Rea a főszereplők árnyékában simán ellopja a show-t annyira ráöntötték a búval bélelt zsaru szerepét, de Stephen Fry-t sem hitte volna az ember, hogy amerikai kommerszben látja. John Hurt kellőképpen őrült, viszont az embernek olyan érzése van vele kapcsolatban, hogy egy eléggé egydimenziós alakot erőltettek rá.
Bár mindenhol folyton Larry és Andy Wachowski nevét olvasni a filmmel kapcsolatban (természetesen főleg a bevétel növelésének jegyében), azért ne feledkezzünk meg arról, hogy ők csak a forgatókönyvet jegyzik, és a rendezés egy bizonyos James McTeigue nevéhez fűződik, aki bár most készítette első mozifilmjét, de olyan produkciók rendezőasszisztense volt, mint a Mátrix-trilógia vagy a Klónok támadása, szóval volt mit felszednie magára. Nem is vall szégyent a direktori munkával, sikerült egész pofás stílust szabnia a filmnek, még a szórványos harcjelenetek stílusát is képregényesre tudta alakítani.
Szóval a nézőn a sor, hogy döntsön. A képregény eredeti írója, Alan Moore már döntött, és bár érdekes módon a Szövetség (The League of Extraordinary Gentlemen) feldolgozása nem zavarta, a Pokolból meg pláne nem, valahogy a hisztit ezúttal csak afféle egocsárdásnak véljük. A V, mint vérbosszú egyáltalán nem rossz film. Sőt, a V, mint vérbosszú kifejezetten élvezhetővé válhat, ha az ember valahogy átvergődik a kezdeti meg-megakadásokon és elvonatkoztat a film által sugallt üzenetről, amibe sajnos túl sok mindent bele lehet magyarázni. Nem eredetiségével fog hódítani a film, de ezt egy feldolgozástól nem is vártuk el. Viszont az biztos, hogy erősen meg fogja osztani a közönséget, lesznek, akik ismét egy Mátrix-féle lufi elmélettel állnak elő, míg a vaskalapos hívek tűzzel-vassal fogják bizonygatni, hogy a film milyen erős üzenettel, filozófiával és mondanivalóval bír. És ez így is van rendjén.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Hát igen. Amellett, hogy az elsőként említett testrésszel rossz nyelvtan tanári beidegződés miatt nem kezdünk mondatot, felmerül a nagy kérdés, hogy honnan is érdemes nekifogni a filmnek. Ha adaptációról van szó (és ezúttal ismét egy képregény került terítékre), akkor nem lehet elvonatkoztatni az alapanyagtól. Viszont az is biztos, hogy sokan nézik meg úgy a filmet, hogy halvány lila segédfogalmuk nincs arról, hogy anno Alan Moore írt valami füzetecskét, ami idővel elég nagy hírre tett szert. Utóbbi csoportot egy comic geek megközelítésű kritika lehet, hogy elrettentene attól a filmtől, ami az utóbbi idők egyik legellentmondásosabb alkotásaként is kezelhető.
Tény, Alan Moore azt mondta, hogy hiába övé az alapanyag, hiába kanyarította oda a sok nulla alá a nevét, a Wachowski tesók dugják fel oda a Mátrixukat, ahová mást csak ritkán szoktak és inkább ki se írják a nevét a V, mint vérbosszú stáblistájára, mert különben lesz nemulass. A tesók engedelmesek, nem is írták ki, mi pedig elgondolkodunk, hogy ha a legautentikusabb forrás nem ismeri el a filmet, akkor hogyhogy ilyen sikeres mind a kritikusok, mind a rajongók körében? (Anyagilag korrekten teljesít a film Amerikában, olyan 70-75 millió dollár felé várható a bevétel.)
A történet egy fiatal tévés lányról szól, aki akaratán kívül belekeveredik egy titokzatos álarcos alak hatóságok és a fennálló diktatórikusnak ható rendszer közötti harcba. A magát V-nek nevező igazság bajnoka ugyanis fityiszt mutat a mindent ellenőrizni kívánó kormánynak és burkolt fenyegetést juttat el a brit szigetet kormányzó erőknek, miszerint a fenyegetéstől számított egy év múlva, november 5-én központosított attakot fog végrehajtani az államberendezkedés ellen.
Az előzetesek azt sugallhatják, hogy egy fene nagy látványfilmmel lesz dolgunk, de inkább előre kiábrándítok mindenkit. Bár van benne bunyó (úúú) és még robbanás is, de nem is ez a lényeg, hiszen igazából a V, mint vérbosszú torz politikai rendszerben játszódó társadalomkritikának is felfogható utópia. A karakterek jó része marionettbábu, aki meg nem az, az a rendszer ellenségének tekinthető. Vagyis egy jól nevelt rendőrállam kórképét láttatják velünk a készítők - és persze megvillantják a megoldás lehetőségét, ami eléggé el nem ítélhető módon azt sugallhatja nekünk, hogy a terrorizmus jó dolog és támogatni kell. Az utóbbi időben a Sziriánára is rá lehetett fogni ezt a terrorizmust alátámasztó hozzáállást, ami érdekes kérdéseket vet fel Hollywood hozzáállásáról a témához.
Színészfronton elég jól belenyúltak a tutiba a készítők, hiszen Natalie Portman-nel egy mondhatni a népszerűségének a csúcsán lévő színésznőt sikerült megnyerni Evey szerepére, akit ráadásul nagyon is jól el lehetett adni bulvárszenzációnak, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra a filmre, ahol Natalie kisasszonynak kopaszra nyírják a fejét. Demi Moore hajdanán a GI Jane-ben nem mozgatott meg ennyi nézőt, de ő szerencsére nem is szerepelt a Csillagok háborújában. Az utóbbi idők színészileg egyik leghálásabb és leghálátlanabb szerepe jutott mindenki Smith ügynökének vagyis Hugo Weaving-nek, aki V szerepében brillírozik, csak éppen az arcát egy pillanatra sem látjuk. Így kénytelenek vagyunk elhinni, hogy ő szaval nekünk Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjából és ő kezd meg a rárontó gazzal, nem pedig csak egy szinkronstúdió félhomályában mondta fel a szöveget. A lényeg, hogy sikerült megragadnia V alakját, és talán nem túl nagy bátorság kijelenteni, hogy elkerülte a Smith ügynök skatulyát.
Amellett, hogy Portman hozza magát, személy szerint én meghajolok a szereplők többsége előtt is, hiszen sikerült egy olyan angol színészi gárdát összehozni, amely kommersznek szánt filmeknél bizony elég ritka. Stephen Rea a főszereplők árnyékában simán ellopja a show-t annyira ráöntötték a búval bélelt zsaru szerepét, de Stephen Fry-t sem hitte volna az ember, hogy amerikai kommerszben látja. John Hurt kellőképpen őrült, viszont az embernek olyan érzése van vele kapcsolatban, hogy egy eléggé egydimenziós alakot erőltettek rá.
Bár mindenhol folyton Larry és Andy Wachowski nevét olvasni a filmmel kapcsolatban (természetesen főleg a bevétel növelésének jegyében), azért ne feledkezzünk meg arról, hogy ők csak a forgatókönyvet jegyzik, és a rendezés egy bizonyos James McTeigue nevéhez fűződik, aki bár most készítette első mozifilmjét, de olyan produkciók rendezőasszisztense volt, mint a Mátrix-trilógia vagy a Klónok támadása, szóval volt mit felszednie magára. Nem is vall szégyent a direktori munkával, sikerült egész pofás stílust szabnia a filmnek, még a szórványos harcjelenetek stílusát is képregényesre tudta alakítani.
Szóval a nézőn a sor, hogy döntsön. A képregény eredeti írója, Alan Moore már döntött, és bár érdekes módon a Szövetség (The League of Extraordinary Gentlemen) feldolgozása nem zavarta, a Pokolból meg pláne nem, valahogy a hisztit ezúttal csak afféle egocsárdásnak véljük. A V, mint vérbosszú egyáltalán nem rossz film. Sőt, a V, mint vérbosszú kifejezetten élvezhetővé válhat, ha az ember valahogy átvergődik a kezdeti meg-megakadásokon és elvonatkoztat a film által sugallt üzenetről, amibe sajnos túl sok mindent bele lehet magyarázni. Nem eredetiségével fog hódítani a film, de ezt egy feldolgozástól nem is vártuk el. Viszont az biztos, hogy erősen meg fogja osztani a közönséget, lesznek, akik ismét egy Mátrix-féle lufi elmélettel állnak elő, míg a vaskalapos hívek tűzzel-vassal fogják bizonygatni, hogy a film milyen erős üzenettel, filozófiával és mondanivalóval bír. És ez így is van rendjén.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
V, mint vérbosszú (V for Vendetta) feliratos amerikai-német akciófilm, 132 perc, 2005 Rendező: James McTeigue Forgatókönyvíró: Andy Wachowski, Larry Wachowski Zeneszerző: Dario Marianelli Operatőr: Adrian Biddle Producer: Andy Wachowski, Larry Wachowski, Grant Hill, Joel Silver Szereplők: Natalie Portman (Evey Hammond) Hugo Weaving (V) Stephen Rea (Finch) John Hurt (Sutler) Roger Allam (Prothero) Clive Ashborn (Guy Fawkes) Alister Mazzotti (Baldy Fingerman) Forgalmazza az InterCom |
