Gyurkity Péter

2010-re kötelező a brit biometrikus személyi

A brit felsőház ötszöri elutasítás után elfogadta az új, biometrikus adatokkal kiegészített azonosító kártyák bevezetéséről szóló javaslatot, de 2008 helyett csak az évtized végére tenné ezt kötelezővé.

A felsőház ötszöri elutasítást követően döntött pozitívan a javaslatról 287 támogató és 60 nemleges vokssal. Ezúttal sem adták magukat könnyen, hiszen a tervezet támogatói több kompromisszumra kényszerültek. Ezek közé tartozik az újból kitolódó határidő, illetve az állampolgári lehetőség az új azonosító kártya mellőzésére. A várható költségekről még semmit nem tudni, erről csak a törvény megalkotását követően döntenek.

A most elfogadott javaslat értelmében aki megújítja útlevelét, 2010-ig még elkerülheti az új személyazonosító kártya kiutalását. Ennek ellenére azonban a központi adatbázisba bekerülnek biometrikus és egyéb személyes adatai - ezt mindenkinél feltétel nélkül végrehajtják. Korábban a határidő 2008 volt, és nem lehetett volna elkerülni az új személyik kiosztását, ezt a jelek szerint túlzottan szigorúnak, illetve elhamarkodottnak vélte a brit felsőház. A kiegészített javaslat támogatói szerint így megőrizhetik az adatbázis integritását, és egyben választ adhatnak a szemben álló táborból elhangzó aggodalmakra.



Aggodalomból pedig van elég, hiszen a biometrikus azonosítókat sokan még mindig megbízhatatlannak tartják. Egy tavaly készült felmérés szerint a három használni kívánt technológia nem produkálja az elvárható eredményeket: az íriszazonosítás 4 (a segítséggel élők esetében 9), az ujjlenyomat-felismerés 19, míg az arcfelismerés 31 százalékban téved, ami igencsak rossz eredmény. Nem csoda, hogy korainak ítélték meg a két éven belüli bevezetést.

A szigetország kormánya már 2004-ben döntött az új személyi igazolványok kidolgozásáról. Akkor még 2007-ig szerették volna megvalósítani a kártyák bevezetését ,amit érdekes módon elsősorban a terrorizmus elleni harccal indokoltak. Többen már akkor jelezték aggodalmukat, kétségbe vonva az újítás gyakorlati hasznát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Punker #13
    itthon igen, ott kevesebb késes C jár az utcákon
  • Zenty #12
    a szabadságot és a biztonságérzetett !

    Ez amcsiba most nagy marketing szövegek fő központja!
    Hogy a képzelt terroristák miatt miért legyenek rabszolgák!
    Most az ok ,hogy náluk megy az illluzio ,de nekünk mi a francak kell majd ekkora áldozatu védelem majd pff?
    Most már téleg le kéne rombolni amcsit,mert bajok lesznek!
  • _Atti_ #11
    magyarul a balfasz(többség:) továbbra is a szemed fogja kivájni high tech cuccok hiányában..
  • Goth #10
    Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen szar a világ.
    És egyre rosszabb lesz =)
  • MhyCroft #9
    azért kétlem hogy majd a kezemet is viszi a zsebtolvaj vagy ha elopják akkor a kezemet is viszi. Max mintát fog venni az ujjlenyomatodrol egy pohár, egy kézfogás egy akármi amit megérintettél, azt gyönyörűen már ma is le lehet másolni egy speciális kesztyűre és készen van.

    Írisz vizsgálatra a reag pedig speckós kontaklencse lehet majd a bűnőzőktöl.

    Legalább elérhető lesz hogy minden kis balfasz tolvaj ne tudjon neked kárt okozni mert komolyabb eszközpark kell ahhoz hogy használni is tudja.

    A mai igazolványok hamísíthatok és ez is az lesz a lényeg mindig annyi hogy mennyire könnyen, mit vált fel. Kb olyan ez mint a környezetvédelmnél az atomerőművek elleni tiltakozás után ha szélerőművet hoznál létre akkor az a gáz hogy leveri a madarat mert rontja a tájképet. Sose lesz olyan hogy ne vmit vmiért, sztem jó ötlet s alényeg a kivitelezésen lesz. Ameddig az emberek szabadságát, magánéletét a közösség érdekében részben megkorlátozod, megfigyeled addig ez jó ötlet de tudni kell hol a határ meddig éri meg feladni a szabadságot és a biztonságérzetett azért hogy egy kellő harmónia legyen. Mert a végén saját magunkat zárjuk be egy ablaktalan szobába ahova semmi de semmi nem jöhet be, se ki se be....
  • Supremo #8
    Egyetértek (mármint a levágott végtagokkal). Elég szomorú!
  • Troppauer #7
    Ez mind a kotsog amcsik miatt van. Ha nem pofaznanak mindenki dolgaba bele, akkor nem utalnak annyian oket.
  • mixam #6
    Mekkora barmok ezek a britek is, beálltak a birkák sorába bégeti. A mai piti bűnözés kategóriába tartozó zsebtolvajlós személyi igazolvány lopásokat majd a jövőben felváltják a levágott ujjú, kivájt szemű áldozatok. Csak gratulálni tudok.
    De hát mit várhatnánk akkor, amikor a világ első számú demokrációját egy feljesen inkompetens tökkelütött barom vezeti?
  • blackeagle #5
    mikor szartál és mikor szidtad a pártot ,majd jönnek a nagykabátosok
  • FtranX #4
    meg majd az emberek agyát is manipulálni fogják, hogy ne legyenek paranoiások.