Szekeres Viktor

Gagyi mami 2 - Kövér néger néni, mert az vicces

Martin Lawrence karrierje jó ideje lejtmenenetben száguld, így éppen itt volt az ideje, hogy ismét magára öltse a termetes nagymama jelmezét.

Folytatás, hát persze. Olcsó poén lenne ismét a szokásos mondókával előhozakodni, miszerint az első részt úgysem lehet túlszárnyalni (pedig nem lenne olyan nehéz), akkor meg minek? Hát azért, mert Martin Lawrence egyszemélyes bolondozásai a Gagyi mami jókora, 100 millió dolláros sikere után még a 40 milliót sem lépték át, így ideje volt a tényleg mókás színészt visszahelyezni Hollywood térképére. A műveletet pedig úgy tűnik, hogy a régi nagy siker felmelegítésével képzelte el a Fox stúdió.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A készítés folyamata egyszerű volt. Az alacsony költségvetésből (40 millió dollár) felbéreltek egy folytatásokra specializálódott forgatókönyvírót (ÖCSIkém 2, Télapu 2), egy kevésbé ismert rendezőt (Fehér csóka), majd pedig elhangzott az "Action!" felkiáltás és minden ment a maga útján. A történet szerint Malcolm ügynök (Martin Lawrence) immáron megállapodott és mivel felesége gyermeket vár, ezért a rizikósabb melókat kerülendő inkább az FBI PR-osztályán hasznosítja tehetségét. Egy nap azonban személyes tragédia éri és úgy gondolja, hogy csak az ő páratlan tudása képes felgöngyölíteni partnere halálának ügyét. Természetesen ismét kövér dadának öltözve lehet csak lefolytatni a nyomozást.

A kövér néger nő vicces. Az még viccesebb, ha férfi játssza. Ezzel nincs is gond, hiszen már az alaptéma, az alappoén is sokakat érdekelhet önmagában. Ha valami nem az erőssége a filmnek, akkor az viszont a története, hiszen valljuk be, hogy ennyire érdektelen sztorit bármelyik olvasó össze tudna hozni, maximum nem kapna érte pár százezer jól csengő amerikai dollárt. Az ilyen és ehhez hasonló filmeket persze nem is a sztori viszi el a hátán, hanem a helyzetkomikumok, valamint a főszereplő sármja és bolondozásai. Martin Lawrence jó alany, szeretjük nézni ahogyan idétlen és teszi is tisztességgel a dolgát. Pofákat vág, nyomja a szöveget - és ebben segítségére van állandó magyar hangja, vagyis Pumukli, alias Pusztaszeri Kornél, aki a szellemes magyar verzióban mindent megtesz, hogy élvezhetőbb legyen a film.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az élvezhetőségért bizony sokat is kell tenni. Bántani csak olyan szempontból lehet a Gagyi mami 2-őt, hogy érdektelen, unalmas és minimális kivételektől eltekintve csak a szokásos paneleket hozza. Szerencsére a Tök alsó 2-vel ellentétben nem a pisi-kaki szál dominál és nem is annyira kínos film, mint az említett, hanem érdekes pálfordulással átmegy az egész nyomozósdi egy családi vígjátékká - valamiért ezt az aspektusát igyekeztek kiemelni a készítők. Családi vígjátékként (értsd gyerekfilmként) pedig elfogadhatóan (értsd: közepesen) funkcionál a film - a játékidő nagy részében szerencsére nem is akar többnek látszani.

Egyedül a vége felé, az utolsó pár másodpercre borul fel a koncepció, hiszen akkor megy végbe a vásznon a filmtörténelem talán egyik legnagyobb nedvességtartalommal bíró nyáladzása. A filmet elnézve sajnálhatjuk, hogy ötlet szinte alig szorult a készítőkbe, pedig a szituáció sok poént szolgálhatna még (jó, lehet, hogy csak tartalékoltak a továbbiakra.) Így azonban kevéstől eltekitve csak olcsó viccekkel találkozhatunk, s bár egyértelmű, hogy a Gagyi mamihoz hasonló filmek csak szórakoztatni akarnak (ahogy tette azt az első is), mégis valahogy néhány, poént követő fekveröhögést joggal várhatnánk el a filmtől.

A Gagyi mami 2 tipikusan a "ha nincs más, akkor ezt is meg lehet nézni"-típusú közepesen gyengécske, de ártalmatlan filmek közé tartozik és nem árul zsákbamacskát. Nem kaparjuk a falat, hogy ez milyen rossz, de nem is megyünk le hídba és a stáblista lepörgése után sem fogjuk remegő ajkakkal követelni a következő dózist - inkább szép lassan elfelejtjük, majd a DVD-t megvesszük valamelyik rokonunk születésnapjára. Aki nem látja, semmit sem veszít vele.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

És akkor a szokásos felhasználó figyelmeztetés (mert mindig akad romantikusan bizakodó ember): akinek az első rész nem tetszett az messziről kerülje el, akinek pedig tetszett, az gondolja meg erősen, hogy szüksége van-e a karakter felmelegítésére és a családi vígjáték aspektusra. Ha igen, akkor irány a moziba be, mert afelől nem is lehet kétségünk, hogy az amerikai sikerhez hasonlóan itthon sem fog megbukni az a film, amelyet már a címével is el lehet adni. A harmadik részt pedig idővel biztosra vehetjük.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Gagyi mami 2 (Big Momma's House 2)
amerikai vígjáték, 100 perc, 2005

Rendező: John Whitesell
Forgatókönyvíró: Don Rhymer
Zeneszerző: George S. Clinton
Operatőr: Mark Irwin
Producer: David T. Friendly, Michael Greene Vágó: Priscilla Nedd-Friendly

Szereplők:
Martin Lawrence (Malcolm Turner)
Elton LeBlanc (Bingo Caller)
Nia Long (Sherry Pierce)
Michelle Parylak (JoAnne)
Sarah Brown (Constance Stone)
Mark Moses (Tom Fuller)
Emily Procter (Leah Fuller)

Forgalmazza az InterCom

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • loga #42
    1.: A lentebb emlitett Show-Time-ban Eddie Murphie játszott:
    Showtime
    2.: Mindenkinek más fim jön be (még jó)
    3.: De hát ha valakinek nincs humorérzéke azt tudom sajnálni.
    4.: Aztán be ne menjetek megnézni ilyen filmeket a mozikba..legalább csend lesz és nyugodtan oda ulok ahova akarok
  • user1991 #41
    Ki hagytad a Show time-mot
  • user1991 #40
    Szerintem nem rosz meg lehet nézni!
  • hiba #39
    amator cimalkotas az biztos de tobbet ugysem varok az sgtol :) meg ez is sok
  • Komolytalan #38
    Ne írjuk már át a magyar nyelvet pár önérzetes kisebbségi miatt plz.
  • bitubo #37
    bad boys volt az egyetlen jo filmje?hát akkor te nem tudod miket hagytál ki nézd már meg ezeket: "nekem 8" vagy az "ájj vagy jövök" filmeket,mindjárt más lesz a véleményed
  • winnie #36
    fresh prince-ként kult lett, ha tetszett, ha nem.
  • Mardel #35
    Még kiegészíteném, hogy Willi fiú a közelelnségben is jól játsza a szerepét!
  • BONO #34
    Megnéztem a cuccost a Lúrdyban és halálra röhögtem az agyamat!
  • archkoven #33
    Nekem már az első rész sem tetszett. Ez viszont már egyáltalán nem is érdekel. Már az első rész is nagyon olcsó poénokra építkezett.

    Egyébként a srácnak szerintem volt pár filmje amiben nagyon nagyot alakított, nekem a legjobban a Nekem 8-ban tetszett, de jó volt a Bad Boys is. Will Smith szerintem egy igen jó színész, és nem érzem, hogy túljátszaná a szerepeit. Fresh Price-ként szar volt, de utána sokszor zseniális.