Gábor Zoltán

PMA 2006: Digitális fényké­pe­ző­gé­pek áradata

Az idei PMA show némi fellendülést, vérfrissítést hozott az állóvízzé avanzsálódott digitális fényképezőgép iparba - végre!

Lassan meghallgatásra kerülnek azon fotósok imái, melyek a megapixel-háború végéért fohászkodnak. Azért ne örüljünk annyira, a középmezőny még mindig csak a felbontás emelésével képes termékeit frissíteni, de tény, hogy enyhe változás érzékelhető ezen a fronton. 19 stand, több mint 100 bejelentés, 3,8 millió látogató. Cikkünkben a leginkább említésre méltó bejelentéseket gyűjtöttük össze.

Adobe

Az Adobe a fotósok legdédelgetettebb szoftvergyártó cége. A cég a Photoshop CS2 demonstrációkon kívül bepillantást engedett készülő RAW editáló programjukba, melyet Lightroom-nak neveztek el. A szoftver minden eddiginél barátságosabb RAW szerkesztést kínál de egyelőre kizárólag Macintosh rendszeren (későbbiekben várható a Windows-os verzió is), és vélhetően még ebben az évben elkészül.

Canon

A Canon visszafogott bejelentéseket tett, legalábbis ami a digitális fényképezőgépek szegmensét illeti. A PowerShot "A" családot teljes egészében frissítette, sőt a család létszáma jelentősen nőtt. A belépőszintű gépek között igazi választékot kínál az A420 és A430-as modellekkel, melyek négy megapixeles felbontással, 1,8"-es kijelzővel, 3,2 illetve négyszeres optikai zoom-mal büszkélkedhetnek. A belépőszint csúcsmodellje a PowerShot A530-as, ami már ötmillió képpontos érzékelővel és szintén négyszeres optikai zoom-mal lett ellátva, viszont elérhető rajta az ISO800-as érzékenység, továbbá 9 pontos AiAF autófókusz rendszert kapott. Természetesen minden gépben a Canon DigicII képfeldolgozó processzora dohog.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A kreatív-kompakt kategória is frissítésre került a PowerShot A540 és A700 személyében. Mindkét modellt hat megapixeles érzékelővel látták el. Míg az A540-es négyszeres, addig az A700-as már hatszoros optikai zoom-ot kapott. Mindkét masina rengeteg témamóddal, ISO800-as érzékenységgel és az A700-as esetében elsőként, valós optikai keresővel büszkélkedhet.

Sok friss S2 IS gép tulajdonos szíve fájdult meg, mikor meglátta az első képeket az utódról, az S3 IS-ről. A gép szakított az elődök ezüstszínű külalakjával és végre grafitszürke színben pompázik, ezzel is hirdetve magáról, hogy komoly masináról van szó. Mi tagadás, az S3 IS tudása impozáns: 12-szeres optikai zoom, hat megapixeles felbontás, képstabilizátor, 2.0"-os kijelző, ISO800-as érzékenység, DigicII processzor.

Az ultra-kompakt szegmensben is történt egy-két apró, de említésre méltó esemény. A Canon képstabilizátorral látta el az Ixus750 utódját, az Ixus800 IS-t. A hat megapixelre egy négyszeres zoom-átfogású optikán keresztül érkezik a fény. Az olcsóbb ultra-kompakt szegmensben pedig két versenyzőt is útnak indított, az Ixus60 és Ixus65 személyében. Az utóbbi készülékre hatalmas, 3"-es TFT kijelzőt szerelt a gyártó, ami már kistévének is elmegy. Mindkét masina hatmillió képpontos érzékelővel és háromszoros optikai zoom-mal lett ellátva.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A digitális-tükörreflexes szegmensben nem várt lépésre szánta el magát a gyártó. Az EOS 20D utódja nem veszi fel a Nikon által dobott kesztyűt, hiszen - sok tippet meghiusítva - nem emelte az EOS 30D felbontását 10- vagy több millió pixelre! Maradt tehát a nyolc megapixel hisz ami jó, azon kár változtatni. És ez tényleg jó. A változás a kijelzőt érintette, ami már 2,5"-os méretben pompázik, illetve végre ebbe a szegmensbe is elérhetővé tette a cég a spot fénymérést, ami annyi fotós szívfájdalma volt. Ráadásul a Canon 100 000 expóig hitelesítette az EOS 30D-t, aminek bevezető ára várhatóan az EOS 20D alatt lesz.

Két igazán impozáns objektívvel is meglepte a fotósokat a cég. Piacra dobnak egy 17-55mm-es átfogású, fix f2,8-as fényerővel, USM-es fókuszmotorral és képstabilizátorral ellátott objektívet, név szerint az EF-S 17 - 55 mm F2.8 IS -t. Nevéből láthatjuk, hogy ezt a típust APS-C méretű képérzékelővel szerelt gépekhez igazították. Ára elég borsos lesz, az 1150 dolláros bevezető ár itthon kb. 300 000 Ft körül alakulhat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A másik versenyző egy igazi ász, a Canon EF 85 mm F1.2 L II lens (Mark II). A nevéből látható, hogy leginkább profiknak szánták, hiszen a Mark II a cég EOS 1D és Ds gépeinek egyik változata, amik bizony kizárólag profi felhasználásra valók (és az "L" jelzés is erről árulkodik). Az objektív f1,2-es fényereje a cég legfényerősebb objektívévé avanzsálja ezt a terméket. Ennél a fényerőnél vaku nélkül tudunk sötétebb vagy árnyékos helyeken, különösebb extra ISO érzékenységek használata nélkül fényképezni. Komoly darab, az már biztos, és ezt a 2100 dolláros bevezető ára is tanúsítja.

Casio

A cég nem a komolyabb digitális fényképezőgép fejlesztéseiről híres, de a konzumer termékek között erősen képviseli magát. A most bejelentett 8,1 megapixeles EXILIM ZOOM EX-Z850 háromszoros optikai zoom-mal, 2,5"-os kijelzővel és képstabilizáló rendszerrel lett ellátva. Az EXILIM ZOOM EX-Z60-at hat megapixeles felbontás, háromszoros zoom és szintén képstabilizátor jellemzi. Az Exilim EX-Z600 az ultra-kompakt szegmensben indul, hatmillió pixeles érzékelővel, háromszoros optikai zoom-mal és nagy 2,7"-os LCD kijelzővel, vélhetően igen sikeresen, mert a design nagyon szép lett.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Fujifilm

A Fujifilm is jelentős termékáradattal érkezett a show-ra, bár kizárólag az ultra-kompakt és egyszerű-kompakt kategóriát frissítették igen mérsékelten (felbontás és kijelző növelés). Egyedül a FinePix F650 Zoom terméküket érdemes kiemelni, ugyanis a kis hat megapixeles kompakt gép ötszörös zoom-átfogású objektívet és a Canon Ixus 800 IS-hez hasonlóan 3.0"-os LCD kijelzőt kapott.

Klikk ide! Klikk ide!

Kodak

A cég ellőtte a puskaporát a show előtt, így a már ismert termékeit mutatta be, melyek közül a legérdekesebb az EASYSHARE Z612, ami 2006 trendi felbontását, azaz hatmillió képpontos fényképeket produkál, amit egy 12x-es stabilizálatlan optika szolgál ki. Sajnos egyéb értékelhető extrát nem nyújt a cég, már ha a gépen történő vörösszem retusálást és egyéb képszerkesztést nem tekintjük annak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Nikon

Szintén a kompakt és ultra-kompakt szegmenst erősítette a gyártó. A Coolpix sorozat nem kevesebb, mint hét új versenyzővel bővült. Az S5 és S6-os modellek majd minden jellemzőjükben megegyeznek egymással. Kiemelkedő opcióval a nagytestvér S6-os bír, a maga 3.0"-os kijelzőjével és egyedülállóan 802.11b/g drótnélküli kommunikációs képességével. Szintén hat megapixel, és a papírforma szerinti háromszoros optikai zoom jellemzi ezt a két ultra-kompakt ékszerdobozt.

A P3-as és P4-es kreatív-kompakt gépek már valamivel többet nyújtanak. A nyolc megapixeles érzékelővel, 2,5"-os LCD-vel és stabilizált 3,5-szeres optikával szerelt gépek rengeteg témamóddal és félautomata üzemmódokkal (pl. rekeszérték előválasztás) büszkélkedhetnek. Az L2, L3 és L4 nevű trió a belépőszintet képviseli a cég termékei között. 6, 5 illetve 4 megapixeles felbontásukkal, 2.0"-os kijelzőjükkel és háromszoros optikájukkal színesítik ezt a szegmenst.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Nikon is bejelentett egy új objektívet, a szép elnevezésű AF-S VR Micro-Nikkor 105mm f/2.8G IF-ED személyében. A varázsszavak jelentése: AF-S azaz csendes fókuszálás, amit átkapcsolás nélkül felülbírálhatunk a fókuszgyűrűvel, VR azaz Vibration Reduction - vibráció csökkentés- képstabilizátor, Micro - makró fényképezéshez használható, f2,8 fix fényerejű, IF - Internal Focusing azaz belső fókuszálású, ergo a frontlencse nem forog, így napellenzőt csavarhatunk az objektívre, és végül az ED jelentése Extra Low Dispersion, azaz extra alacsony diszperzitású lencse, ami csökkenti a deformációt és jobb színreprodukciót tesz lehetővé. Ez az objektív a világon az első képstabilizátorral ellátott makroobjektív. Ennyi extra egyetlen objektívben bizony dicséretes a Nikon részéről. Az áráról még nincs információ, de biztos a csillagos eget verdesi majd.

Olympus

Innovációi az Olympus standot a PMA egyik legjelentősebb és legkeresettebb gyártóvá avanzsálták. Nemrég az E-330-as DSLR géptől volt hangos a sajtó és a PMA-n ki is próbálhatta a nagyérdemű. A világ első, előnézeti képpel rendelkező DSLR fényképezőgépe minden bizonnyal sikeres lesz és elképzelhető, hogy egy új irányt indít el a belépőszintű digitális tükörreflexesek szegmensében.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A kompakt szegmensben is újat mutatott a gyártó. A Stylus µ (mju) 720 SW az első olyan digitális kompakt gép, amit három méterig vízálló burokkal láttak el. Így a gép nem csupán víz -és cseppálló, de másfél méteres magasságig ütésálló is. Ezek mellett hét megapixeles felbontása, háromszoros optikája és 2,5"-es kijelzője segít a tökéletes víz alatti- és feletti fotók készítésében.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

További modellei már nélkülözték a kiemelkedő újításokat, többnyire ráncfelvarrásokat láthattunk. A Stylus µ (mju) 700 és 810 modellek felbontása 7 illetve 8 megapixel. Optikájuk hasonló, háromszoros átfogású. Extra funkciók hadával szerelték fel őket, úgymint az ISO1600-ig (sőt akár 3200-ig) választható érzékenység, 2,5"-os kijelző és a több mint húsz témamód. A két fémvázas ultra-kompakt gép valószínűleg folytatja a mju széria szárnyalását. Panasonic

A Panasonic szintén nagyot robbantott, mikor bejelentette az Olympus -szal és a Leica -val közösen fejlesztett DSLR gépet, a Lumix DMC-L1-et. A masina a korábban bemutatott DMC-LC1 kompakt kissé formabontó, átdolgozott, retro vázát örökölte (ami szintén Leica fejlesztés). 7,5 megapixeles felbontás (4/3 szabványú CCD-n), az E-330-hoz hasonló élőkép funkció a 2,5"-os LCD monitoron, és ultrahangos CCD tisztítás a gép főbb jellemzői. Továbbá a világon elsőként stabilizált objektívvel kerül forgalomba a gép, várhatóan ez év közepe tájékán.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A kompakt szegmensben is sok újdonsággal szolgált a cég. A Lumix DMC-TZ1 személyében bemutatta a világ legkisebb 10 -szeres optikájával bíró kompakt gépét. Az öt megapixeles felbontásra képes CCD akár ISO1600-as érzékenységre is képes, továbbá 848x480 -as felbontású (16:9 képarány) videoklippeket is képes rögzíteni 30 képkocka / másodperces sebességgel. Természetesen a Leica szállítja a cégnek a 35 - 350mm -es ekvivalens stabilizátoros objektívet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Lumix DMC-FX01 az FX9-es gép utódja. Szintén értékelhető extrával kedveskedik az ultra-kompakt gépeket kedvelőknek a cég, ugyanis a gép objektíve igen nagy, 28 mm-es látószöggel bír és átfogása 3,6 -szoros. A hat megapixeles felbontásra képes gép szintén képes 16:9-es képarányú vidóklippek készítésére. Az FZ5-ös gépüket is frissítette a cég, melynek neve egyből FZ7-re változott. Ebben a gépben sok újdonságot nem találunk, esetében csupán a kötelező felbontás és LCD méret növelésről van szó. A felbontás hat megapixelre, az LCD kijelző 2,5"-osra nőtt.-

Pentax

A Pentax egy feltűnően szép design-nal tervezett ultra-kompakt fényképezőgépet jelentett be, melynek neve Optio T10. Az igen apró de gyönyörű gép tudása némi kiemelkedőt is hoz: a 3"-os kijelzője érintésérzékeny. Kérdés, hogy ki szereti, ha az amúgy is könnyen koszolódó LCD képernyőjét még több ujjlenyomat díszíti. Hat megapixeles felbontás, 37,5 - 112,5mm -es objektív, fém váz jellemzi a masinát. Bejelentették még az Optio W10 és M10 típusjelű gépüket is. Ezek rendre hat millió pixeles felbontással és 2,5"-os kijelzővel bírnak, viszont a W10-es cseppálló tokozást kapott.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Samsung

A gyártó frissítette DSLR gépparkjukat, és átcímkézve bejelentették második belépőszintű DSLR gépüket, amit a Pentax szállít nekik. Neve GX-1L és tudása, külalakja megegyezik a Pentax *ist-DL2 -vel, azaz: hat megapixeles érzékelő, 2,5" -es kijelző, millió témamód, ISO3200-as érzékenység jellemzi. Természetesen a váz kompatibilis az eddig bejelentett Petax objektívekkel.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Sandisk

Az egyik legkiemelkedőbb memóriakártya gyártó is jelen volt újdonságaival. Az Extreme III jelzésű CF kártyájuk 8 GB-os, a Memory Stick PRO duo 4 GB-os míg az SD kártyájuk 2 GB-os kapacitású lett. Kiemelném az SD Plus nevű kártyájukat, ami egy USB-s csatlakozót is magában rejt, így kártyaolvasó nélkül csatlakoztathatjuk számítógépünk USB aljzatába.

Klikk ide! Klikk ide!
Sigma

A főleg objektívjeiről híres cég hat új lencsét hozott a show-ra. Ezek közül öt objektív az Olympus (és most már Panasonic) gépekre jellemző 4/3 -os érzékelő szabványhoz igazított példány:
  • Sigma 30mm F1.4 EX DC HSM
  • Sigma 18-50mm F2.8 EX DC
  • Sigma MACRO 105mm F2.8 EX DG
  • Sigma APO MACRO 150mm F2.8 EX DG HSM
  • Sigma APO 50-500mm F4-6.3 EX DG HSM

    Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
    Klikk a képekre a nagyobb változathoz

    A kakukktojás az APO 70-200mm F2.8 EX DG MACRO HSM makro objektív, amit egyelőre csak Canon, Nikon és természetesen Sigma bajonettel bíró vázakra csavarhatunk fel. Kicsivel a show előtt bemutatott még egy makro objektívet a cég, amit a PMA-ra is kihoztak. Ez a 17-70mm F2.8-4.5 DC MACRO objektív, amit Sigma, Nikon, Canon, Pentax és Konica - Minolta vázakhoz is használhatunk.

    Sony

    A neves távol-keleti gyártó szintén főleg kötelező termékfrissítéseit hozta a show-ra. Egyből két típussal is leváltották a méltán népszerű DSC-H1-es gépüket, név szerint a Cyber-shot H2 és H5 példányokkal. A H2 hat, míg a H5 7,2 millió pixeles érzékelővel bír, a további lényeges különbséget - meglepő módon - az LCD kijelző méretében találunk. A H2 "csak" 2,5"-os, míg a H5 már 3,0" -os LCD-t kapott. Az optikai zoom-on nem változtatott a cég, maradt a 36-432 mm equiv. fókusztávolságú f2,8 - 3,7 fényerejű lencse (viszont az új gépeken már nem a kisebb kavarodást okozó "Sony lens", hanem a sokkal nívósabb "Carl Zeiss" felirat díszeleg).

    Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
    Klikk a képekre a nagyobb változathoz

    A cég egyéb bejelentett termékei különösebb érdekességgel nem bírnak: Cyber-shot DSC-W100, Cyber-shot DSC-W70, Cyber-shot DSC-W50, Cyber-shot DSC-W30.

    Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

    Viszont a januárban bejelentett Cyber-shot DSC-M2 már megér egy misét, habár leginkább külalakja miatt. A szétnyitható gép nem csupán videó üzemmóddal bíró digitális fényképezőgép, hanem kifejezetten fotók és minőségi videók készítésére tervezett hibrid masina. Öt megapixeles érzékelővel, háromszoros optikai zoom-mal, 2,5"-os LCD kijelzővel és MPEG4 formátumú klipek készítésére (sztereó hanggal) alkalmas hardverrel és szoftverrel látták el. A különc gép bizonyára sok divatcézár tetszését fogja elnyerni, akik a Sony névben látják álmaik megtestesülését.

    Tamron

    A Tamron három objektívét hozta ki a PMA-ra. Ezekről sok minden nem derült ki, így csupán az elnevezésük (és alap specifikációjuk) ismert:
  • Tamron SP 17-50 mm F2.8 XR Di II
  • Tamron SP 18-200 mm F3.5 - F6.3 Di II
  • Tamron SP 11-18 mm F4.5 - F5.6 Di II

    Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

    Konklúzió

    Úgy látszik a 2006-os év frappánsan a hat millió pixeles felbontás éve lesz, legalábbis a kompakt szegmensben biztosan. Még mindig több a sima "plusz egy megapixellel több" alapon készülő kamera a ténylegesen használható extrákkal bíró termékeknél, de a változás érzékelhető. Természetesen csak a komolyabb gyártók képesek véget vetni a megapixel-háborúnak, nekik ugyanis van pénzük és eszközük olyan újdonságok kifejlesztésére, amik legalább annyira vonzóvá tehetnek egy terméket, mint a felbontása és a kijelző mérete.

    Az egyre több gyártó debütálásával a digitális tükörreflexes szegmens hígulni látszik. Ez természetesen nyomottabb árakat és nagyobb versenyt jelent majd, aminek mi vásárlók örülhetünk igazán. Várható még idén a Sony érkezése is a DSLR szegmensbe, hiszen a Konica-Minolta felvásárlásával igen komoly technológiát, tudást és embert tett magáévá, amikkel -bizton állíthatom - innovatív és jó minőségű termékekkel fog jelentkezni. Azért kár, hogy egy száz évre visszanyúló márka nem volt és többé nem is lesz jelen ezen a show-n (Minolta).
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • chriskardos #27
      szerintem 30D lesz belőle....:D
      mármint azt fogok venni.magyarországon egyébként kb. 100 ezer forinttal drágább. new yorkban (ahol valamelyiket megveszem majd pont az árkülönbségek miatt)ott csak $200-ral drágább ami 40 ezer ft. kb.
    • Lateralus #26
      A 30D egy tuningolt 20D. Pár olyan dolgot adott hozzá a Canon, amit már rég kellett volna (nagyobb LCD, spot fénymérés, pár szoftveres plusz).
      A D200 egy valódi előrelépés a Nikon D100-hoz képest, bár már eléggé ideje volt. Jobb váz (időjárásálló), jobb kereső, sokkal több szolgáltatás (multiexpo, fejlett vezeték nélküli vakuzás stb), elképesztő beállítási lehetőségek (pl. a fénymérési terület mérete állítható), nagyobb felbontás, hogy csak párat említsek. Persze drágább és szerintem a színzajszűrése túlzó nagyobb érzékenységnél.
    • chriskardos #25
      jó kérdés:D
      és itt van még egy ami szintén egy értelmű
      de szeretném tudni hogy szerintetek miért jobb a:
      Nikon D200, mint a Canon 30D?
    • Lateralus #24
      "csak azt nem tudom hogy nekem melyik lenne a jobb"

      akkor mi honnan tudjuk?
    • chriskardos #23
      Köszönöm Lateralus és Babajaga.bár ami írtatok tudtam, de segítettetek rájönni hogy elég hülye kérdést tettem fel.természetesen a 30D a jobb, én csak azt nem tudom hogy nekem melyik lenne a jobb.30D lesz ha sikerül.köszönöm mégegyszer.egyébként teljesen más téma: ha valakinek sok pénze van vegyen 5D-t!csak ajánlani tudom!olyan képeket csinál hogy minden egyes kép felér egy orgazmussal.
    • babajaga #22
      Fényképezőgépnél első szempont a tudás, inkább többet tudónak neveznék egy gépet.A második a maszívitás ami a használatát lehetővé teszi, nyilván egy fémházas gép masszívabb mint egy totál műanyagból készült. A drágább gép általában többet tud nyújtani, mint az olcsóbb.
    • Lateralus #21
      30D, mer jobb.
    • chriskardos #20
      Canon EOS 30D vagy inkább Canon EOS 400D?tudom a 30D nyílván jobb, stb de mégis, ti mit gondoltok?
    • Blasta #19
      Sosem próbáltam, de nem is vágyom rá.
      Casio=számológépek (esetleg gyerekszintetizátorok) :-)
    • Sepu #18
      jó gép a Casio exilim z110 ?