Gyurkity Péter

Szerdán indul az Office Live béta

A Microsoft megerősítette, hogy szerdán útjára indul az Office csomag online változatának tesztverziója. Az Office Live többek között a weboldalak készítésében és munkánk megosztásában segédkezik majd.

Hírügynökségi értesülés szerint a szoftvercég megerősítette, hogy valóban még a héten, pontosabban szerdán indul az Office Live bétatesztje. Ezt annak idején a Windows Live szolgáltatásokkal egy időben jelentették be, de már akkor jelezték, hogy az irodai csomag online változata később mutatkozik majd be a nagyközönség előtt. A béta egyelőre sajnos csak a tengerentúli felhasználók számára elérhető, de a vállalat állítása szerint így is óriási érdeklődést regisztráltak.

Az Office Live - amelynek feladata a Yahoo és a Google kínálatával való konkurálás, illetve a szoftvercég elmozdítása az online szolgáltatások irányába - három eltérő csomagban érkezik. Az első a "Basics", amely elsősorban weboldalak létrehozásában, illetve az ehhez kapcsolódó igények kielégítésében segít: ingyen hosztolás, statisztika, email címek létrehozása és saját doménnév. A "Collaboration" már tovább megy ennél, és egy központi tárhely révén dokumentumaink, üzleti információink tárolásában, megosztásában és kezelésében segédkezik. A harmadik az "Essentials", amely lényegében az első kettőt egyesíti, és az interneten keresztül lehetővé teszi a weboldalunkkal kapcsolatos munka elvégzését, dokumentumok megosztását, a különböző projektek nyomon követését.

Klikk ide!Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A béta alatt mindhárom csomag ingyenes lesz, míg a végleges változatnál csak a Basics esetében nem kell majd kifizetnünk a csaknem 30 dolláros, azaz mintegy 6000 forintos havidíjat. Bár a hivatalos bejelentésre információink szerint holnapig várnunk kell, a Liveside már leközölte a részletes összehasonlító táblázatot.

A Microsoft elsősorban a kis- és középvállalkozásokat szeretné segíteni az Office Live révén. Ez ugyanis szerintük jócskán megkönnyíti a munkát, és - a hagyományos asztali szoftverekkel kiegészülve - lehetővé teszi a nagyvállalatokhoz hasonló rendszerek létrehozását az ezzel járó költségek nélkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • anubis22 #7
    Egyetértek...
  • Kaadi #6
    hat en azert nem biznam a cegem adatbazisait, dokumentumait es weboldatat a MS-ra. meg a vegen felebredek hogy kihasznaljak a "korlatolt jotallas" cikkelyt a vegfelhasznaloi szerzodesbol es elcsorjak az uzleti titkaimat. a MS-hoz hasonlo cegek eseteben a nem elegge elovigyazatos ugyfel kenyelmetlen helyzetbe kerulhet ha esetleg fel akarna mondani a szerzodest (olvasd: atvinni a weboldalt, dokumentumokat, leveleket) mas szolgaltatohoz. kiprobalni persze erdemes, de a MS kertjeben "kollaboralni..." hat... nem tudom
  • quentit #5
    Mi az hogy és??? Az jó!!!
    És ingyenes!

    Ki az aki ezek után FIZET?! (TALÁN kicsit jobbért, amit úgysem használ ki a user-ek 99%-a). Az MS abból él, hogy a hétköznapi ember és a legtöbb cég nem alkalmazza a profitmaximalizálás elvét, csak költ, költ, költ, az MS meg gazdagszik, gazdagszik, gazdagszik.......

    Jobb ha ezt el is felejtitek, mert az igazság fájó...
  • Garfield #4
    Igen, és?
  • strogg #3
    http://ftp.fsf.hu/OpenOffice.org_hu/2.0.1_Premium/
  • strogg #2
    jut eszembe. (nem flame szándékkal).
    Az OOo 2-ből készült prémium csomag. Alap OOo, extrák, sablonok, képek, hátterek, kiegészítők. Igen jó lett szvsz
  • Darth Sith #1
    nekem ez jónak tűnik. Csak kiváncsi vagyok mennyiért adják.