Zsellér Máté
München - Spielberg legnehezebb vállalása
Spielberg nem végzett tökéletes munkát, de kétségtelenül élete egyik legnehezebb feladatát oldotta meg becsülettel.
1972, München. Arab terroristák törnek be az olimpiai faluba, az izraeli olimpiai küldöttség 11 tagját ejtik túszul. A világ gyomra egyszerre ugrik össze, a megdöbbentő élő közvetítések egymást érik a médiában. Ekkor már 11-ből kettő halott, a túszejtők követelései világosak, csak a "civilizált" világban az ilyeneket nem szokás teljesíteni. A tehetetlen szemlélő tömeg szeme láttára zajlik a dilettáns német mentőakció, az izraeli titkosrendőrséget nem engedik a közelbe. A rohamosztag a repülőtér épületeinek tetejéről tüzet nyit, majd végignézi az evidens terrorista reakciót. A messzi kifutópályán a fogva tartók amilyen-az-adjonisten-olyan-a-fogadisten alapon lemészárolják a megmaradt 9 túszt is.
A csalóka cím ellenére a München nem a véres olimpia eseményeinek pontos dokumentálása, bár feldolgozza a történteket, valójában nem erről szól. Filmünk ott kezdődik, ahol az olimpia történései lezárultak, Spielberg legújabb dolgozata a poszt-müncheni leszámolás történetét meséli el. Az események ugyanis az ideig óráig elcsendesedő arab-izraeli ellentét sokszori kiújulásának aktuális gyújtópontjául szolgáltak, hatására Európában egymás torkának ugrottak a Moszad és az itt inkognitóskodó arab terrorszervezetek elszórt csoportjai. Az egész végül igazi underground háborúba torkollott bombákkal és sikátori gyilkosságokkal, amelyről a világ majd tíz évig nem sokat tudott. Az eseményekről a magyar származású kanadai George Jonas írt dokumentumregényt Megtorlás címmel, innen merített Spielberg ihletet második 2005-ös rendezésű filmjéhez, melyet részben Budapesten forgatott.
A téma irdatlanul kényes, tele napi aktualitásokkal, kérdés volt tehát, hogy Spielberg mit kíván közölni velünk a történeten keresztül? Elszöszömötöl esetleg az "úgy kezdődött az egész, hogy ő visszaütött" stílusú magyarázkodással, és igyekszik a tusakodó felek egyikét fehérre suvickolni? Ez a megközelítés egyértelmű elnyúlás lett volna, az izzadságszagtól csak úgy bűzlött volna a terem. A film a tények ilyen vagy olyan beállításától megcsömörlött, témában inkompetens, de egy jó moziban érdekelt nézőt hidegen hagyta volna - könyörgöm, legalább a moziból ne csináljunk tévéhíradót. Esetleg megpróbált volna aktuális politikai üzeneteket csempészni képsorai mögé, átszimbolizálni a történéseket, nyilvánvaló párhuzamokat vonva mai eseményekkel sűrűn kacsingatva Izrael felé és szidva a csúnya rossz, ma is tevékenykedő terroristákat? A megoldás szintén nem lett volna szerencsés, amellett hogy óriási felháborodást keltett volna, kampányfilmet köszi, de nem kérnénk.
Mit tett tehát a tisztességben és nagy filmek mentén megőszült direktor? Meggyőződésem, hogy azt a koncepciót választotta, ami az egyetlen járható út a témában. Spielberg legújabb filmje az irányított mozi minden pengeélen táncoló megoldását mellőzve egyszerűen az elmesélni kívánt történetre, s benne a főhősében lejátszódó lelki folyamatokra összpontosít. Az elsőt határozottan jól, a másikat tűrhető módon teljesíti: aki a Münchent választja, garantáltan politikai sallangoktól mentes mozira vált jegyet.
Fókuszunk tehát teljesen és kizárólag főhősünkön, Avneren, az amerikai illetőségű zsidó származású fiatalemberen van, aki Moszad számára végez reguláris, a zavartalan családi életet nem veszélyeztető feladatokat. Amerika az otthona, feleségével harmonikus kapcsolatban él, első közös babájukat tervezik. Egyszer azonban amikor magához hívatja felettese, és a szobában a fölső vezetés apraja nagyján kívül a miniszterelnök asszony is jelen van, Avner megérzi, hogy a szervezetnek valami különösen fontos célja van vele. Mintha csak valamelyik sablonos amerikai titkosügynökfilm képsorait fordította volna le Spielberg korhűen a valóság nyelvére, megtörténik a beavatás. Ez ezúttal egyenlő a kiavatással: Avnernek mindenek előtt ki kell lépnie a Moszadból, hogy az ellenfelek ne fogjanak gyanút. Megkapja a feladatot, ami nem kevesebb mint egy Európában működő csoport vezetése és a müncheni akció megszervezéséért felelős delikvensek szisztematikus likvidálása.
Ami szerintem a mozi Avner személye körüli pikantériáját jelenti, az sokak szemében okot ad arra, hogy a rendezőt karakter-fronton hiteltelenséggel vádolják meg. Főhősünk ugyanis az élő példa rá, hogy a filmek nagy részében teljes magától értetőséggel kezelt emberölési rutin mennyire nem sajátja a hétköznapi embernek. Hogy hogyan lehetséges, hogy az óriási kapcsolat- és emberhálózattal rendelkező Moszad egy ilyen stratégiai jelentőségű szupertitkos akciót olyasvalakire bízzon, aki eddig egyetlen komoly bevetésen sem vett részt, azt soha nem tudjuk meg. Mindenesetre nem tehetünk mást, mint bízunk Spielberg lényeglátó képességében, és abban hogy főhősünk éles helyzetekben tanúsított, néha az idegesítőség határát súroló, profizmustól távol álló cselekedetei az eseményhűség miatt kerültek a filmbe, nem pedig olcsó fogásként az Avner karakter - egyébként közepeskére sikerült - árnyalásához 100 forintos boltban vásárolt kellékként.
Az Avner szerepét játszó Eric Bana nem egy színészisten, de hát istenem, tisztességgel végrehajtja feladatát. Az amerikai kapcsolat Geoffry Rushon kívül az európai off-moszad kommandó tagjaira is remek választások történtek. Mind a bombakészítő Matthieu Kassovitz, mind a dokumentumhamisító szerepébe bújt Cirian Hinds, mind pedig a Hansot alakító Hanns Zischler a legtökösebb Daniel Craiggel egyetemben hihető, emberi karaktereket tesznek hozzá a filmhez megélhetési muszáj-(ellen?)terroristaként. Hétköznapiságuk minket is legalább annyira megdöbbent, mint áldozataikat: lehet a nyolcadik utas vagy a benzinkutas, a politikai szervezett bűnözés tagjai sem járnak Batman-köpenyben, sokkal inkább olyanok mint szomszéd, vagy a sarki kávézóban olvasgató öregúr.
A történet üdítő epizódja az Astoria szállóban forgatott "Mata Hari-jelenet", a film gondolatiságát pedig leginkább a francia vidékre való látogatás és az információüzér Papával való diskurzusok jelentik. Ahogy haladunk előre a történetben úgy hullanak a kiszemelt fejek, s immár az ügyefogyott kis halálosztó csoport kiléte sem marad ismeretlen. Le-lesújt a terrorelhárítás-elhárító szervezet, a veszteségek elkerülhetetlenek. Fokozatosan fárad meg Avner kataktere is, s végül teljesen meghasonlik önmagával, az ő személye válik Spielberg üzenetének vérengzésről alkotott górcsövévé. A megtört, évek óta családjától távol élő férfinak be kell látnia, hogy tevékenységével nem ad hanem inkább elvesz, mind magától, mind pedig az emberiségtől, hisz módszerei semmivel sem különbek az állítólagos terroristákénál. Az értelmetlen öldöklés nem hoz megnyugvást senkinek. Egy levágott polipkar helyéből 9 nő újra, s egy még súlyosabb felismerés eredményeként azt is be kell látnia, hogy ő is csupán egy ugyanilyen polip kalimpáló végtagja.
A München nem olyan film, ami gyógyírt jelent minden panaszra, sőt, egy végigdolgozott nap után nem ártalmatlan az a számításba veendő tény sem, hogy röpke játékideje alatt pontosan 7,5 epizódot sassanthatunk meg kedvenc Jóbarátok hosszúságú sitcom-sorozatunkból. Ennek neki kell ülni, rá kell hangolódni - viszont aki ezt megteszi, a film viszonylag lassabb hangvétele ellenére sem fog sűrűn az órájára pillantgatni, úgy elhussan az a 165 perc, mint említett kedvenc sorozatunk játékideje. Az izgalmak garantáltak, a jól felépített történet iránt nem lankad az érdeklődésünk sem (na jó, egy kicsit, de akkor szívesen el-elnézzük az egyszer London, másszor Párizs bőrbe bújt Budapestet). A München egy komoly, tisztességgel kivitelezett munka, egy magához képest low-budget Spielberggel, aki bár nem végzett tökéletes munkát, de kétségtelenül nehéz feladatot oldott meg becsülettel.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
1972, München. Arab terroristák törnek be az olimpiai faluba, az izraeli olimpiai küldöttség 11 tagját ejtik túszul. A világ gyomra egyszerre ugrik össze, a megdöbbentő élő közvetítések egymást érik a médiában. Ekkor már 11-ből kettő halott, a túszejtők követelései világosak, csak a "civilizált" világban az ilyeneket nem szokás teljesíteni. A tehetetlen szemlélő tömeg szeme láttára zajlik a dilettáns német mentőakció, az izraeli titkosrendőrséget nem engedik a közelbe. A rohamosztag a repülőtér épületeinek tetejéről tüzet nyit, majd végignézi az evidens terrorista reakciót. A messzi kifutópályán a fogva tartók amilyen-az-adjonisten-olyan-a-fogadisten alapon lemészárolják a megmaradt 9 túszt is.
A csalóka cím ellenére a München nem a véres olimpia eseményeinek pontos dokumentálása, bár feldolgozza a történteket, valójában nem erről szól. Filmünk ott kezdődik, ahol az olimpia történései lezárultak, Spielberg legújabb dolgozata a poszt-müncheni leszámolás történetét meséli el. Az események ugyanis az ideig óráig elcsendesedő arab-izraeli ellentét sokszori kiújulásának aktuális gyújtópontjául szolgáltak, hatására Európában egymás torkának ugrottak a Moszad és az itt inkognitóskodó arab terrorszervezetek elszórt csoportjai. Az egész végül igazi underground háborúba torkollott bombákkal és sikátori gyilkosságokkal, amelyről a világ majd tíz évig nem sokat tudott. Az eseményekről a magyar származású kanadai George Jonas írt dokumentumregényt Megtorlás címmel, innen merített Spielberg ihletet második 2005-ös rendezésű filmjéhez, melyet részben Budapesten forgatott.
A téma irdatlanul kényes, tele napi aktualitásokkal, kérdés volt tehát, hogy Spielberg mit kíván közölni velünk a történeten keresztül? Elszöszömötöl esetleg az "úgy kezdődött az egész, hogy ő visszaütött" stílusú magyarázkodással, és igyekszik a tusakodó felek egyikét fehérre suvickolni? Ez a megközelítés egyértelmű elnyúlás lett volna, az izzadságszagtól csak úgy bűzlött volna a terem. A film a tények ilyen vagy olyan beállításától megcsömörlött, témában inkompetens, de egy jó moziban érdekelt nézőt hidegen hagyta volna - könyörgöm, legalább a moziból ne csináljunk tévéhíradót. Esetleg megpróbált volna aktuális politikai üzeneteket csempészni képsorai mögé, átszimbolizálni a történéseket, nyilvánvaló párhuzamokat vonva mai eseményekkel sűrűn kacsingatva Izrael felé és szidva a csúnya rossz, ma is tevékenykedő terroristákat? A megoldás szintén nem lett volna szerencsés, amellett hogy óriási felháborodást keltett volna, kampányfilmet köszi, de nem kérnénk.
Mit tett tehát a tisztességben és nagy filmek mentén megőszült direktor? Meggyőződésem, hogy azt a koncepciót választotta, ami az egyetlen járható út a témában. Spielberg legújabb filmje az irányított mozi minden pengeélen táncoló megoldását mellőzve egyszerűen az elmesélni kívánt történetre, s benne a főhősében lejátszódó lelki folyamatokra összpontosít. Az elsőt határozottan jól, a másikat tűrhető módon teljesíti: aki a Münchent választja, garantáltan politikai sallangoktól mentes mozira vált jegyet.
Fókuszunk tehát teljesen és kizárólag főhősünkön, Avneren, az amerikai illetőségű zsidó származású fiatalemberen van, aki Moszad számára végez reguláris, a zavartalan családi életet nem veszélyeztető feladatokat. Amerika az otthona, feleségével harmonikus kapcsolatban él, első közös babájukat tervezik. Egyszer azonban amikor magához hívatja felettese, és a szobában a fölső vezetés apraja nagyján kívül a miniszterelnök asszony is jelen van, Avner megérzi, hogy a szervezetnek valami különösen fontos célja van vele. Mintha csak valamelyik sablonos amerikai titkosügynökfilm képsorait fordította volna le Spielberg korhűen a valóság nyelvére, megtörténik a beavatás. Ez ezúttal egyenlő a kiavatással: Avnernek mindenek előtt ki kell lépnie a Moszadból, hogy az ellenfelek ne fogjanak gyanút. Megkapja a feladatot, ami nem kevesebb mint egy Európában működő csoport vezetése és a müncheni akció megszervezéséért felelős delikvensek szisztematikus likvidálása.
Ami szerintem a mozi Avner személye körüli pikantériáját jelenti, az sokak szemében okot ad arra, hogy a rendezőt karakter-fronton hiteltelenséggel vádolják meg. Főhősünk ugyanis az élő példa rá, hogy a filmek nagy részében teljes magától értetőséggel kezelt emberölési rutin mennyire nem sajátja a hétköznapi embernek. Hogy hogyan lehetséges, hogy az óriási kapcsolat- és emberhálózattal rendelkező Moszad egy ilyen stratégiai jelentőségű szupertitkos akciót olyasvalakire bízzon, aki eddig egyetlen komoly bevetésen sem vett részt, azt soha nem tudjuk meg. Mindenesetre nem tehetünk mást, mint bízunk Spielberg lényeglátó képességében, és abban hogy főhősünk éles helyzetekben tanúsított, néha az idegesítőség határát súroló, profizmustól távol álló cselekedetei az eseményhűség miatt kerültek a filmbe, nem pedig olcsó fogásként az Avner karakter - egyébként közepeskére sikerült - árnyalásához 100 forintos boltban vásárolt kellékként.
Az Avner szerepét játszó Eric Bana nem egy színészisten, de hát istenem, tisztességgel végrehajtja feladatát. Az amerikai kapcsolat Geoffry Rushon kívül az európai off-moszad kommandó tagjaira is remek választások történtek. Mind a bombakészítő Matthieu Kassovitz, mind a dokumentumhamisító szerepébe bújt Cirian Hinds, mind pedig a Hansot alakító Hanns Zischler a legtökösebb Daniel Craiggel egyetemben hihető, emberi karaktereket tesznek hozzá a filmhez megélhetési muszáj-(ellen?)terroristaként. Hétköznapiságuk minket is legalább annyira megdöbbent, mint áldozataikat: lehet a nyolcadik utas vagy a benzinkutas, a politikai szervezett bűnözés tagjai sem járnak Batman-köpenyben, sokkal inkább olyanok mint szomszéd, vagy a sarki kávézóban olvasgató öregúr.
A történet üdítő epizódja az Astoria szállóban forgatott "Mata Hari-jelenet", a film gondolatiságát pedig leginkább a francia vidékre való látogatás és az információüzér Papával való diskurzusok jelentik. Ahogy haladunk előre a történetben úgy hullanak a kiszemelt fejek, s immár az ügyefogyott kis halálosztó csoport kiléte sem marad ismeretlen. Le-lesújt a terrorelhárítás-elhárító szervezet, a veszteségek elkerülhetetlenek. Fokozatosan fárad meg Avner kataktere is, s végül teljesen meghasonlik önmagával, az ő személye válik Spielberg üzenetének vérengzésről alkotott górcsövévé. A megtört, évek óta családjától távol élő férfinak be kell látnia, hogy tevékenységével nem ad hanem inkább elvesz, mind magától, mind pedig az emberiségtől, hisz módszerei semmivel sem különbek az állítólagos terroristákénál. Az értelmetlen öldöklés nem hoz megnyugvást senkinek. Egy levágott polipkar helyéből 9 nő újra, s egy még súlyosabb felismerés eredményeként azt is be kell látnia, hogy ő is csupán egy ugyanilyen polip kalimpáló végtagja.
A München nem olyan film, ami gyógyírt jelent minden panaszra, sőt, egy végigdolgozott nap után nem ártalmatlan az a számításba veendő tény sem, hogy röpke játékideje alatt pontosan 7,5 epizódot sassanthatunk meg kedvenc Jóbarátok hosszúságú sitcom-sorozatunkból. Ennek neki kell ülni, rá kell hangolódni - viszont aki ezt megteszi, a film viszonylag lassabb hangvétele ellenére sem fog sűrűn az órájára pillantgatni, úgy elhussan az a 165 perc, mint említett kedvenc sorozatunk játékideje. Az izgalmak garantáltak, a jól felépített történet iránt nem lankad az érdeklődésünk sem (na jó, egy kicsit, de akkor szívesen el-elnézzük az egyszer London, másszor Párizs bőrbe bújt Budapestet). A München egy komoly, tisztességgel kivitelezett munka, egy magához képest low-budget Spielberggel, aki bár nem végzett tökéletes munkát, de kétségtelenül nehéz feladatot oldott meg becsülettel.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
München (Munich) színes feliratos amerikai filmdráma, 165 perc, 2005 Rendező: Steven Spielberg Forgatókönyvíró: Tony Kushner, Charles Randolph, Eric Roth Operatőr: Janusz Kaminski Zene: John Williams Producer: Steven Spielberg, Kathleen Kennedy, Barry Mendel, Colin Wilson Vágó: Michael Kahn Szereplők: Eric Bana (Avner) Daniel Craig (Steve) Geoffrey Rush (Ephraim) Mathieu Kassovitz (Robert) Ciarán Hinds (Carl) Sharon Alexander (Nadev generális) Ayelet Zorer (Daphna) Marie-Josée Croze (Jeanette) Hanns Zischler (Hans) |
