Zsellér Máté
Félhomály - Demi Moore 2.0 megérkezett
Demi Moore játéka kielégítő, de sajnos a film még a szokásos szellem-thriller sablonok összeszedett és hatásos tálalására sem képes.
2003, MTV Movie Awards. Demi Moore teljes pompázatban kisétál, hat éve elvétve ha láttuk a nyilvánosság előtt. Tökéletes manöken járás, villogó fehér fogsor, kiváló 3D-s grafika. A közönség férfitagjai egymás után állnak fel a helyükről, vastapstól hangos a terem. A kés alól frissen kikerült színésznő nem győz bazsalyogni, tisztában van vele hogy beújított idomaival ebben a korban senki nem veszi fel a versenyt. Fátylat a fránya múltra és sorozatos bukásokra, jöjjön a fényes jövő: Demi Moore 2.0 megérkezett.
De itt valahol el is akadt a dolog. Miután meggyőződhettünk róla, hogy vagányan áll a szörfdeszka a színésznő hóna alatt a Charlie Angyalai 2-ben, Moore beállt főállású hírességnek, azaz történetesen a (sokáig) jól bevált Paris Hilton recept szerint tengette életét a film fővárosában: tulajdonképpen nem csinált semmit. A bulvárlapokat ez nem különösképpen érdekelte, mivel ott mosolygott minden ünnepélyen Ashton Kutcher oldalán, volt miről cikket írni - azt meg, hogy miért épp róla kell, már a másodrangú, mélyfilozófiai jellegű boncolgatás kérdéskörébe tartozik.
Így történt tehát, hogy Demit a visszatérése után ugyanúgy nem láthattuk a vásznon, mint ahogy annak előtte (egy tévéfilmje azért volt). A Félhomály című csoda ezt a vélt - vagy valós - hiányt hívatott pótolni, ha mást nem is; megnézése után méltán érezhetjük azonban, hogy a várva-várt randi nem terveinknek megfelelően alakult. Vérmérsékletünknek megfelelően vagy puffoghatunk az ablakon kidobott idő felett siránkozva, vagy elmorfondírozhatunk azon, hogy ezt a halvérű thrillert vajon nem Demi plakáton virító arcmása mentette-e meg a videótékák polcaira történő száműzetéstől.
A félhomálynak már a műfaji besorolása is igen mulattató: elvileg thriller lenne a drága, csakhogy erre még a romantikus vígjátékra félve merészkedő tizenkét éven aluli is korholó szemráncolásba kezd. Az IMDB-t segítségül híva valamivel árnyaltabb képet kaphatunk a film milyenségéről, ott legnagyobb meglepetésre a thriller mellett a romantikus szót találjuk. Ja hogy Ghost? Innen a Demi? Már egy fokkal világosabb a dolog. S mivel ad1. elöljáróban tudjuk hogy valamiféle szellemsztoriról lesz szó ad2. a Ghost műfaji megjelölése előtt (mint minden nem-vígjáték szellemes film előtt kötelező jelleggel) is szerepel a romantikus mellett a thriller szócska. Kis IMDB műfaji puzzle-unk be is lövi nekünk, hogy milyen keménységű thrillerre számíthatunk. De hová is Kalauzol minket a Félhomály?
Mindenek előtt Angliába, ahol Rachel Carlson, a sikeres írónő boldog életet él kis családjával. Egyetlen kisfia azonban egy tragikus baleset folytán a ház mellett csordogáló patakba fullad, Rachel házassága pedig darabjaira hullik. Írói válság következik ezután, amelyből a barátnője által ajánlott skóciai falucska jelenthet kiutat. El is utazik az írónő hogy a vidéki magányban a fejszellőztetés mellett eddigi életével is számot vessen.
Azonban hamarosan kisfia szelleme tesz nála kéretlen látogatást, (az elmaradt zsebpénz követelése helyett) azzal a kéréssel néhai anyja felé, hogy az csatlakozzon mellé a víz alá. A felzaklatott nő végleg megtörik, tétova barátkozási kísérletei a falusiak felé nem gyújtanak igazán vigaszt. A változást és a továbblépést a közeli világítótorony ifjú őrzőjének ismeretsége hozza meg, aki felé hamarosan erős vonzódás alakult ki az asszonyban.
De milyen baljóslatú titok üli meg ezt a kis közösséget, ami a szerelmesek útjába állhat? Mit hallgatnak el előle a helybéliek? Mindezt megtudhatjuk, ha rávesszük magunkat, hogy végigüljük a film meglehetősen eseménytelen szűk két óráját, sőt, erős sejtéseink valószínűleg igazolást is nyernek, ha az eddigi szellem-thrilleres ismereteinket latba vetve próbáljuk megtalálni a megoldást.
Anélkül, hogy dühünkben gonosz párhuzamokat kezdenénk vonni a film címe és a készítők szellemi képességei között, meg kell jegyeznünk hogy összhatásában a Félhomály tényleg nem képes az égvilágon semmi újat nyújtani. De eltekintve az innováció iránti igényeinktől is ki kell mondanunk, hogy még a szokásos sablonok összeszedett és hatásos tálalására sem képes. A közepes indítást egyértelműen a film csúcspontjának könyvelhetjük el, majd néhány hatástalan ijesztgetés után a film hirtelen felindulásból majd egy órára elbúcsúzik az addigi építkezésétől, hogy egy közönséget félálomba ringató romantikus szál kibontásába kezdjen lassított felvételben. Ez a filmet teljesen lefojtó stílusváltás kapcsán szinte még tempóról sincs értelme beszélni, s amikor az utolsó szakaszban egy szemvillanás alatt újra thrillerre váltunk, a Félhomály még az elején diktált közepes ütemet is képtelen felvenni. Az éles hangokra álmából felriadt nézőt rég nem érdekli már, hogy mi folyik a vásznon.
Demi Moore meggyőzőerejével egyébként semmi gond nincs, játéka talán a film egyetlen húzóerejeként értékelhető; na meg talán annyit a pozitívumokról, hogy a külső helyszínek fényképezése szépen sikerült. Azonban szép képeket a Lutra albumban is láthatunk, ennek a szerencsétlenségnek az ütemezése és százszor látott sablonos forgatókönyve viszont annyira unalomba fojtja az egész produkciót, hogy ha a színésznő a közönség felé fordulva egyenként kezdené ordibálni a teremben ülők nevét tökéletes magyarsággal, még arra is csak az alvási zavarokkal küszködők ébrednének fel.
Két héten belül két ködbe borkolt tengerparti városkát hívnak segítségünkre a magyar mozik a rémisztgetéshez, de még az extrán félős barátnőt is inkább a Köd című filmre kísérjük el, az legalább (hogy horrorként az más kérdés) megüt egy gyenge thrilleres szintet. De ha már ragaszkodunk a közepes földöntúli thrillerhez - merthogy kb. ezt várnánk a Félhomálytól -, akkor csak a videotékáig ugorjunk el ebben a hidegben, hátha bent van a Felejtés tavalyról, ha kimaradt volna esetleg.
Ha nem muszáj, a Félhomályt nem ajánlanám senkinek, ha csak nem égetően Demi Moore rajongó az illető, vagy indirekt marketingfogásként nem fűtenek olyan csalogatóan a helyi moziban, hogy azt vétek lenne kihagyni. E második eshetőség fennálltakor a játékidő garantálja, hogy minden végtagunk kellően átmelegedjen a végére, s ha szépen megkérjük a mozigépészt, még le is halkítja nekünk a filmet, ezzel is hozzásegítve minket egy kellemes szunyókáláshoz.
2003, MTV Movie Awards. Demi Moore teljes pompázatban kisétál, hat éve elvétve ha láttuk a nyilvánosság előtt. Tökéletes manöken járás, villogó fehér fogsor, kiváló 3D-s grafika. A közönség férfitagjai egymás után állnak fel a helyükről, vastapstól hangos a terem. A kés alól frissen kikerült színésznő nem győz bazsalyogni, tisztában van vele hogy beújított idomaival ebben a korban senki nem veszi fel a versenyt. Fátylat a fránya múltra és sorozatos bukásokra, jöjjön a fényes jövő: Demi Moore 2.0 megérkezett.
De itt valahol el is akadt a dolog. Miután meggyőződhettünk róla, hogy vagányan áll a szörfdeszka a színésznő hóna alatt a Charlie Angyalai 2-ben, Moore beállt főállású hírességnek, azaz történetesen a (sokáig) jól bevált Paris Hilton recept szerint tengette életét a film fővárosában: tulajdonképpen nem csinált semmit. A bulvárlapokat ez nem különösképpen érdekelte, mivel ott mosolygott minden ünnepélyen Ashton Kutcher oldalán, volt miről cikket írni - azt meg, hogy miért épp róla kell, már a másodrangú, mélyfilozófiai jellegű boncolgatás kérdéskörébe tartozik.
Így történt tehát, hogy Demit a visszatérése után ugyanúgy nem láthattuk a vásznon, mint ahogy annak előtte (egy tévéfilmje azért volt). A Félhomály című csoda ezt a vélt - vagy valós - hiányt hívatott pótolni, ha mást nem is; megnézése után méltán érezhetjük azonban, hogy a várva-várt randi nem terveinknek megfelelően alakult. Vérmérsékletünknek megfelelően vagy puffoghatunk az ablakon kidobott idő felett siránkozva, vagy elmorfondírozhatunk azon, hogy ezt a halvérű thrillert vajon nem Demi plakáton virító arcmása mentette-e meg a videótékák polcaira történő száműzetéstől.
A félhomálynak már a műfaji besorolása is igen mulattató: elvileg thriller lenne a drága, csakhogy erre még a romantikus vígjátékra félve merészkedő tizenkét éven aluli is korholó szemráncolásba kezd. Az IMDB-t segítségül híva valamivel árnyaltabb képet kaphatunk a film milyenségéről, ott legnagyobb meglepetésre a thriller mellett a romantikus szót találjuk. Ja hogy Ghost? Innen a Demi? Már egy fokkal világosabb a dolog. S mivel ad1. elöljáróban tudjuk hogy valamiféle szellemsztoriról lesz szó ad2. a Ghost műfaji megjelölése előtt (mint minden nem-vígjáték szellemes film előtt kötelező jelleggel) is szerepel a romantikus mellett a thriller szócska. Kis IMDB műfaji puzzle-unk be is lövi nekünk, hogy milyen keménységű thrillerre számíthatunk. De hová is Kalauzol minket a Félhomály?
Mindenek előtt Angliába, ahol Rachel Carlson, a sikeres írónő boldog életet él kis családjával. Egyetlen kisfia azonban egy tragikus baleset folytán a ház mellett csordogáló patakba fullad, Rachel házassága pedig darabjaira hullik. Írói válság következik ezután, amelyből a barátnője által ajánlott skóciai falucska jelenthet kiutat. El is utazik az írónő hogy a vidéki magányban a fejszellőztetés mellett eddigi életével is számot vessen.
Azonban hamarosan kisfia szelleme tesz nála kéretlen látogatást, (az elmaradt zsebpénz követelése helyett) azzal a kéréssel néhai anyja felé, hogy az csatlakozzon mellé a víz alá. A felzaklatott nő végleg megtörik, tétova barátkozási kísérletei a falusiak felé nem gyújtanak igazán vigaszt. A változást és a továbblépést a közeli világítótorony ifjú őrzőjének ismeretsége hozza meg, aki felé hamarosan erős vonzódás alakult ki az asszonyban.
De milyen baljóslatú titok üli meg ezt a kis közösséget, ami a szerelmesek útjába állhat? Mit hallgatnak el előle a helybéliek? Mindezt megtudhatjuk, ha rávesszük magunkat, hogy végigüljük a film meglehetősen eseménytelen szűk két óráját, sőt, erős sejtéseink valószínűleg igazolást is nyernek, ha az eddigi szellem-thrilleres ismereteinket latba vetve próbáljuk megtalálni a megoldást.
Anélkül, hogy dühünkben gonosz párhuzamokat kezdenénk vonni a film címe és a készítők szellemi képességei között, meg kell jegyeznünk hogy összhatásában a Félhomály tényleg nem képes az égvilágon semmi újat nyújtani. De eltekintve az innováció iránti igényeinktől is ki kell mondanunk, hogy még a szokásos sablonok összeszedett és hatásos tálalására sem képes. A közepes indítást egyértelműen a film csúcspontjának könyvelhetjük el, majd néhány hatástalan ijesztgetés után a film hirtelen felindulásból majd egy órára elbúcsúzik az addigi építkezésétől, hogy egy közönséget félálomba ringató romantikus szál kibontásába kezdjen lassított felvételben. Ez a filmet teljesen lefojtó stílusváltás kapcsán szinte még tempóról sincs értelme beszélni, s amikor az utolsó szakaszban egy szemvillanás alatt újra thrillerre váltunk, a Félhomály még az elején diktált közepes ütemet is képtelen felvenni. Az éles hangokra álmából felriadt nézőt rég nem érdekli már, hogy mi folyik a vásznon.
Demi Moore meggyőzőerejével egyébként semmi gond nincs, játéka talán a film egyetlen húzóerejeként értékelhető; na meg talán annyit a pozitívumokról, hogy a külső helyszínek fényképezése szépen sikerült. Azonban szép képeket a Lutra albumban is láthatunk, ennek a szerencsétlenségnek az ütemezése és százszor látott sablonos forgatókönyve viszont annyira unalomba fojtja az egész produkciót, hogy ha a színésznő a közönség felé fordulva egyenként kezdené ordibálni a teremben ülők nevét tökéletes magyarsággal, még arra is csak az alvási zavarokkal küszködők ébrednének fel.
Két héten belül két ködbe borkolt tengerparti városkát hívnak segítségünkre a magyar mozik a rémisztgetéshez, de még az extrán félős barátnőt is inkább a Köd című filmre kísérjük el, az legalább (hogy horrorként az más kérdés) megüt egy gyenge thrilleres szintet. De ha már ragaszkodunk a közepes földöntúli thrillerhez - merthogy kb. ezt várnánk a Félhomálytól -, akkor csak a videotékáig ugorjunk el ebben a hidegben, hátha bent van a Felejtés tavalyról, ha kimaradt volna esetleg.
Ha nem muszáj, a Félhomályt nem ajánlanám senkinek, ha csak nem égetően Demi Moore rajongó az illető, vagy indirekt marketingfogásként nem fűtenek olyan csalogatóan a helyi moziban, hogy azt vétek lenne kihagyni. E második eshetőség fennálltakor a játékidő garantálja, hogy minden végtagunk kellően átmelegedjen a végére, s ha szépen megkérjük a mozigépészt, még le is halkítja nekünk a filmet, ezzel is hozzásegítve minket egy kellemes szunyókáláshoz.
|
Félhomály (Half Light) színes feliratos angol-német-amerikai thriller, 110 perc, 2006 Rendező: Craig Rosenberg Forgatókönyvíró: Craig Rosenberg Operatőr: Ashley Rowe Zene: Brett Rosenberg Producer: Garth H. Drabinsky, Joel B. Michaels, Brian Oliver, Clive Parsons Szereplők: Demi Moore (Rachel Carlsont) Hans Matheson (Angus) Therese Bradley (Morag) James Cosmo (Finley) Henry Ian Cusick (Brian Forester) Beans El-Balawi (Thomas Carlson) Ellie Davis |
