Szekeres Viktor

A köd - gyökér horror 2005-ből

MC Hammer U Can't Touch This című videoklipjének rendezője horrorforgatásba vágta kisbicskáját. Hogy beletört-e, ez kiderül csütörtöktől a mozikban.

A feldolgozásokkal nincsen semmi bajunk, kellenek, szerves részei a filmtörténelemnek, jó, hogy vannak. A gond akkor kezdődik, ha egy remake nagyon pocsékul sikerül. És A köd ilyen lett, sajnos. Tudom, nem illik előre lelőni a poént, de feleslegesen nem akarom húzni azokat, akiknek bejön majd a film (természetes, hogy lesznek ilyenek is). A történet úgy kezdődött, hogy egy stúdió John Carpenter 25 évvel ezelőtti klasszikusának feldolgozása mellett döntött.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Hamar össze is kapták a forgatáshoz szükséges minimál költségvetést, és össztrombitáltak pár sorozatszínészt. Irattak egy új szereplőt a régi forgatókönyvbe, kihúzták az eredeti legjobb jelenetét, picit megvagdosták a filmet, hogy beleférjen a PG-13-as korhatárba (hogy aztán a DVD-t kiadják vágatlannak titulálva, pedig szinte semmit sem változtattak rajta - vér továbbra sem folyik), és várták a sikert. A siker pedig..., nos, elmaradt, mert bár a 29 milliós amerikai bevétel nem rossz - pláne az alig 20 milliós gyártási költségez képest -, de azért ahol egy Boogeyman tarolni tud ott egy klasszikus feldolgozása esetében mindenki többet várt.

A történet egy alapító atyáiról megemlékezni készülő kis szigeti városkáról szól, ahol egy halászfú (Tom Welling a Smallville-ből) tartja kezében a sztori egyik szálát és éli megszokott életét, melyet egy régi barátnő (Maggie Grace - Lost - Eltűntek) visszatérése dúl fel kissé. A történet másik vége pedig egy világítótoronyból saját rádióadóját vezető hölgy (Selma Blair) kezében van, akit meteorológusa furcsa, széllel szemben közlekedő ködfelhőről tájékoztat. Természetesen nemsokára kezdetüket veszik a baljós események.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Igazából a film csak azt hozza, amit egy szkeptikus néző elvár. Pár elcsent megoldás az eredetiből, pár trendi ijesztgetés a modern korból, néhol dübörgő zene ha már rádiós műsorvezető az egyik szereplő, több felesleges és megölhető mellékszereplő, teljesen kiszámítható cselekmény és egy pár másodperces, de valóban szép jelenet a film végén. Nem lenne semmi baj a Köddel mint feldolgozással, de sikerült belőle kiölni Jamie Lee Curtis szellemét és a Carpenter által teremtett atmoszférát és egy teljesen ötlettelen és hangulattalan tinihorrorkát varázsolni belőle. Igazából a hiányosságok akkor tűnnek fel, amikor a néző rádöbben, hogy a Ködben szereplő két-három 70-80 év körüli tök normális férfikarakter feltűnésekor jobban megijed, mint egyéb ijesztgetésektől. Sajnos a régi klasszikus zene is eltűnt és egy teljesen sablonmuzsikát kapunk az egyébként remek Graeme Ravelltől.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Sajnos a Köd ócska film lett, igazából ilyenkor keresi a kritikus a szavakat, de nem nagyon találja. Talán az elég gáz "gyökér" kifejezés az, ami leginkább lefesti ezt a filmet, illetve azokat a szarvashibákat, erőltett megoldásokat, melyek jellemzik A ködöt. Tényleg csak akkor érdemes megnézni, ha nagyon muszáj - semmit sem veszít az, aki mozi helyett inkább videón vagy DVD-n tekinti meg a filmet. A régi rajongók inkább kerüljék el - akik nem látták az eredetit (és nem is tervezik megnézni), azoknak viszont szolgálhat némi újdonsággal az új tiniverzió.

Sebaj, ha tartjuk az utóbbi idők egy jó horror - egy rossz horror sormintáját, akkor a február 16-án bemutatandó The Descent - A barlang című horror biztosan jó lesz.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A köd (The Fog)
feliratos kanadai-amerikai horror, 100 perc, 2005

Rendező: Rupert Wainwright
Forgatókönyvíró: Cooper Layne, John Carpenter, Debra Hill
Zeneszerző: Graeme Revell
Operatőr: Nathan Hope, Ian Seabrook
Poducer: John Carpenter, David Foster, Debra Hill

Szereplők:
Tom Welling (Nick Castle)
Maggie Grace (Elizabeth Williams)
Selma Blair (Stevie Wayne)
Rade Serbedzija (Blake kapitány)
DeRay Davis (Spooner)
Cole Heppell (Andy Wayne)
Kenneth Welsh (Tom Malone)
Adrian Hough (Malone atya)
Rick Pearce (halász)

Forgalmazza az InterCom

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frozen Whispers #63
    Sziasztok!
    Most jutottam el odáig, hogy menézem az új verzióját A Ködnek, és nem nagyon nyerte el a tetszésemet. Az eredeti sokkal jobb. :)
  • Anteris #62
    amikor egy kamasztól azt hallod, hogy szétröhögte az agyát egy horrorfilmen akkor biztos lehetsz benne, hogy kellően összeszarta magát a film alatt.
  • Pulse #61
    Köszi LeoN0001! :) Én is olvastam róla, hogy lesz az Evil Dead-nak 4. része is, bár senki nem tud semmi biztosat. Lehet, hogy az-az, amiről beszélsz? :) Én még abban reménykedem, hogy Bruce Cambell lesz a főszereplő. Még egy dolgot sajnálok, hogy itthon nem kapható az 1. rész dvd-n. Annyit az Evil Dead-ról, hogy lehet, hogy műanyag bábus a film és 20 éves technikával készült, de a sztory és a helyszin (pl csapó ajtó alatt a pincében a haltt... hát, az asszony szereti az ilyen filmeket, de nagyon kirázta a hideg... és még sorolhatnám...) :)
  • LeoN0001 #60
    Pulse: Teljes mértékben egyetértek veled, anno én is 8 éves lehettem amikor először láttam a filmet narrátoros kalózkiadásban, Lidércház címen!Természetesen manapság is bármikor előveszem, és szivesen megnézem újra! Jó hír, nemrég olvastam valahol, hogy Sam Raimi a film rendezője új filmet forgat, és a régi idők horror filmjeit próbálja meg újra a mozivászonra varázsolni!Én bízok abban hogy nem fogja elrontani!
  • Pulse #59
    Nahh végre, hogy valaki felhozta a Gonosz halottak részeket. Számomra az első rész nagyon félelmetes volt, mert kb 6-8 éves lehettem, amikor láttam. De megnéztem néhány hónappal ezelött is, és továbbra is lelkileg ütős. LeoN0001! Igazábol szerintem a 2,3 részt nem kellett volna említeni, mert elég sokan félreértik és leszídják ezeket a részeket, pedig aki Gonosz halottak ill 70-80-as évekbei horror rajongók, azok megértik, hogy miért lett vígjátékosabb. A másik, hogy egyesek olyan filmeken röhögnek, amin talán tényleg nem kellene. Ez mind csak azt bizonyítja, hogy egy olyan klasszikus horror sci-fi-t mint az Alien, aki nevetségesnek tartja, az húzzon a fejére egy fejhallgatót 120db-en és nézze meg vmi normálisabb nagyképernyős tévén. Ha továbbra is humoros, az ne nézzen ilyeneket, mert ez nem nekik való film. És még egy dolog: ha egyesek kicsit ellazúlnának egy filmen és nem a bakikat keresnék, hanem a filmet néznék, talán lelkileg is másképp hatna számukra.
  • Adam II #58
    A Massza a legjobbb
  • LeoN0001 #57
    Sziasztok!
    Nekem nagyon nem jött be a film, de ha egy igazán jó filmet akartok nézni akkor nézzétek meg a THE JACKET címü filmet, nem horror, de a története nagyon jó!
    És ha igazi kult. horror-t akartok nézni akkor ajánlom a GONOSZ HALOTTAK 1/2/3-at a 2.rész a legjobb! Számomra itt kezdődik egy horror film!
  • Clava #56
    Sztem meg zsír film nekem tetszett lehet rajta röhögni.
  • schrank #55
    ki a ...szomat érdekel mit írnak az imdb-n ha nekem nem tetszik akkor nem tetszik
  • Dying Soul #54
    Az eredeti 6,6-ot kapott imdb-n, ez pedig 3-at. Most akkor lehet gondolkodni, hogy talán mégis gyökér film.