Berta Sándor

A Vista előtt érkezik az Internet Explorer 7

A Microsoft webböngészője hetedik kiadásának második bétaverziója a tervek szerint márciusban, míg a végleges változata az év végén jelenik majd meg.

Mindez azt jelenti, hogy az Internet Explorer 7 közel öt év különbséggel fogja követni elődjét, az IE 6-ot. Ez derült ki Jose Barretónak, a Microsoft munkatársának a blogjából. A szakember naplóbejegyzése szerint az Internet Explorer 7 mindenképpen a Windows Vista operációs rendszer piacra kerülése előtt fog megjelenni. Barreto információi szerint az IE 7 második bétaverziója márciustól lesz elérhető. Az Internet Explorer 7 csak és kizárólag a Windows XP és a Windows Vista operációs rendszerek alatt lesz futtatható.

A hibajavításokon kívül az IE 7 néhány fontos újítást is tartalmazni fog. Ezek között van például az úgynevezett füles böngészés (Tabbed Browsing) funkció, egy RSS-olvasó és a tovább javított CSS-kompatibilitás. Az elképzelések szerint az IE új verziója biztonságosabb lesz az elődeinél, így például a program állítólag "alapból" képes lesz megakadályozni, hogy kémprogramok és más kártevők települjenek fel a számítógépre - kijátszva a felhasználók éberségét vagy figyelmetlenségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kaadi #12
    Ha mar browser: nagyon ajanlom a Netscape 8.1-et. Veszett jora sikerult, van benne Firefox motor, a biztonsagi tanusitvanyokkal rendelkezo oldalakat az IE motorral hajtja, a tobbi FF-al, tudja a Gmail postafiokot, es sok mas egyeb mail szolgaltatast. az IE-t mar csak a Windows frissitesere erdemes hasznalni.
  • sylas #11
    Háát én megnézem majd ezt az új ikszplorert de maradok a tűzrókánál(firefox RLZ)
    Nálam így van a sorrend:
    Firefox,Opera-Netscape majd az Explorer
  • Hegyikecske #10
    5év után jön a következő frssítés... nemsemmi, mert megteheti. Bár ha azt nézzük h alapból el se akarta készíteni az ie7et...
  • Gemnon #9
    így például a program állítólag "alapból" képes lesz megakadályozni, hogy kémprogramok és más kártevők települjenek fel a számítógépre - kijátszva a felhasználók éberségét vagy figyelmetlenségét.


    - Are you sure you want to install this ActiveX Control?
    - Yes
    - Are you absolutly sure to install the control?
    - Yes
    - I do not think that you should install that control. Still wanna to install that Control?
    - Yes
    - No, i know you don't want to install that Control. If you still wish to install that control please disable "stupid user protection" feature in internet options. ;)
  • Newfronter #8
    Még annyit hozzátennék, hogy az IE7 előtt, jön a Firefox 2.0, és gondolom hogy lesznek megint benne újítások, nem úgy mint az IE7 végleges verziójában. Habár ha a Microsoft egy kicsit is odafigyel, akkor beerősíthetnek, de ezt tartom a legvalószínűtlenebbnek.
  • ebertek #7
    mousee-al teljesen egyetértek, azért használják többen az IE-t, mert azt sem tudják, hogy mi az a 'böngésző'. Akik értenek valamennyit a témához, azok általában nem IE-t használnak. És ez szerintem nem fog megváltozni az IE7 miatt.
  • mousee #6
    IE 7 akkor lesz elterjedt, ha kijön a vista... Azért, mert abban az lesz az alap integrált böngésző... De greekboy.... Szerinted ha alapból mondjuk az álatlad összerakott mancika browser lenne integrálva az XP-be, vagy a Vistába, akkor szerinted mekkora lenne a mancika browser részesedése?? Nalátod. És nem azért, mert az a legjobb. Ennyi.

    UI:
    Minden egyes mancika nevezetű embertől bocsánatot kérek... :PPPP
  • greekboy #5
    Szerintem pedig igen.
  • mousee #4
    Ki tudja? Még meg se jelent... majd kiderül :))
  • EvilDevil #3
    Jó böngésző lesz.. de a Firefox térnyerését már nem fogja tudni megállítani!