Gyurkity Péter

Könyvoldalakat árul az Amazon

Az internetes kereskedelemben öreg motorosnak számító cég sem akar lemaradni a könyvek digitalizálásában: két új szolgáltatást indítanak, amely különálló oldalakhoz, illetve egész könyvekhez nyújt hozzáférést.

A vállalat csütörtökön mutatta be a két új szolgáltatást, Amazon Pages és Amazon Upgrade néven. Az első a nyomtatában megjelent művek egy-egy oldalát teszi elérhetővé (elhanyagolható összegért), míg a második segítségével teljes köteteket vásárolhatunk meg, és olvashatunk hagyományos és digitális formában. Ez egészen pontosan annyit tesz, hogy ha megvásárolunk egy könyvet, némi felárért a teljes szöveghez a világhálón keresztül is hozzáférhetünk.

"Véleményünk szerint ez mindenkinek kedvező lépés: jó az olvasóknak, jó a kiadóknak és ugyanilyen jó a szerzőknek is" - jelentette ki a hírügynökségi kérdésekre Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója. Ehhez természetesen szükséges a szerzői jogokat birtoklók beleegyezése, és a Google példája megmutatta, hogy sokan bizalmatlanok az internetes terjesztéssel szemben. Az Amazon megoldása azonban egy érdekes hibrid kezdeményezés, hiszen a teljes szöveg eléréséhez magát a könyvet is mindenképpen meg kell vásárolnunk. A vezérigazgató példája alapján egy 20 dolláros könyv esetében ez 2 dollár lesz.

Úgy tűnik azonban, a keresőcéggel ellentétben az Amazonnak sikerül megértésre találnia, hiszen az Authors Guild vezetője, Paul Alken, máris kedvezően nyilatkozott a kezdeményezésről: "az Amazon által nyújtott szolgáltatások tiszteletben tartják a szerzői jogokat. Hozzáférést biztosítunk bizonyos tartalmakhoz, és ezért cserébe a jogtulajdonosok is részesednek a bevételekből. Ez egyértelműen pozitív fejlemény".

A Google eközben tovább folytatja jogi küzdelmét saját igazának alátámasztására, és igyekszik bővíteni szolgáltatását. A napokban döntöttek arról, hogy több ezer, a szerzői jog alá nem eső könyvet tesznek elérhetővé az interneten, illusztrálandó a program előnyeit. A digitálisan lementett művekben bárki kereshet, nincsenek megkötések. A cél természetesen az összes kiszemelt mű bedigitalizálása, de ezt a pereskedés miatt nem tehetik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #2
    Az ePapír már egész jól áll :). Amúgy amazon nem csak új könyvekkel foglalkozik, de rengeteg régi kiadványa van, amihez amúgy nehéz hozzájutni (könyvesboltban pl. elég esélytelen 10 éves könyvekre bukkanni :)). Ha ez mégsem lenne elég, akkor ott az amazon marketplace, ami antikváriumként működik használt könyvekre.
  • Lord Percy #1
    Szerintem nem is olyan hülye gondolat. Persze megfelelően kezelve. Mert pl eljön az az idő amikor nem lesz elég papír... tehát már most látszik hogy sokkal praktikusabb és gazdaságosabb mint a papír.
    Szerintem dolgoznak még az ötleten és kicsit az érintettek is megemésztik a témát akkor nem lesz ezzel semmi gond.