Berta Sándor

Letöltési rekordot döntött az Opera 8.0

Az Opera 8.0 sikere elképesztő és kevesen merték volna megjósolni, hogy a webböngésző ilyen hódításba kezd. A szoftver eddig ugyanis minden letöltési rekordot megdöntött.

Világszerte óriási érdeklődés kíséri a norvég internetes böngésző új változatának megjelenését. A Microsoft által fejlesztett Internet Explorernek hosszú évekig alig akadt konkurense. A tavalyi esztendőben azonban fordult a helyzet és az alternatív internetes böngészők népszerűsége soha nem látott mértékben nőtt. A folyamat egyelőre megállíthatatlannak tűnik, mindezt jól bizonyítja az Opera csapat programjának új verziója körül kialakult "online őrület" is.

A programot eddig, a megjelenését követő 48 órában nem kevesebben, mint 600 ezren töltötték le. Ilyen érdeklődés korábban még a másik népszerű alternatív internetes böngésző, a Firefox 1.0-ás változatának a megjelenését sem övezte. Nem lehet csodálkozni tehát azon, hogy - bár a norvég szakemberek felkészültek rohamokra, igaz nem ekkorára - a szerverek nem bírták a terhelést és összeomlott a letöltési rendszer.

Jon S. von Tetzchner, az Opera csapat vezetője az első 48 óra sikerén felbuzdulva, érthetően eufórikus hangulatban, némileg meggondolatlan kijelentésre ragadtatta magát. Ugyanis megígérte a jelenlévőknek, hogy amennyiben a letöltések száma a megjelenéstől számított negyedik napig, vagyis most szombatig meghaladja az egymilliót, akkor Norvégiából átúszik az Egyesült Államokba, úgy, hogy csak Izlandon fog pihenőt tartani. Tetzchner elmondta azt is, hogy ott is csak azért fog megpihenni, mert ott lakik az édesanyja, aki bizonyára vendégül látja majd egy csésze forró csokoládéra.

Az Opera csapata legközelebb hétfőn jelenti be, hogy hányan töltötték le addig a népszerű alternatív webböngésző szoftver legújabb változatát. Addig tehát mindenképpen haladékot kapott a szakember. S ki tudja, lehet, hogy Jon S. von Tetzchner nem is gondolta annyira komolyan az Atlanti-óceán átúszását?

Az Opera 8.0 letöltése

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sil78 #58
    Ugyanez:
    Deer Park Alpha 1: Debug: page generation time = 0.04865 seconds
    Opera: Debug: page generation time = 0.04929 seconds
    Szerintem tök fölösleges ilyenekkel foglalkozni, ez tökéletesen belefér a normál ingadozásba. Ennél az oldalnál teljesen elhanyagolható a különbség, és a többinél is csak tized- ill. századmásodpercekről van szó.
  • Sil78 #57
    Ez elég sok mindentől függ, hogy kinél melyik a gyorsabb pár tizedmásodpeccel, és pl a reklámok letiltásával is lehet még gyorsítani. Egyébként pár hónap múlva megjelenik majd a Firefox 1.1, az gyorsabb lesz a mostaninál (már a Deer Park Alpha 1 verzió is gyorsabb), mert abban már az új Gecko motor lesz, a mostani verzió motorja meg már kb 1 éves.

    Pl ezt a phpbbstyles-t megnéztem, nálam Firefox-szal: "Debug: page generation time = 0.06967 seconds", első betöltésre (újratöltésnél persze mindig minden böngésző gyorsabb szokott lenni, a Cache miatt). Egyébként a Firefoxnak tapasztalataim szerint a táblázatok a gyenge pontja, azokat rendereli a kelleténél lassabban.
  • Kambus #56
    Ittvan egyébként 1 másik fórum ahol van iylen: http://www.phpbbstyles.com/index.php

    opera: Debug: page generation time = 0.05913 seconds
    firefox: Debug: page generation time = 0.09612 seconds

    De mind montam erre nemsokat lehet adni mert ingadozhat a kapcsolat sebessége+ a szerveré is, szal ne ezalapján itéljétek meg a gyorsaságot hanem amit ti tapasztaltok használat közben.
  • Kambus #55
    Hmm 60 plugin azmár nemsemmi! :D De pont ezaz hogy ennyi kiterjesztést kell hozzá keresgélni és próbálgatni hogy melyik mivel ütközik stb ami azért nem 5 perc. :)
    Kipróbáltam Tweak Networkot + firetunet. Valmenynit gyorsult, de opera még midníg gyorsabb 1 kicsivel.

    O/A: Page generation time: 0.9051s
    FF: Page generation time: 1.4032s

    Na jó erre túlsokat nemlehet adni mert midníg másjön ki, de átlagba az opera jobb. (Ezt 1 zártkörű fórumon néztem szal hagyneírjam be url-t, de mindjárt keresek valami más fórumot ahol van ilyen.)


    A https://addons.mozilla.org/extensions/?application=%7bec8030f7-c20a-464f-9b0e-13a3a9e97384%7d betöltődése is gyorsabb opera alatt. 1 kicsit csalóka hogy operában máshogy töltődnek be oldalak és ezért gyorsabbnak látszik mind valójában, de ha stopperel mérem és nézem a folyamatsávot(vagy minek hívják azt ahol mutaja az oldal betöltődését) még úgyis gyorsabb.

    De felesleges ezen vitatkozni, midnenki azthasználja ami neki szimpatikusabb +jobban kielégíti az igényeit.
  • Sil78 #54
    A Firefoxnál az oldalbetöltés gyorsításához azért érdemes feltenni egy Tweak Network kiterjesztést, vagy használni a FireTune-t.

    A képgalériával kapcsolatban vannak ilyen kiterjesztések, amikkel lehet léptetni a képek közt. A füles böngészéssel kapcsolatos panaszaidra is vannak kiterjesztések, Operához szokott felhasználóknak pl mindjárt ott a Tab Mix, az csak 1 db kiterjesztés (csak az mellett ne használj lehetőleg semmi más tabos kiterjesztést, meg SessionSaver-t se). Lassítani a kiterjesztések többnyire egyáltalán nem lassítanak (nekem több mint 60 van telepítve, elég sokszor tesztelgetek kiterjesztéseket), kivéve, ha több olyan kiterjesztést használsz egyszerre, ami a linkeket manipulálja (mint pl a TargetAlert).

    Sebezhetőségek vannak az Operában is ugyanúgy, mert egy program sem hibátlan, csak az Operában ritkábban válnak ismertté, részben mert zárt forráskódú (ami megnehezíti a sebezhetőségek keresését), részben mert elég alacsony a piacrészesedése ahhoz, hogy túl sokan keresgéljenek benne ilyeneket.
  • Kambus #53
    <i>"Veri a Firefoxot, hát ez erős tulzás, söt baromság..

    Firefox sokkal átláthatóbb kezelőfelületű, számtalan fontos kiterjesztés (AdBlock, Tweak Network), gyorsabb... plusz funkciók."</i>

    Na ezzel azért vitatkoznék. Mégis mi átláthatóbb a firefoxon mint operán? Csakmert az egész kezelőfelületet úgytudod alakítani ahogy akarod. És szvsz opera érezhetően gyorsabb mint a firefox, és ezt főleg max. fel/letöltés közben lehet érezni. (De ugyanakkor a firefox is gyorsabb nálam mint IE.)
    A másik tény amiben az Opera a legjobb(win alatt) az a biztonság. Szvsz messze a legbiztonságosabb böngésző.
    Nemaztmondom hogy nemvoltak még semilyen biztonsági hibái, de azok szinte jelentéktelenek más böngészőkhöz képest(ie, firefox). Firefox mellett sokszor hangzik el az az érv hogy mennyire biztonságos, azt utánna hopp felfedeznek benne 1-2 kritikus biztonsági hibát.. Azt utánna kijön az új verzió amire megintcsak aztmondják hogy mostmár semmi hiba nincsbenne, de később kiderül hogy abbanis voltak szépszámmal. (Még jó hogy általában csak a javítás után hozzák nyilvánosságra, így kevesebben használjákcsak ki, nemúgymint IEnél.)
    kiterjesztésekről meg annyit hogy jó dolog 1 bizonyos szintig, de hamár minden kis alapvető(legalábbis számomra alapvető) funkcióhoz pluginkell az gáz.. Arról nemis beszélve hogy a túlsok plugintól belassul és instabil lessz.. +sok funkcióhoz nincs kiterjesztés.
    Ha firefoxot használok mindíg van valami amit hiányolok, pl nemtudom a füleket sorba rendezni, + nemjegyzi meg hogy melyik fület néztem előtte és ha bezárom akkor csak a mellettelévőre ugrik automat, +ha véletlen bezárok 1 fület akkor nemtudom visszahozni ctrl+z vel, nemtölti vissza következő indításnál azokat a füleket amik akkorvoltak megnyitva amikor bezártam, ha nézek 1 képgalériát mindíg visszakell lépnem és csak úgytudom megnyitni a következő képet, ahelyett hogycsak az előre nyilra kattintanék, vagy ctrl+-> (vagy ctrl+x, alt+-> vagy mousegestur vagy amire beállítod) stb... És még sorolhatnám pár oldalon keresztül..
    <i>"Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok weblap nem szeteti az Operát.."</i>
    Régebbi verzióknál tényleg sokvolt ami nemjött be rendesen operával, már ammenyire azt soknak lehet nevezni, mert a kismillió oldal közül amiken megfordultam nemakarok hazudni de úgy kb 20 volt aminemúgy jött be mint ahogy kéne. Opera 8 alatt eddíg csak egyetlen egyszer találkoztam ilyenel aztis csak mert úgy modnták hogy nemjó vele: http://www.e-connect.hu/
    Húú most ugye milyen szar ez az opera hogy nemlátszik a bal oldali menü? Nézd+ firefoxal és csodálkozz hogy ottsejó..
    <i>"10 éve létezik az opera , de a részesdése 1% körül van..."</i>
    És ezt mégis miből állapítottad meg?
    Az ilyen netes statisztikákra semmit nemlehet adni, mert operában belehet állítani hogy minek ismerjék fel a weboldalak. Ráadásul ez alapból IE-n van a kompatibilitás miatt és csak nagyon kevesen használják opera azonosítással.
    Szal ha a statisztika szerint az emberek 90%-a IE-t használ akkor abból lehet hogy csak 1% használ IE-t és a töbi mind operát.
    Persze erre elég kicsi az esély.. :)
    Talán még a letöltési adatokból lehetne következtetni hogy hányan használják, de azhogy letölti még nemjelnti azt hogy használja is. Én pl firefoxot többször töltöttem le mint operát, mégse azthasználom.
    <i>"akinek tetszik használja, de ne állítson valótlanságot.."</i>
    Ezzel egyetértek..

    A reklámcsíkra +van gyógyír, de ha valakinek tényleg nagyon ellenkezik az elveivel vagy munkahelyen kinyírják a warez miatt :) akkor tényleg lehet inkább firefoxot érdemes használni. Bár nagyobb felbontáson tényleg elviselhető a reklámis + valakit alapból nem irritál annyira.
  • mechorg #52
    Amúgy jó recept kiszúrni a júzer szemét a kinézettel.

    Nekem is tetszik, tiszta szmúz :)

    És nem kerreg annyira a vinyó mikor elindítom, mitn FF-nél...
  • mechorg #51
    [sikerült, vitatkozzatok tovább ]
  • mechorg #50
    IE blokkolja a bannert, de az opera miért nem csinálja amit kell? Vááááááá
  • mechorg #49
    Hehe, opera 8ban megy a válasz is