CW Számítástechnika

Nő az érdeklődés a Firefox iránt

Egyre nagyobb az érdeklődés a nyílt forrású Firefox böngésző iránt, a szoftver weboldalát márciusban már 2,6 millióan látogatták meg ez januárhoz képest közel 20 százalékos növekedést jelent - derül ki a Nielsen/NetRatings által közzétett adatokból.

Az elemzőcég 2004 júniusában mérte először a Firefox weboldalának látogatottságát, akkor még csak kevesebb mint 800 ezren voltak kíváncsiak rá. A Firefoxot fejlesztő Mozilla Foundation weboldala márciusban 4,1 millió látogatót vonzott, míg januárban 3,4 millióan tekintették meg.

A Firefox nem csak a felhasználók érdeklődését keltette fel, hanem a vállalatokét is. Az IBM weboldalán a napokban jelent meg egy álláshirdetés, amelyben a cég kifejezetten a Firefoxszal foglalkozó programozót keres. A Nagy Kék célja, hogy a nyílt forrású böngésző zökkenőmentesen együttműködjon az IBM szoftvereivel. A vállalat által felvenni kívánt programozó továbbra is a Firefoxon dolgozik majd annak érdekében, hogy az maradéktalanul kompatibilis legyen a cég termékeivel.

A Firefox elsősorban a webalapú Lotus Workplace projekt kapcsán került az IBM látókörébe. A Workplace egy olyan webalapú irodai szoftvercsomag, amely böngészőből futtatható. A Workplace stratégia keretén belül készülő programok között email-kliens, szövegszerkesztő, táblázatkezelő és adatbázis alkalmazás lesz. A megoldás előnye, hogy a szoftvereket akármilyen hardveren és operációs rendszeren lehet használni, nem kötődnek egyik vagy másik szállító rendszeréhez.

Az alkalmazások futtatásához az IBM egy szerver-alapú menedzsment szoftvert fejleszt ki, amelynek támogatásához más szoftvergyártókat is meg kíván nyerni. A hírek szerint az Adobe, a PeopleSoft és a Siebel Systems egyaránt fontolgatja, hogy üzleti alkalmazásait az IBM webes architektúráján keresztül is elérhetővé teszi. Az IBM úgy látja, az egyszerű menedzsment, az alacsony ár és a mobilitás meggyőzi majd a felhasználókat és egyre többen térnek majd át a Lotus Workplace-re.

A Lotus Workplace egyik kiemelkedő előnye, hogy offline módban is működtethető, azaz a notebookok vagy tenyérgépek felhasználói kapcsolódhatnak a rendszerhez, elérhetik az alkalmazásokat, majd offline dolgozhatnak. Amikor ismét csatlakoznak, a Workplace szoftver frissíti a szerveren tárolt dokumentumokat.

A Firefox növekedő népszerűsége, a felhasználók számának gyarapodása egyben áldás és átok a nyílt forrású böngésző számára. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy az utóbbi időben több biztonsági rést is felfedeztek a Firefoxban, persze ezeket a fejlesztők hamar kijavították. Azzal azonban már nehezebb mit kezdeni, hogy az internetes bűnözők az Internet Explorer mellett már a Firefox felhasználóit is támadják és olyan ártó programokat terjesztenek, amelyek a szoftver biztonsági réseit kihasználva tesznek kárt.

A Symantec azt állítja, hogy tavaly július elseje és az év vége között dokumentált sebezhetőségek száma magasabb volt a Firefox esetében, mint az Internet Explorernél. Utóbbi azonban továbbra is sokkal magasabb arányban tartalmaz kritikus minősítésű biztonsági réseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tesztax #25
    szar IE csak a baj van vele
  • Sil78 #24
    Az nem az "alap" IE, hanem az SP2-vel ellátott IE. Azaz csak XP alatt van.
  • Sil78 #23
    Itt kéne egyáltalán popupnak lennie? Ja, megvan, az AdBlock már eleve kilőtte, azért nem jelzi, hogy egyáltalán lett volna popup. Szóval még csak az új popupblokkoló se kell hozzá, nem találkoztam még kéretlen popuppal Firefoxban az elmúlt hónapok során.
  • tesztax #22
    Szerintem a Firefox kinyírja az
    IE-t
  • smv #21
    Az Opera szerintem ezerszer jobb browser lenne, ha nem csak a SUN féle javaval menne. Az nem szereti a gépem...
  • comet #20
    Aki most látja a trendeket az jó pozícióban lesz később.
  • Pheel #19
    Azért jó, hogy teljes mértékben biztos vagy benne, hogy a világ úgy fog megváltozni, ahogy te szeretnéd, illetve elképzeled. Csodálom ezt a fajta önbizalmat a jövőbelátásod terén. :)
  • valaé valaé ná #18
    Midkettőtöknek van igaza. Ez legalább jó vita.
  • comet #17
    Ja igen, nem fogalmaztam elég konkrétan. Nem téged védenek hanem a többi usert. TŐLED.
  • comet #16
    Hülyének lenni addig van, és CSAK addig van jogod ha más szabadságát/épségét/boldoguláshoz való jogát(vagyonát) nem veszélyezteted vele. Ha zombi lesz a gépedből akkor igenis vágjanak le a netről mint macskát szarni mielőtt végigfertőzöd a környéket.