Kiadó: Gathering of Developers
Fejlesztő: Croateam

Rendszerkövetelmények:
Minimum: PII 300 MHz, 64 MB RAM, 3D gyorsító, Win9x/ME/2000/XP
Hasonló játékok: Serious Sam: First Encounter, Return to Castle Wolfenstein
Kategória: FPS

Ritka az olyan játék, aminek egy éven belül folytatása jelenik meg. Az ilyesmi általában a gyors bőrlenyúzás kategóriájába szokott tartozni, mikor is a fejlesztő urak (és hölgyemények) úgy gondolják, hogy egy villámgyors római kettes hozzáillesztésével szép nagy pénzeket tudnak kipréselni az eredeti játék rajongóiból. A Serious Sam második epizódja nem nagyon sorolható ebbe a (nem túl lélekemelő) kategóriába. Már a tavalyi év elején megjelent első rész is erősen megosztotta a pécés gamer közönséget. A SS (többértelmű rövidítés, de mit csináljak, ez van) ugyanis bátran felvállalta a kilencvenes évek elejének FPS-stílusát, vagyis a jó öreg "sztori az nem nagyon van, ellenben kirakunk eléd egymillió szörnyecskét, tessék szépen agyatlanul mészárolni"- játékmenetet. Ismeretlen (horvát) fejlesztőcsapat, házilag fejlesztett grafikus engine, budget árkategória - Serious Sam barátunknak minden esélye megvolt rá, hogy gyorsan és fájdalommentesen eltűnjön a gagyi játékoknak fent tartott dobozkában, és fél év múlva már valamelyik offline gamemagazin "szenzációs" játék-mellékleteként boldogítsa a jobb sorsra érdemes olvasókat. Nem így történt. A SS szép, nagy, kövér siker lett, egyes online lapok még az év játéka kategóriájában is indították - van, ahol nyert is. Köszönhető volt ez elsősorban annak, hogy az a bizonyos saját fejlesztésű grafikus motor abszolút versenyképesnek bizonyult az éppen divatos nagyágyúk (Q3, UT, Litech) mellett, és tökéletesen kiszolgálta a horvát srácok által megálmodott, mega-hentelős játékmenetet. A pörgő akcióra kiéhezett, a Doom tömegmészárlásait visszasíró gamerek végre megkapták, amire vágytak: brutális nagy külső tereken zajló összecsapásokat, iszonytató mennyiségű, tömegekben rohamozó ellenfeleket, és nem utolsósorban soha nem látott nagyságú főszörnyeket.

     
Az eredeti játék alapjául szolgáló sztori kedves csacskaság: gonosz idegen létforma (Mental) belerondít az időbe/térbe, az emberiség egyetlen reménye (természetesen) Sam Stone, az izompólós über-kommandós, jó nagy egóval és sajátos humorérzékkel megáldva. Samu barátunk bedühödik, és egy idő-portálon keresztül elindul az ókori Egyiptomba, hogy rendet tegyen a rosszcsont Mental szörny-hordái között. Ha jól tudom, nem nyerték meg vele az irodalmi Nobel-díjat... :) Az első rész végén hősünk (miután sikeresen felszecskázta a toronyháznyi ufo-vezért) bent ragad az idegenek űrhajójában, és... jön a folytatás. A Serious Samet eredetileg négy epizódosra tervezték a Croateamnél, csak ugyebár az a gonosz időhiány (no meg a még gonoszabb kiadó) megálljt parancsolt az egyiptomi fejezet végénél. Kapott is a játék hideget-meleget anno domini a rövidségéért, sőt néhány kritikus hang még a "techdemo" jelzőt is elsütötte az SS-el kapcsolatban - nem teljesen alaptalanul. A második rész ott folytatja, ahol előzőleg abbahagyták: a hajó felszállt, irány az idegenek bolygólya, de (és most tessék megkapaszkodni) egy bizarr repülő szerkezet (leginkább Télapó bácsi repdeső szánjára hasonlít), rajta sok-sok nagyfejű, hülyeségeket rikácsoló emberkével, összeütközik az űrjárművel, minek következtében az lezuhan- méghozzá Dél-Amerikában. Sam ismét ott van, ahol a part szakad: újabb ősi kultúra, és persze újabb, felhentelésre váró szörny-hegyek.

     
Grafikai szempontból a folytatás nem hoz túl sok újdonságot. Látszik ugyan, hogy a Serious-engine kisebb ráncfelvarráson esett át (egy fokkal emelték a poligonszámot, változatosabbak a textúrák, és ha lehet, még nagyobb külső tereket kezel), sőt üdvözlendő pluszként korrekt megjelenítésű fű/növények borítják az outdoor részeket, de eget rengető újításokra senki se számítson. Hál Istennek az engine még így, egy év elmúltával is megállja a helyét, és nem nagyon kell szégyenkeznie a mostani (elég erős) mezőnyben. Az egy fokkal megszépült grafikához mondjuk egy fokkal magasabb gépigény is társul, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy másfél gigás proci és hármas számmal ellátott GeForce kelljen a normális futtatáshoz. Ami viszont nem árt, az a sok ram, 128 mega alatt ugyanis idegesítően lassan tölti be a pályákat a kicsike - de manapság már ez sem olyan észveszejtő kívánság egy FPS részéről. Olyan rettentően sok újdonság egyébiránt a játék más területein sem nagyon mutatkozik. A Serious Sam: Second Encounter megmaradt ugyanannak a végletekig oldschool, retro FPS-nek, ami egy évvel ezelőtt is volt, és szerény véleményem szerint ez rendben is van így. Finomítások azért történtek - leginkább a játékmenet terén.

     
Példának okáért változatosabb lett a környezet: a játék ezúttal három fejezetre oszlik (Dél-Amerika, Babylon, és végül a sötét középkor), ami roppant kellemes változás az első rész néha erősen unalomba hajló, önismétlő helyszínei után. Az új helyszíneket ráadásul kellően hangulatosra sikerült kialakítani, leginkább azzal, hogy a kornak megfelelő mitológiát (a középkorban pl. a Szent Grál után kutakodunk) ügyesen integrálták a teljesítendő feladatokba. A pályatervezés is előnyére változott: látszik, hogy a map-ek többségével sokat foglalkoztak, és olyan egyedi ötletekkel (a gravitációval való játék, folyamatosan forgatott termek, váratlan csapdák) igyekeztek izgalmassá tenni őket, melyekkel az előzményben csak elvétve találkozhattunk. A lényeg persze továbbra is az öldöklésen van, logikai feladatok (már ha logikai feladatnak lehet nevezni három kapcsoló egymás utáni megnyomását) csak elvétve fordulnak elő, de nem is erről szól a játék. Az SS2 lényege a nagybetűs mészárlás, száz, ezer, tízezer ellenfél padlóra küldése, feltrancsírozása, elégetése, felrobbantása és dezintegrálása. Semmi taktikázás, semmi logika, semmi realizmus, csak a reflexeid, az egeret tartó kezed gyorsasága, és a sokéves, idegekbe égetett FPS rutin számít. Játszd megfelelő nehézségi fokozaton, és fél óra múlva együtt üvöltesz majd az ellenfeleiddel, miközben a dobhártyádat szinte szétnyomja az adrenalin.

     
A Serious Sam 2 az anti-Medal of Honor: nincsenek előre scriptelt jelenetek, filmszerű történések vagy taktikázással megoldandó feladatok: csak Te vagy, az ellenfelek serege, kettőtök közt pedig egy helikopter-gépágyú, melynek csöve szerencsére feléjük néz... :) Apropó, gatling-gun! A már ismert arzenál mellett négy új fiút köszönthetünk a fegyverek csapatában. Az egyik a jól bevált doom-os láncfűrész, a másik egy bumfordi mesterlövészpuska, a harmadik a Szent Anatóliai Kézigránát helyi megfelelője, a Serious Bomb, mely nevéhez méltóan kitakarítja az egész képernyőt, a negyedik versenyző pediglen a finom kis lángszóró ("You're all fired!" jelenti be Sam a fegyver megszerzésekor). Az új gyilokeszközök közül az általam leginkább használt fegyver a sniper-puska volt, mivel jó távolra, és pontosan lő, valamint elég tisztességesen sebez - még a legbrutálisabb ellen is megfekszik 2-3 jól irányzott lövéstől. Sok új szörnyet is üdvözölhetünk (a három új főellenfélen kívül) név szerint: Cuncureito, the Pumpkin (nagydarab sütőtökfejű fickó láncfűrésszel), Zumb'ul (két rakétavetővel felszerelt ostoba szörny-csapat, kiket Mental fenyegetett meg azzal, hogy öregkorukra Clint Eastwoodra fognak hasonlítani, és hidakat fognak fényképezni, feltéve, ha nem engedelmeskednek neki - engedelmeskedtek), Zorg Mercenary/Commander (futurisztikus, lézerrel lövöldöző figurák), valamint a Reeban Electro Fish (ahogy a neve is mutatja, villámokat szóró vízi rettenet). A fent felsorolt, idióta nevekből/szörnyekből talán már sejthető, hogy a Serious Sam: SE-t abszolút poénra vették a Croateam-nél, és félelmetesen nagy ökörségekkel zsúfolták tele a játékot. Samu kolléga beszólásai a jó öreg Duke Nukem-es időket idézik (ha már a 3Drealms nem képes öt éve leszállítani nekünk a várva-várt folytatást- erre egyébként a game elején tesz is egy gonoszkodó megjegyzést Sam barátunk), de nagyon ott vannak a szeren Netricsa, a Sámuelt segítő computer-hölgyemény elmés megjegyzései is. Netricsa néni akkor lett igazán a szívem csücske, amikor egy haiku-val próbálta meg támogatni erősen leharcolt hősünk lelkivilágát (vigyázat, műfordítok!):

Kinek kezében
Fényes minigun dalol
Félnie nem kell

     
A játék vége felé már annyira elborult dolgokat bírtak alkotni a horvát srácok (a Jingle Bells metál-verziója, vagy a rakétavetővel ránk támadó, vicsorgó, napszemüveges hóember), hogy ember már lőni is elfelejt, inkább jókat röhög az újabb marhaságokon. Bennem többször is felmerült, hogy ezek a fiúk most vagy
a. nem teljesen normálisak
b. erősen kultiválják, és meglehetős rendszerességgel fogyasztják a jófajta házi barackpálinkát
c. a hedonista életviteléről közismert Levelord (a Ritual pályatervező-legendája, ugyebár) a Croatem egyik legnagyobb amerikai rajongójaként/mentoraként ipari mennyiségű (és minőségű) füstölnivalóval látta a társaságot a fejlesztés nehéz feladatát megkönnyítendő.

     
Bármi is történt, a felvonultatott poénok mennyiségében/minőségében a SS2 keményen veri szinte bármelyik stílustársát. Ez a laza hangulat nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a játék több órányi kőkemény mészárlás után is érdekes tudjon maradni. Írom ezt azért, mert a hentelős játékmenetnek van egy kemény hátulütője is: hamar unalmassá válhat. Az SS2 esetében is fenn áll ez a veszély, annak ellenére, hogy a fejlesztő srácok láthatólag mindent megtettek az ellaposodás elkerülésének érdekében. A monotonitás minden igyekezetük ellenére sajna ott van a játékban, a SS2 tipikusan az a game, amit nem játszik végig szinte senki egy ültő helyében. Elsősorban nem a helyszínek ismétlődésében keresendő a hiba, hanem a sok hasonló, egy kaptafára kialakított harci szituációban. Már az első részben is dögivel találkozhattunk olyan helyzetekkel, amikor a fejlesztő urak betereltek minket egy nagyobb térre, a kijáratok lezárultak, és mindenhonnan elkezdett özönleni az ellen - bele egyenesen az arcunkba, mi meg lőhettük őket, amíg bírtuk munícióval. Ezek az un. "aréna-harcok" a második részben hatványozottan vannak jelen, minden pályán akad belőlük legalább három-négy.

     
Oké, szép dolog a tömegmészárlás, az első pár (ilyen jellegű) összecsapásnál az ember még élvezi is, hogy milyen pofás kis mészárszéket rendezett ő itten, de a sokadjára már nem ilyen mókás a dolog. Elkezd idegesíteni, hogy egy helyhez vagy kötve, mennél már tovább, mert kíváncsi vagy, hogy mi is van a mögött a bazi nagy kapu mögött - de nem tudsz, mert még 10 percig kapod a nyakadba a dögöket. A végeláthatatlan lövöldözés egyébként fizikailag is fárasztó: itt nincsenek nyugodt időszakok, mint más FPS-ekben, nem tudsz megállni pihenni, kifújni magad egy brutálisabb összecsapás után, mert szinte rögtön jön a következő adag rosszfiú. Ilyenkor nem árt egy hosszabb szünet, nekem speciel egy-egy keményebb Serious-ozás után határozottan olyan érzésem volt, hogy nem ártana egy sörétes puska a kezem ügyébe, hátha a konyhában masszív démon-hordákkal fogok összeakadni... :) A játék multiplayer komponense nem sokat változott az előző rész óta: a kötelező deathmatch variációk mellett továbbra is a coop-rész az, ami igazán kiemeli a SS2-őt a mostanság megjelent FPS-ek mezőnyéből. A cooperative remek móka, négyen-öten összeállva hatalmasakat lehet ökörködni a single player pályákon. Sajnos még mindig nincs a játékban beépített szerver-kereső, így kénytelenek vagyunk külső segítséget (Gamespy vagy ASE) igénybe venni az éppen futó játékok felleléséhez. A botok szintén hiányoznak, szerencsére már készül az első részhez (külsősök által) írt Serious Bot SS2-re kihegyezett verziója, így lehet majd offline is gyakorolni, mielőtt a hálón mérettetnénk meg magunkat a hús-vér ellenfelekkel szemben.

     
Egy biztos: a Serious Sam: Second Encounter nem mindenkinek lesz a kedvence. A taktikusabb megközelítést igénylő, erősen a sztorira koncentráló lövöldék rajongói például kifejezetten húzni fogják a szájukat a SS2 egyszerű, "megyek oszt hent" - típusú játékmenetét látva, mások pedig pont ezért a könnyed megközelítésért fogják az egekig magasztalni. Ettől függetlenül a Serious Sam második része egy remek kis játék, amely tökéletesen alkalmas egy unalmas vasárnap délután felhőtlen, agyunk nemesebb részeinek használatától mentes átlövöldözésére, vagy akár egy kis munka/suli utáni feszültség-levezetésre. A magam részéről várom szeretettel a harmadik részt, ha tartani tudják ezt a színvonalat, akkor Komoly Samu bácsi jövőre is számíthat a szimpátiámra. Grafika: A Serious-engine (az első rész megjelenése óta eltelt közel egy év dacára) tisztességgel megállja a helyét. A motor még mindig az FPS-mezőny legnagyobb külső tereivel büszkélkedhet, melyek ráadásul pofásan is néznek ki. A jól megoldott LOD-olásnak köszönhetően rengeteg ellenfél lehet egyszerre a képernyőn, az ember fia néha egyszerűen elképed, hogy micsoda hatalmas szörnyhordákat is képes a játék egyszerre a nyakunkba zúdítani. Az elődhöz képest ugyan minimális a grafikai változás, de a játék még így is szemet gyönyörködtetően szép helyenként.

Kezelőfelület: A megszokott egér+billentyűzet kombó a SS:SE esetében is prímán működik, a menük felépítésében sem tapasztalhatunk változást. Az általunk preferált billentyűzet-kiosztást személyre szólóan elmenthetjük (erre 8 db slot áll rendelkezésünkre), a grafikai jellemzők beállításánál pedig hasznos segítség a kevésbé hozzáértőknek a speed/quality közti egyszerű választás - a quality értelemszerűen lassabb sebességet, de pofásabb kinézetet jelent.

Játékmenet: A Serious Sam második része büszkén viszi tovább a kilencvenes évek Doom-os hagyományait: semmi ész, semmi fárasztó agymunka, csak lőni kell, de azt nagyon. FPS-szűzeknek ennek ellenére csak félve merem ajánlani a játékot: az SS:SE ugyanis az első percben bedobja a tisztelt játékost a mélyvízbe, és nem is ereszti ki onnan a játék végéig. Magyarán szólva gyakorlásra, tanulásra nincs idő, a túlélés alapfeltétele a jól bevált shooter taktikák (hátrálás/ugrás közbeni lövés, kör-strafe) kompromisszummentes ismerete.

Multiplayer: A SS2 deathmatch-ügyileg is kellemes szórakozás, pár egész jó pályával megtámogatva, de az igazi móka a cooperative játék. A Serious Sam ebben a tekintetben ritka csemege, az utóbbi pár évből nem is nagyon tudnék mondani olyan játékot, ami ennyire élvezetes coop-játékélményt nyújtott volna. Szintén ritkaságnak számít az osztott képernyős multiplayer lehetősége (ez már az előző részben is benne volt), bár sok értelmét még mindig nem látom: gondolom a mazochistáknak, meg a megrögzött konzol-mániásoknak akartak kedveskedni vele.

Hangeffektek: Ez a szekció a SS2 egyértelműen leggyengébb része, hiába, "kis pénz, kis foci", látszik, hogy a horvát srácok szűkös költségvetéséből sem profi stúdióra, sem profi hang-szakemberre nem tellett. Az effektek kissé tompán szólnak, a szörnyhangokból kevés van, a környezeti (ambient) hangok szintén gyengécskék, talán csak Sam hangja az, ami megüti a manapság elvárható szintet.

Zene: Retro játékmenethez retro zene dukál: a SS2 soundtrack-je egy az egyben a kilencvenes évek közepének FPS-eit idézi, azt a korszakot, amikor még mindenki a General Midi varázsában élt. A soványka költségvetés ugyan itt is látszik, de (pont a zene oldschool jellege miatt) egyáltalán nem zavaró. A Jingle Bells-feldolgozás pedig szenzációs! :)

Intelligencia és nehézség: Intelligenciáról nem nagyon lehet beszélni, sőt a SS-el kapcsolatban még leírni is butaság ezt a szót: nincs benne ilyen. Semmi. Az ellenfelek ősprimitívek, az AI-jük semmivel sem jobb a Serious Sam által lelkesen utánzott nagy elődökben (Doom, Duke) tapasztaltakkal. Tekintve azonban, hogy az SS (rendkiívül speciális) esetében nincs is szükség szinte semmilyen MI-re, ez bőven megbocsátható. Meglát minket a gonosz szörny, elindul felénk a gonosz szörny, szájbalőjük a gonosz szörnyet, ennyi, finito, nem kell túl sokáig ragozni a dolgot. A nehézségi fokozatokra ellenben nagyon is odafigyeltek a horvát srácok, van belőlük öt darab, a touristól a serious-ig, mindenki választhat kedvére. A legkönnyebb fokozat könnyed sétagalopp, 200-ra regenerálódó health-el, a legnehezebb pedig tényleg komoly, aki azon nyomul, és végignyomja az utolsó pályát visszatöltés nélkül, az vendégem egy sörre - ugyanis imho lehetetlen.

Összegzés: Újabb év, újabb Serious Sam. A második rész nagyjából úgy viszonyul az elsőhöz, mint annak idején a Doom a maga folytatásához: több, jobb és kidolgozotabb. Valószínüleg nem a Serious Sam - sorozat fogja forradalmasítani az FPS-ek műfaját, de a lényegen ez mit sem változtat: a játék príma, agyatlan szórakozás. További képek...