Gyurkity Péter

Új chipeket jelentett be az AMD

A CES alatt a Ryzen- és a Radeon-család kibővülését is jelezték, friss megoldásokkal.

A tavalyi év vége felé mi is jeleztük, hogy a január elején esedékes CES 2023 során rengeteg Intel-chipet ismerhetünk majd meg, a sort azonban a nagy rivális AMD nyitotta meg, hiszen elsőként ők rántották le a leplet friss fejlesztéseikről. Ezek között asztali és noteszgépes chipek, valamint grafikus kártyák is helyet kaptak, a sor tehát meglehetősen hosszú.

A cég által közzétett hivatalos bejelentésben az asztali vonalat tovább erősítő típusokról olvashatunk, a Ryzen 7000X3D-sorozatot ugyanis egyszerre három példánnyal bővítik ki. A 7950X3D, a 7900X3D és a7800X3D sorrendben 16, 12 és 8 maggal érkezik, a legerősebb példány szerintük még az Intel Core i9-13900K teljesítményét is lenyomja, így ismét náluk lesz a vezető hely – igaz, a TDP eközben 120 wattra ugrik. A Ryzen 7045HX-vonal már a laptopoknál jelenik meg, egyelőre 4 eltérő példánnyal, 16, 12, 8 és 6 Zen 4-maggal, 45 és 75 watt közötti jellemző fogyasztással, illetve RDNA 2-grafikával, miközben a Ryzen 7040 3 változatban fut be, 8 és 6 maggal, valamint 35 és 45 watt közötti étvággyal. Megjelenik még a listán a 7040HS (RDNA 3-grafikával), a 7035, a 7030, illetve a Ryzen PRO 7030 is, még szerényebb fogyasztással és jellemzőkkel.

A laptopoknál eközben különálló grafikus vezérlőkkel erősítenek, hiszen a rendezvényen megjelent a Radeon RX 7600M XT, amely szerintük akár 31 százalékkal gyorsabb az nVidia GeForce RTX 3060 típusnál, legalábbis az 1080p felbontás mellett. A közvetlen elődhöz képest is jelentős, 26 százalékos az előrelépés, de ezzel egy időben a Radeon RX 7700S, valamint az RX7600S is felbukkan a listán, kifejezetten a vékonyabb és könnyebb noteszgépeknél. A fontosabb jellemzők listáját a termékoldalon találjuk meg, ezen a számítási egységek, a frekvencia, valamint a memória mérete is megjelenik.

Az AMD ezzel egy időben olcsóbb AM5-alaplapokat ígér, amelyek a 65 wattos Ryzen 7000-chipekkel közösen lehetnek tökéletes választás a vékonyabb pénztárcával rendelkezők számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!