Berta Sándor

Kártérítést köteles fizetni a Hewlett-Packard

A cég azért kénytelen kártérítést fizetni, mert más gyártók tintapatronjainak használatát szoftveresen letiltotta a nyomtatóiban.

Az ügy előzményei 2016-ig nyúlnak vissza, amikor a Hewlett-Packard letiltotta a harmadik féltől származó kellékeket és a nyomtatóinak fimware-jeibe beprogramozott egy lejárati dátumot. Ez utóbbinak köszönhetően, ha valaki egy harmadik féltől származó tintapatront használt a tintasugaras nyomtatójában, akkor 2016. szeptember 13. után olyan hibajelzést kapott, amely szerint az adott tintapatron hibás és tovább nem használható. A HP e lépés alkalmazását az innovációi és szellemi jogai védelmével indokolta. Az ügyben az Amerikai Egyesült Államokban jogi eljárás indult, amelyben a Hewlett-Packard volt az alperes és a vád a piaci versenyre vonatkozó törvények megsértése volt. A per 2018 szeptemberében megegyezéssel zárult, de a társaságnak egyrészt kártérítést kellett fizetnie az érintett ügyfeleknek és a perköltségek is a HP-t terhelték.

Most a Euroconsumers európai fogyasztóvédelmi szervezet peren kívüli egyezségre jutott a Hewlett-Packarddal. Az egyezség értelmében az egyes európai országokban az ügyfelek akár 95 eurót is igényelhetnek.

A szervezet eredetileg az ügy bírósági tisztázását és 150 euróig terjedő kártérítést kértek a partnerországokban (Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban) működő szervezetei minden egyes ügyfele számára. A mostani peren kívüli megállapodás értelmében a Hewlett Packard legfeljebb 1,3 millió eurós alapot biztosít az érintett ügyfelek számára. A cégnek az adott nyomtatómodelltől függően 20, 35 vagy 50 eurót kell fizetnie. Amennyiben valaki bizonyítani tudja, hogy ténylegesen kárt szenvedett (pl. a nem működő másolatok miatt), az összeg további 45 euróval nő. Az egyezség révén azonban a HP nem ismeri el az említett károkat és mindkét fél tartózkodik a további jogi vitáktól ebben a témában. A vállalat szerint azonban jóindulatot akarnak tanúsítani a fogyasztók irányában.

Az esetleges kifizetés csak a 2015 szeptembere és 2020. november 17. közötti időszakban vásárolt (bizonyos) nyomtatók (korábbi) tulajdonosaira vonatkozik Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban. A kifizetés összege a modelltől függően 20, 35 vagy 50 euró. Az érintett nyomtató modellek a következők: HP Officejet Pro 6230, HP Officejet Pro 6830, HP Officejet Pro 6835, HP Officejet Pro 8610, HP Officejet Pro 8615, HP Officejet Pro 8620, HP Officejet Pro 8630, HP Officejet Pro X476dn, HP Officejet Pro X576dw, HP Officejet Pro X451dn, HP Officejet Pro X451dw, HP Officejet Pro X551dw, HP OfficeJet 6950, HP OfficeJet 6951, HP OfficeJet Pro 6960.

Ahhoz, hogy kártérítésben részesüljön, a vásárlónak azt kell állítania, hogy a nyomtató vásárlásakor nem volt tudatában annak, hogy a funkció hatással lesz a harmadik féltől származó patronok használhatóságára. Ezenkívül a vásárlónak kárt kellett szenvednie, mert egy vagy több harmadik féltől származó patront nem fogadtak el és az eladó még nem kártalanította ennek megfelelően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kissssss0 #5
    való igaz, csak sajnos a rossz tapasztalatok sokáig megmaradnak az emberben, és az ilyen hírek nem igazán segítenek abban hogy visszaszerezzék a vásárlói bizalmat.
  • Zsombor99 #4
    Nekem HP Deskjet F2480 nyomtatóm van, a lehető legnagyobb nyugodtsággal működik akár a legolcsóbb utángyártott patronnal is, valamint normális minőségű az A/4 méretű szkennere. ☺
    Szóval, nem szabad általánosítani, csupán vigyázni kell, mert ami olcsó, az nem biztos, hogy jó is.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Nem érdemes így általánosítani. Én 10 éve vettem egy HP lézernyomtatót és még mindig szuperül megy, 3eFt bele az 1600 oldalas utángyártott toner.

    Az helyénvalóbb kijelentés lenne, hogy "nem szabad olcsó tintasugaras nyomtatót venni".
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2022.09.14. 07:44:00
  • csulok0000 #2
    az a baj ezzel, hogy nevetségesek a büntetések.... A büntetésnek az lenne a célja, hogy visszatartsa az embereket/cégeket az adott dologtól. De egy 1-2 milliós bünti egy olyan vállalatnak ami milliárdokat keres évente, az szinte semmi. Főleg, hogy csak az érintett termékekkel valszeg a többszörösét megkereste. Ez kb olyan mintha engem gyorshajtásért megbüntetnének 50 Ft-ra.
    Azt kellene, hogy az adott időszakra az érintett összes termék árának a kétszeresét kellene kifizettetni velük és a következőnél még csak gondolni sem mernének ilyesmire.

    Utoljára szerkesztette: csulok0000, 2022.09.14. 07:31:35
  • Kissssss0 #1
    egyszer vettem egy hp nyomtatót évszázadokkal ez előtt, az egyik legnagyobb pénzkidobásomnak tartom mind a mai napig.

    vagy megette a papírt, vagy nem ismerte fel a SAJÁT patronját, vagy a mellékelt telepített szoftverrel volt valami gond, vagy egyszerűen csak teli "kente" a papírt tintával és ki írta hogy "kész", és még a nyavalyás beszkennelője is eléggé gyenge minőségű volt.

    soha többet nem veszek hp terméket.