Gyurkity Péter

Több népszerű telefonnak int búcsút az iOS 16

Az Apple korábban elhalasztotta a lépést, most viszont több régebbi iPhone támogatását vonják meg.

A napokban számoltunk be arról, hogy hivatalosan is bemutatkozott az iOS 16, amely szokás szerint az okostelefonok mellett az okosórákon és a táblákon is elérhetővé válik. Nem sokkal később kiderült, hogy az Apple több régebbi telefon támogatását vonja meg a felhasználóktól, és míg az érintett típusok egy részénél ez várható volt, néhány másik készülék szintén bekerült a körbe, kiverve a biztosítékot a vásárlóknál.

A hivatalos bejelentésben érthető módon az újításokra és a további optimalizálásra koncentrálnak, időközben azonban megtudtuk, hogy többek között az iPhone 6S és 6S Plus támogatására sem számíthatunk innentől kezdve. Ez nem túl meglepő, a cég részéről eredetileg még az iOS 14 bemutatkozása idején is sokan számítottak egy ilyen lépésre, akkor azonban ez elmaradt. A két típus egy meglehetősen hosszú támogatási ciklust mondhat magáénak, hiszen 7 éven keresztül kapták meg az újabb frissítéseket, összesen 6 nagyobb verzió újításaiban részesülve, ami mindenképpen elismerésre méltó tény. A páros több mint 400 millió példányban kelt el, számunkra azonban ennél érdekesebb, hogy mely további típusoktól vesznek most búcsút.

Az eredeti iPhone SE szintén megtalálható a listán, ennek újabb változatai azonban még megkapják a friss szoftvert. Kellemetlen fejlemény viszont, hogy ebbe a körbe az iPhone 7 is bekerült, vagyis a fenti rekordot nem kívánják megismételni, bár ez szintén nem jelent óriási meglepetést, hiszen a támogatási ciklus lezárása, annak véget érése ennél a típusnál is esedékes volt. Az elsődleges ok a chip és a memória korosodása, ez utóbbinál a kisebb méret is gondot jelenthet, bár önmagában ez még nem jelent teljes korlátot, hiszen az iPhone 8 szintén 2 GB RAM-ot tartalmaz, ez a telefon pedig még megkapja az új szoftvert.

Az alsó határt tehát idén ez utóbbi típus jelenti, az iPhone 8-tól (valamint az iPhone SE második generációjától) felfelé alkalmazhatjuk majd az iOS 16-ot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Sőt, a szóban forgó iPad-eknek magasabb felbontású a kijelzője.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Az, hogy az Iphone 6s és 7 nem kapja meg az iOS16-ot, de a teljesen megegyező hardvert használó iPad-ek igen. (ipad 5,6)

    És még arra sem lehet fogni, hogy nem akarnak a régi kialakítású telefonokra UI-t fejleszteni, mert az SE 2 megkapja..
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2022.06.16. 21:36:32
  • asgh #1
    Akkor konkrétan mi verte ki a biztosítékot?