Gyurkity Péter

Bemutatkozott az iOS 16

Rengeteg módosítással és újítással jön a friss verzió, az első bétával együtt.

Az Apple kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy a cég folyamatosan nyomul előre a telefonoknál, amihez nagyban hozzájárul, hogy az iPhone 13 lassabban veszít értékéből. Most az új szoftveren volt a sor, amelyet szokás szerint saját rendezvényükön jelentettek be, az első bétaváltozattal egyetemben.

A hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy az iOS 16 rengeteg kisebb-nagyobb módosítással fut be. Elsőként említették ezek között a záróképernyő egyedire szabásának lehetőségét, ennek keretében ugyanis alaposan megváltoztathatjuk a kinézetet. Az értesítések innentől kezdve alulról gördülnek felfelé, zenehallgatás közben az ezzel kapcsolatos információ a teljes záróképernyőt elfoglalja, a Focus Mode pedig több beállítással bővül, így kiszűrhetjük az egyes emaileket, üzenetszálakat, weboldalakat, illetve naptári eseményeket. Az iMessage az „undo send” opcióval egészül ki, a SharePlay révén beszélgetések és üzenetváltás közben közösen élvezhetünk (és értékelhetünk) különböző tartalmakat, eközben azonban a diktálás funkcióját is optimalizálják.


A Siri könnyen megnyithatja a további alkalmazásokat, a Live Text révén már videókból is kiemelhetünk szövegrészleteket, a Quick Actions már a kamera fókuszálása után gyors műveleteket kínál fel, a Visual Lookup révén a fotók egyes elemeit ragadhatjuk ki, a Walleten belül a digitális kulcsok megosztása lesz egyszerűbb, a fizetéseknél a két iPhone egymáshoz érintésével oldhatjuk meg a tranzakciók gyors lebonyolítását, a Pay Later funkció révén azonban részletekben is fizethetünk. A térképek részletes 3D-nézettel egészülnek ki, mégpedig 11 további országra vonatkozóan (hazánk nem található meg a listán), a hírek között pedig a My Sports-szekció szolgálja majd ki jobban a rajongókat.

A Family Sharing is bővül, a szülők ennek révén automatikusan telepíthetik a funkciót a gyermekek készülékein, majd pedig választhatnak ki megfelelő módon szűrt tartalmakat, de a fotó megosztása is könnyebb lesz a családon belül. A Safety Check frissített változata felsorolja a korábban megosztott jelszavakat, helyszíneket és fiókokat, ezeket gyorsan eltávolíthatjuk, a HomeKit viszont a jövőben jóval nyitottabb lesz, ez ugyanis a Matter néven folytatja pályafutását, számos egyéb gyártó megoldásaival együttműködve – a listán például a Samsung SmartThings is megtalálható. Az első béta júliusban válik majd elérhetővé, ezt nyilván csak profiknak ajánlják.

A cég szokás szerint a watchOS és az iPadOS új verzióját is bemutatta, ezek szintén ugyanazon időben válnak majd elérhetővé a felhasználók számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!