Szekeres Viktor

Plakátot kapott James Cameron új, animációs-élőszereplős filmje

A Disney erősen megnyomta az új Avatar reklámozását.

Az előzetes mellé természetesen plakát is dukál, ezt a Disney is jól tudja, így ki is adták az első efféle marketinganyagot is filmjükhöz, mely az Avatar: A víz útja (Avatar: The Way of Water) címet viseli és a világ majd minden országában decemberben kerül bemutatásra, legalábbis jelen állás szerint.

James Cameron egyébként korábban elmondta, hogy nem érdemes mérget venni arra, hogy a harmadik rész után folytatódik a sorozat, de természetesen a negyedik és az ötödik epizód szkriptje is elkészült már, azonban ezen filmek sorsa csakis attól függ, hogy a nézők mennyire kíváncsiak rájuk. Tehát, ha a második és harmadik rész nem hoz elegendő bevételt, akkor nem lesz negyedik és ötödik film. Ez annyiban nem jelent majd gondot, hogy a történeteik lezártak, önmagukban is megállják a helyüket, az öt filmen át csak afféle nagyobb, meta narratíva húzódik. Mindez azt jelenti, hogy az Avatar 2 és az Avatar 3 nem olyan epizód lesz, mint A gyűrűk ura első két része.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    királyság :-)
  • Sir Cryalot #1
    Szernyűség