Berta Sándor

Magdeburgi Intel-projekt - kevés a szakember

A beruházás bejelentése után derült ki, hogy nem biztos, hogy lesz elég szakképzett helyi dolgozó.

Néhány nappal ezelőtt vált ismertté, hogy az Intel két chipgyárat épít 17 milliárd euróért Magdeburgban. Keyvan Esfarjan, a cég gyártási vezetője hangsúlyozta, hogy a kiválasztott helyszín minden előzetesen megfogalmazott követelménynek megfelel: van energia, víz és képzett munkaerő. Magdeburgban az Intel 3000 alkalmazottat foglalkoztat majd.

Most a DPA német hírügynökség arról számolt be, hogy a helyi felsőoktatási intézmények aggodalommal vegyes örömmel fogadták a hírt. Az ok egyszerű: a társaság már 2023 első felétől elkezdené az építkezést, ami azt jelenti, hogy legkésőbb 2023 végére, 2024 elejére rendelkezésre kellene állniuk a megfelelő képzési lehetőségeknek azért, hogy 2027-re végezzenek az intézményekben az első új szakemberek.

A helyzet különösen az Otto von Guericke Egyetemet érinti súlyosan, amelynek a vezetői - a többi felsőoktatási intézmény irányítóival együtt - több pénzt kértek a német és a tartományi kormánytól azért, hogy meg tudjanak felelni a követelményeknek. Jens Strackeljan, az egyetem rektora közölte, hogy további eszközökre van szükségük, amelyeket egyedül nem tudnak előteremteni. A főiskoláknak és az egyetemeknek új évfolyamokat és kutatási projekteket kell indítaniuk, valamint bővíteniük kell a képzést. Ez pedig pénzbe kerül és még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mennyibe. Strackeljan ugyanakkor attól nem tartott, hogy nem lesz elegendő érdeklődő fiatal.

Mindenesetre az érdekes, hogy az Intel kiemelte a képzett munkaerőt meglétét, mint teljesített követelményt, de a valóság ezt közel sem fedi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #1
    Ááá vigyék csak MO-ra, ott mindenhez is értenek, és vagy 10 millió van belőle. Aki nem hiszi, az nem is keresztény meg nem is magyar.