Gyurkity Péter

Az Android-tábor felét átcsábíthatja az új iPhone SE

Erre számít egy neves amerikai bank szakértője, aki szerint az Apple jövőre nagyot robbanthat.

Az iPhone-eladások kapcsán legutóbb azt vetítettük előre, hogy az ünnepi időszak alatt akár 80 millió ilyen készülék is gazdára találhat, vagyis az Apple számára igencsak kellemesre sikerülhet az utolsó három hónap. Most a jövő évi fejlesztések várható sikerét emelik ki egy új jelentésben, amelyben a kisebb megoldás hatalmas vonzerejét említik meg.

A Reuters tette közzé a napokban a JP Morgan elemzőjének részletes jelentését, amelyben a jövő évi számokra, valamint az új fejlesztések várhatóan kiemelkedő népszerűségére térnek ki. A negyedéves pénzügyi eredmények terén korábban számos alkalommal megbízhatónak bizonyult elemző szerint a jövőre piacra dobandó új iPhone SE (2022) akár 1,4 milliárd Android-felhasználót is váltásra késztethet, vagyis nagyjából a teljes tábor fele az Apple ökoszisztémájára ugorhat át, ami mindenképpen hatalmas eredmény lenne a cég számára. Ez persze nem egy csapásra történne meg, hiszen a jövő évre 30 millió ilyen készülék eladását vetítik előre, a teljes iPhone-vonalból pedig 250 millió példány kelhet el, ám a kisebb típus vonzereje minden korábbinál nagyobb lehet.

A jelenleg rendelkezésre álló (külsős) információk alapján a jövőre esedékes változat a 2020-as iPhone SE alapjaira épülhet, ezzel megtartanák a 4,7 hüvelykes kijelzőt, amit eredetileg az iPhone 8 típusról hoztak át. Ehhez a Touch ID támogatása, az A14 vagy A15 Bionic chip alkalmazása, valamint az 5G megfelelő kezelése csatlakozna, az androidos felhasználók pedig különösen ez utóbbi iránt érdeklődnének egyre nagyobb számban, legalábbis a bank előrejelzése szerint, amely azonban azt is megjegyzi, hogy az olcsóbb 5G-telefonok a másik táborban is szép számban jelen lesznek. 2023-ban egy további változat jelenhet meg az iPhone-családon belül, ez már a Face ID és az AMOLED-kijelző alkalmazásával újítana, bár az általunk alkotott kép még egyáltalán nem tiszta.

Az Android-felhasználók számára meghirdetett csereprogram ugyan nem annyira vonzó, mint a családon belüli változat, ezzel együtt azonban a tulajdonképpeni ár már 300 dollár alá csökkenhet, ami kifejezetten kedvező. Az Apple eközben nagyon közel áll a 3 billió dolláros piaci értékeléstől, ezzel alig két év után érnék el a következő fontos mérföldkövet, míg az első billió eléréséhez még 42 évre volt szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #30
    "lutri, hogy egyáltalán hajlandó-e települni, hogy együttműködik-e a telefon ujjlenyomat olvasójával, hogy a gui támogatja-e a képernyőfelbontást és nem csúszik-e le az OK gomb a megnyomhatatlan tartományba"

    Az utolsó bekezdésed úgy hangzik mintha a Windows10 idején írnád hogy azért vagy macOSes mert sokszor lefagyott a Windows98.
  • SanMaster #29
    Ezt az orbitális faszságot! Igen, az 5G miatt az Androidos userek fele átvált egy 4.7-es kijelzöjű telefonra, ami ugy néz ki mint egy fostalicska 5 éve megjelent mobil. Hogy lehet ekkora faszságot leirni?! Elemző?!
  • dyra #28
    nem kell ebből érzelmi kérdést csinálni.
  • M2 #27
    Androidosok akkor fogják felfogni, hogy miket tud a mai iOS, amikor majd tíz év múlva ugyanazt lemásolja nekik a Google és újabb tíz év múlva már rendesen működni is fog nekik.
    Addig meg jönnek a "hátvakarós" értelmes kérdéseikkel.
  • ostoros #26
    A hátadat nem vakarja meg?
  • M2 #25
    Azt, hogy a képeken egyenként felcímkézgetem Pistikét, azt a 20 évvel ezelőtti win-es képnézegetőm is tudta.
    Csak itt nem erről volt szó.
    Kérem a Pistikés képeket, és az iOS képkeresője magától, arcfelismeréssel megkeresi azokat, amelyeken Pistike van rajta. Vagy amiken Pistike meg Gézuka és egy kutya.

    A többi pontban is gyakorlatilag leírtad, hogy nagyon nem tudja sem a Sony-d, sem az Androidos képnézegetők hozni egy iPhone alap képkezelőjének tudását.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2021.12.20. 15:35:02
  • asgh #24
    Ha már belementünk az iOS-droid farokméregetésbe:

    Egy dologban vitathatatlanul veri a mezőnyt az iOS, ez pedig a különböző 3dr party hardverek támogatása. Ha veszel egy drone-t a 10-től 10ezer EUR kategóriában, egy 5000 forintos játékautót, egy 3 ezer eurós kamera gimballt, akármit, annak a szoftvere és a bluetooth vezérlése garantáltan működik akármelyik iOS eszközzel, egy droidon meg márkától, típustól és android verziótól függően lutrin, de az esetek 60-70%-ában nem. De még amelyiknél működik is kétséges, hogy a következő update-et túléli-e.

    Aki az Apple ökoszisztémát választja, azt alapvetően a szopatás-mentesség vonzza. Felrakom a banki alkalmazást és onnantól ha ránézek a faceid beazonosít és bankolás letudva. Droidon meg - ha nem iPhone áron veszel brand készüléket - lutri, hogy egyáltalán hajlandó-e települni, hogy együttműködik-e a telefon ujjlenyomat olvasójával, hogy a gui támogatja-e a képernyőfelbontást és nem csúszik-e le az OK gomb a megnyomhatatlan tartományba, stb.
    Nekem ebből a sz..rakodásból lett elegem a droiddal. Értem én, hogy a drágább készülékeknek jobb a támogatásuk, stb., de ha már árban nincs lényegi különbség, akkor azt választom, ami eleve garantáltan működik.
  • dyra #23
    "Persze a helyzet romlik, mert lassan nem marad a piacon az apple es a samsung paroson kivul csak kinai, allami backdoor-os keszulek."

    Sajnálatos nagyon , hogy a többi alternatív OS elbukott, Firefox, Ubuntu, Windows, Blackberry, Symbian, oké Jolla még van bár azokról se sokat tudni.

    Személy szerint szívesen használnék egy olyasmi telót mint annó az N900-as volt.

    Amira vágyok. Legyen rommá telepíthető, nyitott bootloder, full rendszergazda jogok és 100% felügyelet a saját telóm felett. Ezt jelenleg az Androidos telók se tudják.
  • kvp #22
    "A Sony gyári képkezelőd 8 évvel ezelőtt automatikusan albumokba rendezte a fényképeken található egyéneket, tárgyakat és helyszíneket? Ezekből tudtál egyénileg szűréseket kérni? Videót vágni? Évek sok tízezer fotóját úgy átgörgetni, hogy meg se röccen? Hagyjuk inkább! Volt szerencsém Sony telefonhoz."

    Nem automatikusan, hanem cimkezve megadhato modon. A helyszineket es az idot kezelte automatikusan, de azt a stock android-os mostani keszulekem is viszi. Az automatikus arcfelismereshez profil adatbazist kellett volna epitenie, de azt elso nekifutasra kikapcsoltam, a mostanin is ki van, pedig ebben mar van google lens is, tehat a targyakat is cimkezi ha hagyjak, nem csak a szemelyeket. A szures az alap, 10 ezer kep folott remenytelen lenne es annyi egy hetes kulfoldi uton siman osszejohet (hobbim miatt). Videot vagni siman tudtam, de igazabol csak arra hasznaltam, hogy akkor meg viber-en az ismerosoknek elkuldott videokat kivagjam hosszabb felvetelekbol. Vegul 5 evnyi foto kerult ra, tobbszor kartyat cserelve, mindig duplazva a kulso flash-t. Most eloveve (elavult es elkopott az akisja, de azert megvan) is siman bejonnek rajta a fotok es helyszin alapjan keresve siman behozta a regi nyaralasi kepeket is. (a legtobb keszulekemet addig hasznalom amig szetesnek, ez pont nem hajlando pedig anno egyszer egy gleccsertobol kellett kihalasznom es tengerben is jart, mint ahogy valamiert a regi t20-asom is megy, bar az aksi mar abban sincs benne)

    Az ios mindig le van maradva par evvel a cutting edge mogott tudasban. Hany foverzio kellett anno a vagolap megjelenesehez? Vagy hany generacio mire engedtek a file megosztast telefonon belul az app.-ok kozott? Ezek mar az elso android-ban is benne voltak, de meg az elodjeben is. (ami az ios elott jott ki evekkel) De bluetooth stack-et a mai napig nem lehet rendesen cimezni, csak mindenfele apple-os kulon engedely meg a keszulekbe telepitett kripto kulcs segitsegevel. Ezzel nem a user-eket vedik, hanem a beveteluket a nem fizeto kiegeszito gyartoktol. Probalj meg egy katonai jellegu hardvert engedelyeztetni az apple-nel ugy hogy nem mutathatod meg nekik mirol szol. (kirohognek, meg a nato tagallamokat is) A samsung pl. ebben sokkal rugalmasabb.

    "Még iPhone 8 is vásárolható újba. Nézzél fel egy árukeresőre."

    A litium ion aksinak van egy tarolasi elettartalmuk is. Tehat nem csak az szamit, hogy mennyiszer meritettek le oket, hanem az is, hogy mennyi ideje gyartottak oket. Akkor is tonkremennek szep lassan, ha csak a polcon allnak es evente ujratoltik oket. (polcon allva melykisutes eseten meg egyertelmuen azonal kuka az aksi) Tehat olyan keszuleket amiben az aksit tobb mint egy eve gyartottak nem nagyon szabad megvenni.

    "Arról nem is szólva ha valamilyen céges alkalmazás kerül a telódre ezeket már felejtheted is el. Mert ugye még pl egy itune is nagyobb jogosultságokkal rendelkezik a telódon mint te."

    A ceges alkalmazasnal kvazi a ceg a root. Az osszes samsung knox-os keszuleken a ceges policy manager gyakorlatilag root jogu. Meg linux-os vegrehajthato binaris file-okat is tud telepiteni. (csak nem a bin-be, mert az read only particion van) Na most ez maganembernek is boven eleg. Csak ertelmes telefont kell venni es nem a ceg altal adott gyerekzarasat hasznalni. Ha te vagy a ceg a sajat telefonodon azt csinalsz amit akarsz. A legtobb embernek persze ez nem szukseges.

    "A cégeknek biztonsági szempontból is a legjobb választás az Apple."

    Igen, mert gyerekzarasak. Ennek ellenere samsung-okat vesznek a termelesi szoftverekhez (iphone-t csak manager-ek kapnak), mert azokat ok tudjak szemelyre szabni maguknak. Maganemberkent meg stock android-os, telepitheto boot alairasos telefont vesz az ember. Igy van play store is, meg sajat driver is ha kell. Persze ha kiderul hogy hasznalod is, akkor nagyon csunyan neznek rad egyes allamok (Kina, Franciaorszag, stb. ahol ez alapvetoen illegalis elozetes allami engedely nelkul). Vicces, de a legtobb hivatalos pixel is ilyen.

    Az apple termektamogatasarol pedig a right to repair-es tarsasag tudna eleg sokat mondani. Ha mar odaig jutottak, hogy ujabban direkt ellenuk hoznak fogyasztovedelmi torvenyeket, akkor ott valami nagyon nem stimmel. Persze a helyzet romlik, mert lassan nem marad a piacon az apple es a samsung paroson kivul csak kinai, allami backdoor-os keszulek.
  • dyra #21
    "A regi iphone-ok mar nem kaphatoak, de hasznaltat egyebkent is ki venne, szethajtott, hivatalosan nem cserelheto aksival? A 4 evvel ezelotti iphone eladva mint budget iphone meg vicces. De legalabb arban is aranyosan olcsobb lehetne, a budget android-os telefonok szintjen."

    Még iPhone 8 is vásárolható újba. Nézzél fel egy árukeresőre.

    "Mar ha van. Sok app. csak android-ra van, mert az Apple nem engedi be a boltjaba oket. Sok ingyenest csak azert, mert nyilt forraskoduak es ingyenesek. (rontjak az uzletet)"

    Sok meg csak Applre. Mert ott könyebb pénzt keresni a fejlesztőknek is.

    "Android-ot nem kell root-olni, szabadon lehet ra kulso appokat telepiteni, csak jova kell hagyni amikor rakerdez. Windows 10 home-on is csak rakerdez, ha kulso forrasbol telepitunk de utanna barmit felrak. A win11 mar mas teszta, ujabban ott is szigoritanak."

    APK-t telepíthetsz külső forrásból ez való igaz. De ettől még nem vagy root jogú felhasználó.

    "Egyebkent a root jog is elerheto hack-eles nelkul a legtobb telefonon, meg a play store is megmarad. De nem root-olt telefonon is lehet barmikor adb-vel shell-t kerni. (sima linux-os shell, mivel valojaban egy normal szerveres linux van az android alatt, igen relacios adatbaziskezelo is van alapbol)

    Egyebkent a root jog is elerheto hack-eles nelkul a legtobb telefonon, meg a play store is megmarad. De nem root-olt telefonon is lehet barmikor adb-vel shell-t kerni. (sima linux-os shell, mivel valojaban egy normal szerveres linux van az android alatt, igen relacios adatbaziskezelo is van alapbol)"

    Nem érhető el. Újabban pedig a bootlodert is zárja teljesen mindenki. Ha nincs türelmed és nem értesz hozzá a büdös életbe nem fogod alternatív OS-et telepíteni a telódra. Az átlag nem is csinálja. Ez egy Marginális kisebbség játszótere. A témán szempontjából lényegtelen. Arról nem is szólva ha valamilyen céges alkalmazás kerül a telódre ezeket már felejtheted is el. Mert ugye még pl egy itune is nagyobb jogosultságokkal rendelkezik a telódon mint te.

    "A samsung-ok nagyon rosszak, meg a dragabbak is. De a huawei sem a minosegerol hires. Ezek rossz minosegu keszulekek, meg akkor is ha dragak. Egy stock android is jobb, de vannak rendes gyartoi disztribuciok, hosszu tamogatassal."

    Nem rosszak a legjobbak a cégeknek. Legalább van egy kiszámítható frissítési rendszerük. Nem sok de van. Egy teló 2 android főverziót kap plusz a samsung biztosítja a biztonsági javítások még X ideig. Csak ezért használnak a cégek főleg Samut mert a többieknél ez sincs. Őket a random frissítgetünk mikor ugy adja jellemzi. A mai cyber háborús közegben ez egy blődség. A cégeknek biztonsági szempontból is a legjobb választás az Apple.

    "A kerdeses keszulek dragabb volt mint egy alap iphone. Es jobb. Nem egy darab sony-t hasznaltam, hanem tobbet az evek soran, voltak koztuk kozep es felsokategorias keszulek is. A ceg valamiert sokaig jobb volt mediaban a konkurenseknel (kijelzo, video, hang, stb.). Nem mintha az iphone-okban nem ugyanaz a sony kamera lenne evek ota mint a sony sajat keszulekeiben. Az apple arrol hires, hogy el tudja hitetni, hogy o talalt fel mindent. Pedig egyszeruen csak olyan termekeket masolnak, amik nem lettek ismertek."

    Most ,hogy melyiken milyen minőségű a kamra mióta egy jó alapszintet kamerában bármelyik teló hoz ezt már nem érzem fontosnak. A sebbességre is ezt lehet mondni. Már az 50 - 60 ezres kategóriában sem kell szégyenkeznie a telóknak.

    Ami fontos.

    - Terméktámogatás
    - Optimalizáció
    - Kiszámítható frissítések
    - Biztonság

    Mindben jobb az Apple.

    "Ez van ha egy befektetoceg probal olyan temaban elemzest kesziteni, amihez lathatoan nem ertenek. Meg olyan ember se volt a cegnel, aki a publikalas elott jozan paraszti esszel es az adatoka rakeresve atnezte volna. "

    Nem azt írták azonnal. Azt írták elindul egy folyamat ami ide fog vezetni. És én is azt érzem, hogy még a Samsung se képes felnőni az Apple-hez hozzáadott értékben ami nem 1 millió pixeles kamerát jelent 500 magos CPU-val hanem minőségi szoftvert elsősorban.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2021.12.20. 09:33:21