Gyurkity Péter

Gyors ütemben jön fel a Honor

Kínában már a harmadik helyen állt a gyártó, ami jelzi az anyacégtől való leválás helyességét.

A Honor évekig viszonylag kevésbé ismert márkának számított, különösen az európai kontinensen, ahol nem sok babér termett a Huawei leányának. Az elmúlt hónapokban a leválás helyes lépésnek bizonyult, először arról írtunk, hogy a Google visszatért a cég termékeire, ezt azonban újabb amerikai válaszlépés követi, ugyanis egyes hírek szerint ismét felkerülhetnek a szankciókat felsoroló listára. Egyelőre azonban szépen nyomulnak előre, amit a friss eredmények mutatnak meg nekünk.

A Counterpoint Research számolt be a napokban arról, hogy augusztus hónapban a számukra hazainak számító kínai piacon már a harmadik helyre jött fel a Honor, amit többek között annak köszönhettek, hogy végre megszabadultak az amerikai korlátozásoktól. Ennek eredményeként a Honor 50-sorozat már a Snapdragon 778G chipet és a Google Mobile Services platformot ötvözte, miközben a Huawei esetében a P50 kénytelen volt a Snapdragon 888 4G-s verzióját használni, ami egyértelmű visszalépést jelent számukra. Nem véletlen, hogy utóbbi cég globálisan már a hetedik helyre eshet vissza, míg a Honor szépen nyomul előre, amit a júliushoz képest mért 18 százalékos előrelépés is jól mutat.

Érdekes módon augusztusban odaát az Oppo és a Vivo birtokolta az első két helyet, tehát abban a hónapban ők ketten tudták csak meghaladni a Honor 15 százalékos piaci részesedését. Ennél azonban jóval fontosabb, hogy az amerikai szankciók komolyan befolyásolták az erőviszonyokat, hiszen ezek bevezetése előtt, 2019 harmadik negyedévében, a Huawei még az ottani szegmens 41 százalékát uralta, mostanra azonban már labdába sem igazán rúgnak a többiek mellett, hiszen korábbi helyüket gyakorlatilag a Xiaomi vette át. Globális szinten ennél jóval lassabb, fokozatosabb lesz a Honor előrenyomulása, részesedésük a februári 1,5 százalékról a nyár végére alig 3,7 százalékra növekedett, viszont már ez is komoly eredménynek számít.

Ahogy említettük, idén a Huawei a hetedik helyre lesz jó, a Honor közvetlenül mögöttük lesz a globális színtéren, a helycserére azonban valószínűleg nem kell majd sokat várni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!