Berta Sándor

Európai töltőhálózat jön az elektromos teherautókhoz

Három cég közösen építi ki az infrastruktúrát.

A Daimler Truck, a TRATON GROUP és a Volvo Group szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy európai rendszert akarnak létrehozni az elektromos meghajtású nehéz tehergépkocsik és buszok töltéséhez. A hálózat nyilvános lesz és jelentős mértékben felgyorsíthatja a töltőállomások kiépítését. A projekt célja az, hogy erősítse az ügyfelek bizalmát az elektromos meghajtás iránt és ezzel párhuzamosan egyértelműen kiálljon az Európai Unióban a klímasemleges közlekedés mellett.

A szándéknyilatkozat mellett a három fél megalapít egy közös céget is, amelyben mindegyik társaság egyforma tulajdonrésszel fog rendelkezni. A tervek alapján ez a vállalat jövőre kezdhet el működni. A programba összesen 500 millió eurót fektetnek be azért, hogy a következő öt esztendő során legalább 1700 töltőállomást építsenek ki az autópályák, a logisztikai központok és a különböző depók környékén. Az infrastruktúra kizárólag ökoárammal működik majd és később kibővítenék azt. A rendszer központja Amszterdamban lesz és önállóan fog üzemelni.

Martin Daum, a Daimler Truck vezetője rámutatott, hogy az európai teherautó-gyártók azt a közös célt követik, hogy 2050-re klímasemlegesek legyenek. Ahhoz, hogy ezt elérhessék, elengedhetetlen a megfelelő hálózat kiépítése és ezzel párhuzamosan a szén-dioxid-semleges tehergépkocsik kifejlesztése és bevezetése.

Matthias Gründler, a TRATON GROUP első embere hozzátette, hogy a számukra világos, hogy a közlekedés jövője az elektromos meghajtáson alapul. Ehhez szükség van a nyilvánosan hozzáférhető töltőállomások gyors kiépítésére - különösen a távolsági áruszállítás esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!