Skubi

Az első űrturista

Dennis Tito amerikai üzletember azt remélte, hogy az orosz Mir űrállomás meglátogatásával, a világ első űrturistájaként vonul be majd a történelembe. Bár a Mir-re nem is, de a Nemzetközi Űrbázisra (ISS) talán még eljuthat.



Tito a tervek szerint a Soyuz űrhajóval fog az űrállomásra utazni. Sergei Gorbunkov szóvivő nem kívánta kommentálni a díjazással kapcsolatos híreszteléseket. Egy biztos, az AFP úgy tudja, hogy az üzletember 20 millió dollárt is fizetett volna egy esetleges Mir utazásért. A 16 nemzet által létrehozott ISS, november 2-a óta ad otthont első vendégeinek, az amerikai William Shepherd, az orosz Sergei Krikalyov és Yury Gidzenko asztronautáknak.


Dennis Tito
Titonak még szüksége lesz az orosz hatóságok, a NASA, valamint a Cosmonaut Training Centre jóváhagyására is. Az amerikai üzletember még tavaly júniusban írta alá a 2001-es Mir utazásáról szóló szerződését. Az üzlet azonban meghiúsult, mivel a MirCorp konzorcium, és az Energia űrbázi s-vezérlő nem tudta biztosítani a megfelelő pénzügyi alapokat a Mir pályántartásához, ezért az orosz kormányzat úgy döntött, hogy a 15 éve keringő űrmatuzsálem, februárban a Csendes Óceánba kell hogy zuhanjon. A Mir-t a Föld légkörébe irányítják, ahol a 130 tonnás vasrengeteg nagy része a tervek szerint elég mielőtt becsapódna az óceánba.

Tito, aki a 60-as években a NASA-nál a Mars, és Venus expedíciók jövőjén dolgozott, már tavaly elkezdte a felkészülést, jelentette az Interfax. Januárban újabb kiképzésen vesz részt a Cosmonaut Training Centre-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cifu #1
    Hehe, amire ezt feljet az ISS-re, már bárki 20 milkó töredékéért feljuthat :)))
    Viccen kivül: Amikor az ISS-en a kiskanalak méretéről is 3 bizotsági gyülés dönt (KOMOLY!), akkor az oroszok űrhotelnek akarják használni, hehe, persze a NASA meg tűrni fogja, mi? :)