Berta Sándor

Megbukott a svájci posta robot­projektje

A program vesztét több tényező együttesen okozta.

A Svájci Posta 2016 augusztusában jelentette be, hogy tesztelni kezdi a Starship Technologies önállóan közlekedő csomagszállító robotját, amely legfeljebb 10 kiló hasznos terhet tud szállítani. A hivatal tavaly januárban előzetesen leállította a teszteket. Most az is kiderült, hogy miért. A projekt zárójelentésében ugyanis az szerepel, hogy legalább egy alkalommal veszélyes helyzet alakult ki. A fő probléma ugyanakkor teljesen más volt. A robotot mindig kísérnie és ellenőriznie kellett egy embernek, ezért a valódi körülmények között végrehajtott munka nem volt lehetséges. A kísérletekben legfeljebb két robotot lehetett használni, de az automatizálás foka így is csak 50 százalék volt. A tesztüzemet hat hét után egy másik településre helyezték át, ott viszont túl kevés megbízást kapott a jármű ahhoz, hogy megfelelően fel lehetett volna térképezni a megbízhatóságát és azt, hogy mennyire biztonságosan üzemeltethető.


A Svájci Posta a hiányosságok ellenére elégedett volt a programmal. Claudia Pletscher, a hivatal fejlesztési és innovációs vezetője elmondta, hogy a kivételes helyzetektől eltekintve a robot a bonyolult szituációkat is meg tudta oldani. Ezért szerinte a projekt sikeres volt. A tesztek folytatása nem műszaki okok, hanem az aktuális törvényi helyzet miatt nem folytatódhatott. Emellett a legfontosabb ok a lakosság részéről tapasztalható ellenállás volt. Bár az autonóm járművekkel szembeni szkepticizmus csökkent, de még mindig nagy.

A teszteket a kezdetektől kritikusan figyelte a Zürichi Gyalogosok Egyesülete. Christian Thomas, a szervezet elnöke leszögezte, hogy a járdák a gyalogosok számára vannak kialakítva és nem áruszállításra. Őket konkrétan nem a megjelent néhány robot zavarta, hanem az, hogy ha a projekt sikeres, akkor ellepték volna a járdákat az autonóm járművek. Zürich belvárosának kereskedői is jelezték, hogy ugyan nyitottak a digitalizálás és a jövőbeli logisztika iránt, de fontos, hogy a járdákon az emberek és ne gépek közlekedjenek, utóbbi ugyanis veszélyes helyzetekhez vezethetne. Úgy vélték, hogy még nem láthatók az autonóm járművek előnyei.

Február elején Frank Appel, a Német Posta vezetője jelezte, hogy a korábban tesztelt robotjuk ugyan műszaki szempontból jól működött, de még drága és számos innovációs ugrásra van szükség, amíg kifizetődő lesz az alkalmazása, továbbá a megoldás elfogadottsága sem volt meggyőző.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tank84 #3
    Új világrend: autóút, bicigliút, gyolalos járda, robot járda. Tessék, kimondtam. Robot járda
  • xyl #2
    Egyébként is, ez itt sokkal jobb design:
  • xyl #1
    " ... a járdákon az emberek és ne gépek közlekedjenek, utóbbi ugyanis veszélyes helyzetekhez vezethetne."

    Csapdahelyzet: Ha kicsi, nem látják, kb. akkora, mint egy kutya, de az nem normális, hogy kutyák a városban önállóan közlekedjenek. Ha nagy, akkor félnek tőle. Az úttesten nem mehet, mert ott zavarja az autósokat, a járdán nem mehet, mert ott zavarja a gyalogosokat, kerékpársávon zavarja a kerékpárosokat, saját külön sáv kellene. Olyan város meg még nincs, ahol ilyen lenne. Fel kell építeni Eurékát.