Berta Sándor

Az adatvédelem a gazdaság jövőjéről is szól

Az illetékes európai uniós biztos úgy vélte, hogy a közeljövőben nem csupán a magánélet kerülhet veszélybe.

Vera Jourova, az Európai Unió igazságügyért, jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa az Európai Adatvédelmi Nap kapcsán kijelentette, hogy egyre fontosabb a magas fokú adatvédelem, mert az adatlopási és -kiszivárgási ügyek komoly károkat okozhatnak a demokratikus társadalmaknak. Nem csupán a magánszféra kerülhet veszélybe, hanem a demokrácia védelme és az adatok által működtetett gazdaság jövője is.

A tavaly május óta hatályos új európai uniós adatvédelmi rendeletnek (GDPR) többek között az a célja, hogy a felhasználók visszakaphassák az ellenőrzést az adataik felett. De ez a cél csak akkor érhető el, ha az emberek tudatában vannak a jogaiknak és a döntéseik következményeinek. A GDPR pozitív hatásai már most is érzékelhetők.

Eddig több mint 95 000 panasz és bejelentés érkezett a nemzeti adatvédelmi hivatalokhoz a rendelet megsértése miatt. Három esetben büntetést szabtak ki a hivatalok. A német Knuddels.de közösségi hálózatnak 20 000 eurót kellett fizetnie, mert a felhasználók jelszavait titkosítatlanul tárolta, míg a Google-t egy héttel ezelőtt 50 millió euróra büntette meg a Commission Nationale de L'Informatique et des Libertés (CNIL) francia adatvédelmi hivatal.

Az adatvédelem fontosságára rávilágított az az eset is, amikor tavaly decemberben egy 20 éves fiú aktív és volt politikusok, újságírók, művészek és celebek személyes adatait szerezte meg és hozta nyilvánosságra. Az adatok már hetek óta szivárogtak, de a hatóságok csak január 3-án észlelték, hogy nagyszabású visszaélés történt. Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás legkevesebb 994 embert érintett. Telefonszámok, e-mail- és postacímek kerültek illetéktelen kezekbe, nagyjából 50 esetben viszont érzékeny személyes információk, például családtagokkal folytatott üzenetváltások vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételek is. A fiatalembert már őrizetbe vették, beismerő vallomást tett és nagyban segítette a történtek rekonstrukcióját is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!