Berta Sándor

Apple - normális a meghajlított iPad

Egyes iPad Pro készülékek úgy érkeznek meg a vásárlókhoz, hogy a házuk enyhe vagy komoly mértékben károsodott.

A The Verge cikke szerint az idei iPad Pro generáció bizonyos tagjai már eleve hibásan, eldeformálódott alumíniumházzal kerültek ki a gyárakból. A hibajelenség mind a két idei tábla PC-modellt érinthette. Az Apple azt állítja, hogy a táblagépek szerkezeti szilárdságával kapcsolatos aggodalmak alaptalanok és csak a gyártási eljárás mellékhatásáról van szó, nem pedig egy hiányosságról.

Az óriáscég tájékoztatása alapján a hiba akkor keletkezik, amikor a gyártás során lehűtik a fém- és a műanyagkomponenseket. Ez a gyártási eljárás kísérőjelensége és garantálja, hogy egy ilyen iPad Pro később sem fog erősebben meghajlani és minden szempontból használható marad. Az Apple egyúttal utalt rá, hogy az aktuális iPad Pro modellekből a vásárlók nem vittek vissza az átlagosnál többet.


A vállalat azután volt kénytelen reagálni, hogy különböző fórumokban és a közösségi oldalakon számos felhasználó jelezte, hogy az iPad Pro készülékek könnyen hajlíthatók. Volt olyan tapasztalat, miszerint az eszközök már a mindennapi használat vagy a hátizsákban való tárolás során eldeformálódtak. A MacRumors az egyik olvasó által beküldött fotóval illusztrálta a helyzetet.

Chris Welch, a The Verge szerkesztője közölte, hogy ő is visszaküldött a vállalatnak egy enyhén meghajlott iPad Pro táblagépet, majd a brooklyni Apple Store biztosított neki egy cserekészüléket, amelyen már a kicsomagolásakor észrevette a hasonló hibát. Még, ha az Apple csupán kozmetikai problémának is tartja a jelenséget, a felhasználók dühe nagyon is érthető, hiszen a 11 hüvelykes iPad Pro különböző változatai 799 és 1899 dollár közötti összegbe kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #21
    Így van.Telefonból androidost,tabletből csak is ipad 2018 vagy ipad pró 10,5 -öst Új lenyomat olvasó ,3,5 jack nem ezt!!! a 11-est Ez hibás ennyi.Majd jövőre.
  • factorian #20
    Az apple egyre szánalmasabb és szánalmasabb..
  • kvp #19
    Ha jol ertem akkor az Apple elismerte, hogy van egy gyartastechnologiai hiba ami miatt a kijelzo a beragasztasa utan meggorbiti a keretet. De nem javitjak es nem cserelik, mert nincs mire. Ez a 'tarsd maskent' esete...

    Ezen kivul meg gyenge is a konstrukcio, de ha az osszeszereles sokkjatol mar elgorbul, akkor nem nagyon lehet stabilitasra szamitani. Ennel meg a google cardboard sorozat is jobb kasztnikat eredmenyez.

    Ehhez kepest en egy olcso x86-os 10 inch-es tablet pc-t hasznalok (lenovo), ami ugyan 1+1 centi vastag (kijelzo/szamitogep + leveheto clamshell billentyuzet), de legalabb van rajta 3 usb port es rendes x86-os 4 magos windows-os pc. Jatszani nem az igazi, de a nethez, meg fejleszteni es kisebb cad-es munkakhoz boven eleg.
  • Gabbbbbbbbbbbb #18
    150eFt-os Surface szódával elmegy, de teljesítménye alap ipad 1/3-át sem éri el, így csak akkor van értelme ilyet venni, ha valaki Windows exkluzív irodai programokat akar futtatni rajta, sajnos internetböngészés is gyakran megakad egy ilyenen.
  • Gabbbbbbbbbbbb #17
    Az új ipad pro oldalán van egy dokkoló a tollnak és mivel vezeték nélkül kell tölteni a tollat, ezért ott a fém keret megszakad, főleg ezért lehet elroppantani.

    Ott van a 100eFt körül már megvásárolható sima iPad 2018. Nem mondom azt, hogy egy felnőtt férfi teljes ereje nem elég a meggörbítéséhez, de normális használat közben garantáltan nem fog elgörbülni. Építi minősége megveri a 300eF-os laptopmezőnyt és kb. az összes androidos táblagép egy fos hozzá képest. (Android alapból elég gyenge táblagépeken, a készülékek rövid támogatása és a táblagépre optimalizált alkalmazások hiánya miatt és egyéb gondok is vannak)

    Amennyiben valaki 100 ezres iPad-et vesz és elég neki ez a funkcionalitás, akkor az illető egész biztosan nem konzumidióta :D Azzal egyetértek, hogy ipad pro nagyon kevés embernek éri meg és sokan csak a hype miatt veszik meg, mikor az alapmodell is bőven elég lenne nekik..
  • jkedzs #16
    teljes sötétségre vall, aki ilyet vesz.
    konzumidióták.
  • Tetsuo #15
    A nagy többségnek viszont a vékonyabb modellek kellenek, ezért a vékonyítás minden téren: laptop, mobil stb.
  • Omega #14
    Hogyha normális vastagságú lenne az anyaga, akkor talán nem hajlana, vagy törne meg ilyen könnyen, de fontosabb, hogy vékony legyen. Abban igaza van az Applenek, hogy ez tényleg teljesen normális jelenség.
    Utoljára szerkesztette: Omega, 2018.12.22. 09:23:08
  • M2 #13
    A Samsung még csak dolgozik a hajlítható telón, az Apple meg már ki is adta táblaméretben! Méghogy nincs innováció!
  • bPatrik0521 #12
    azért azzal is akad gond dögivel