Berta Sándor

Nem kelendő az Apple HomePod

Számos fontos funkció hiányzik, ezért alig van kereslet a kérdéseket megválaszoló hangszórójukra. Tele vannak a raktárak, visszafogták a gyártást.

A kaliforniai cég tavaly júniusban a WWDC 2017 keretében mutatta be a HomePod készüléket, amely az Amazon Echo és a Google Home eszközökre hasonlít, hiszen otthoni, szórakoztatói funkciókat is ellátó hangszóró. A HomePodot a belső tér automatikus felmérése, a további HomePod egységek észlelése és azok közös munkája, az Apple Music és a Siri támogatása, valamint a szóbeli utasítások értelmezése és azok végrehajtása jellemzi.

Most ismertté vált, hogy a hangszóró értékesítése nem a várt mértékben halad. Az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Nagy-Britanniában folyamatosan növekednek a raktárkészletek, ezért az Apple úgy döntött, hogy visszafogja a gyártást - minderről Mark Gurman, a Bloomberg jól értesült szerkesztője számolt be. Az információkat több olyan személy is megerősítette, akik a kereskedelemben vagy a beszállítói láncban dolgoznak.


Az eddigi eladási számok azt a feltételezést támasztották alá, hogy sok hűséges Apple-vásárló döntött a HomePod megvásárlása mellett, de az érdeklődés gyorsan csökkent. Az előrendelések rendben lezajlottak és az első napon sikerült 5200 terméket eladni. Január utolsó hetében a HomePod piaci részesedése még 30 százalék volt, az első tíz hét után ez 10 százalékra csökkent. Az ok nagyon egyszerű: az eladás kezdete óta drasztikusan visszaestek az értékesítési számok. Az Apple a második napon már csupán 500, míg a harmadikon csak 200 terméket tudott eladni. Az USA-ban néhány Apple Store boltban már csupán 10 HomePodot értékesítenek naponta. Ez mindössze 4 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Ezzel szemben a Slice Intelligence adatai alapján az Amazon Echo részesedése 73 százalék volt, míg a Google Home 14, a Sonos One pedig 2 százalékos részesedéssel rendelkezett.

Az elemzők úgy vélik, hogy több oka is van az alacsony eladási számoknak. Az Echo-használók például a hangszóróikat ételrendelésekre vagy kérdések megválaszolására is alkalmazzák. A Siri ezen a területen jelentősen le van maradva a vetélytársai mögött. Ráadásul a konkurens termékek jóval olcsóbbak is a HomePodnál, amely kizárólag az Apple Music stream-szolgáltatás kínálatát tudja lejátszani, még a Spotify-t sem támogatja. Ezen a területen szintén többet nyújtanak a vetélytársak. További hátrány, hogy míg a konkurens rendszerek évek óta összeilleszthetők sztereó- vagy multiroom-szettekké, addig az Apple e funkció integrálását először elhalasztotta, az majd csak később lesz elérhető az idén frissítés útján.

Gene Munster, a Loup Ventures társalapítója azzal számolt, hogy a HomePod eladási adatai elsősorban idén karácsonykor nőni fognak. A szakember év végéig 7 millió, míg 2019-re vonatkozóan 11 millió értékesített HomePodot prognosztizált. Ebben az időszakban az Amazon Echo hangszóróból 29, illetve 39 millió darabot adhatnak el, míg a Google Home modellből 18, illetve 32 millió darabot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #9
    Ennek az akart lenni a trükkje hogy ponthogy vanak benne mikrofonok meg ponthogy méregetné magát, meg nagyobbnak akarja mutatni magát mélykiemeléssel, csak sztereo supportot az pont nem tudtak rakni belé :D

    meg ha valaki ért akusztikához annak lejön hogy egy omnidirekcionális dolgot nem olyan egyszerű beállítgatni hogy az bárhol szóljon
  • CairoJack #8
    Ócska termék méreg drágán. Tipikus Apple, de most kicsit túlmentek a tolerálható vonalon, nem jött be.
  • Sequoyah #7
    A vilag jobbik felen nem mutogatni veszik az Apple cuccokat, mert ma mar egyaltalan nem statusz-szimbolum. Egy sarki csoves is ossze tud guberalni havi 20-30 $-t egy iPhonera.
  • Sequoyah #6
    Pont a hangminoseg az amiert dicserik a HomePod-ot, a konkurenseihez kepest...
  • grobs #5
    Egy iphone-t, ipod-ot, vagy ipad-et lehet mutogatni mindenfelé, egy apple tv, vagy homepod viszont a négy fal közt marad, így az apple felár nem rúg annyit a latba. Lehet tippelni melyik 2 termék nem fogy az 5-ből.
    350 USD-ért normális ember már komoly hangszórót kap..
  • skinnyman #4
    Ha komolyan erdekelne oket a hangminoseg, akkor nem a beats nevu divatmarkat vettek volna meg, hanem pl a sennheiser-t vagy audio technica-t, es nem a szemet minosegu lossy streaminget nyomatnak, hanem minosegi formatumban arulnak a zeneket.
    De nyilvan leszarjak, ahogy a legtobb birka useruk is leszarja, mert igenytelenek.
  • Skylake #3
    Atya ég, micsoda csapás ez az iPhone X után! Borzasztó! Beleremegnek a fánk formájú üvegpalota falai! Középen a parkban az elfsapkás programozóhipszterek erősen tüdőkézik a zöldike csodálatos, kreativitást szárba szökkentő füstjét, hogy most mi legyen!

    Talán a házimozi rendszerhez hasonló hangszórórendszerrel kellett volna előállni, amelyhez a drága Apple user vásárolhat további elemeket. Így a szobájában vagy az általa kívánt helységben audiofil hangminőséget el tud érni - ha akar. Moduláris termékek. A termékek között lehetnének olyan analizálóeszközök, amelyek az adott helység akusztikai jellemzőit mérik, és a hangképet ennek megfelelően állítják be, az adott zeneszám jellemzőitől függően. Ezeken túlmenően egyfajta "hangmérnöki szupport", külön pénzért, a maximalistáknak: kijön az Apple hangmérnöke az userhez, ha erre igénye van, és beállítja a hangképet. Ezzel leteszi a lábát az Apple az audiofil eszközök szűk de drága piacára is. Így egy komplex termékskála készíthető, és széles felhasználói igények elégíthetők ki. Most mégis mit gondoltak: egy csupasz hangszóró nem fogja kielégíteni azok igényét, akik esetében azért alap egy sztereó hangkép, nem igaz?

    A hangrendszer mellett szoftverek: avagy a legalább félprofesszionális zenészek szintén fizetőképes köréből is szerezzünk ügyfeleket. Ehhez azok a zenefeldolgozó, keverő és egyéb szoftverek kifejezetten optimalizálva az Apple új hangszórórendszerére.

    Kb. így ennyi elsőre, de ha Tim Cook most fizet még egy nagy kannás fröccsöt, megy egy konyakhoz hasonló égetett szeszesitalt, gondolkodom tovább.
  • Sir Cryalot #2
    Mivel mindenkinél előrébb járnak, a vinyl revivalt is keresztbe kasul leelőzve a mono-t akarják visszahozni.
  • M2 #1
    Hangszórónak drága, okoshangszórónak meg hülye. Talán előbb Sirikét kellett volna gatyába rázni.

    Akkor már inkább a Bixby speaker! :-)
    Utoljára szerkesztette: M2, 2018.04.16. 19:28:05