Gyurkity Péter

Bemutatkozott a OnePlus 5T

Erős hardverrel és kedvező áron jön az új csúcstelefon.

A cég már a hónap elején beharangozta saját rendezvényét, amelyre most New York városában került sor. Maga a bejelentés élőben volt megtekinthető, bár számos részlet már korábban kiszivárgott, így nagyjából tisztában lehettünk azzal, hogy mire számíthatunk.

A OnePlus 5T alumínium külsőt kapott, míg a hardver a cég szerint a jelenleg legjobb elérhető komponensekből áll össze. A teljesítményért a Snapdragon 835 felel, ehhez 6 vagy 8 GB memória, egy alapesetben 64 vagy 128 GB-os tároló, valamint egy 3300 mAh-s akkumulátor csatlakozik, természetesen gyorstöltéssel. A kijelző egy 6,01 hüvelykes AMOLED-panel, amely az előlap 80,5 százalékát fedi le, emellett pedig az 1080 x 2160 pixel felbontást és a manapság oly divatos 18:9-es képátlót támogatja. Az előlapi fizikai gomb a hátsó oldalra került, ez most kerek alakú, és mindössze 0,2 másodperc alatt oldja fel a telefont. Érdemes megjegyezni, hogy egyelőre kizárólag a fekete változatot jelentették be.


A telefon szélén egy csúszka kapott helyet, amellyel 3 különböző beállítás közül választhatunk, már ami az értesítőket illeti. Megmaradt a 3,5 mm-es jack, a hátoldalon pedig itt is iker-kamerát helyeztek el – ez utóbbi a maga 16 és 20 megapixeles szenzorjával kifejezetten a kevésbé optimális fényviszonyok és portréképek készítése esetén nyújt majd jobb minőséget, amit egyébként szoftveres úton is igyekeztek optimalizálni. Operációs rendszerként a megjelenés pillanatában az Android 7.1.1 Nougat fut majd a készüléken, a Face Unlock révén pedig itt sem lesz már szükség az ujjlenyomat-olvasóra a telefon feloldásához – ez nagyjából 100 különböző egyedi azonosító alapján ismer fel minket. Az egyedire szabást igyekeznek megkönnyíteni az új szoftveres opciókkal, a Parallel Apps révén klónozhatjuk az alkalmazásokat (hogy például két azonosítóval használjuk ugyanazon közösségi hálót), ezzel egy időben pedig a galériát is megújították.

A megjelenés Európában november 21-én esedékes, a hivatalos ár a 64 GB-os változatnál mindössze 500 euró lesz, ami mindenképpen kedvező.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!