Gyurkity Péter

Megérkezett Európába a Xiaomi

Az újból lendületet nyerő gyártó Spanyolországban nyit boltokat.

A Xiaomi kapcsán még a nyár folyamán olvashattunk arról, hogy európai, így többek között a hazai megjelenést is ígérték, ez pedig most a jelek szerint valóban be is következett. A cég Madridban tartott bemutatóján nemcsak saját telefonokkal, de a teljes üzleti kínálattal is jelen voltak.

A hivatalos blogbejegyzésből kiderül, hogy a már korábban beharangozott rendezvényen két eltérő változatot mutattak be, sorrendben a 499 euróba kerülő Mi Mix 2 típust, valamint a belépő szintre szánt, az Android One program keretében megjelent Mi A1 változatot, amely 229 eurót kóstál. Kiemelték, hogy széles táborra támaszkodhatnak az országban, ez azonban ugyanígy igaz Németországra és Franciaországra is, tehát nincs már messze a pillanat, amikor ott is felbukkan a márka – Kelet-Európával egyetemben, amely szintén nem maradhat ki ebből.


Legalább ilyen fontos tényező azonban, hogy nemcsak saját okostelefonjaikat teszik elérhetővé hivatalos úton, hanem saját üzleteket is nyitnak, Spanyolországban például egyszerre több ilyen helyen lesznek megtekinthetők és megvásárolhatók a készülékek, valamint az azokhoz szánt kiegészítők, ezzel egy időben azonban az e-kereskedelmet sem hanyagolják el, hiszen itt az Mi.com oldalán keresztül szintén lehetőségünk lesz a kényelmes vásárlásra. Az AliExpress szintén segít majd a terjesztésben, ők a gyártóval együttműködésben tevékenykednek majd ezen a területen, vagyis a Xiaomi valóban a teljes portfóliót elérhetővé teszi a kontinensen. Már csak az USA lenne hátra, erre azonban valószínűleg még sokáig várni kell, tekintettel az ottani, nem túl barátságos fogadtatásra.

A spanyol megjelenés után nem sokkal jöhet majd a további nyugat-európai terjeszkedés, idővel pedig akár régiónkban is felbukkanhatnak a cég egységei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 74auriga #11
    Mindig az hűbörög, akinek fáj az igazság!

    (A szavaidból és a modorodból kiindulva, erősen gyanítom, hogy sosem voltál katona, igaz nem ártott volna, mert ott a koszon kívül ragadt is volna rád valami, ami eddig nem igazán volt túl sikeres. Ott bruhaházhattál volna! Egyszer! Nagy legénynek tartod magad, de valószínű, hogy fogalmad sincs mi az a szopás!)

  • M0RN1NGST4R #10
    Mindenki láthatja, így kell győztesen kijönni egy vitából.


    (halkan jegyezném meg, hogy redmi 4x-ről és gyári 6-os droidról írok :-D)
  • SanMaster #9
    @cateran @sad1976 @74auriga leszophattok köcsögök! Bruhhaahhahaaa
  • 74auriga #8
    Nagyon be lehettél b@szva, pláne, hogy még le is írtad! (Lehet, hogy Téged hekkeltek meg?)

    Mi A1-em van, és el kell, hogy keserítselek, de 7.1.2-es Nougat van rajta, ami frissíthető 8-ra.
  • cateran #5
    Ekkora baromsagot....hol olvastad, a Facebookon a gyikemberes hir mellett? Csak szolok, hogy pl az mi6-on a 7.1.1. Nougat van, de pssszt...ez tuti valami Soros osszeeskuves...A Note 4-ben meg 6.0, ami 7.0-ra frissitheto....
  • SanMaster #4
    Sokan nem tudják, de a Xiaomi annyira széthekkelte az Androidot, hogy a Google nem is engedi nekik, hogy az Android 6\7\8-at használják. Minden Xiaomi eszközön ami androidos Android 5 / Lollipop van! Ez baromi nagy gáz! 1-2 év max és a Google nem fogja támogatni se biztonsági frissítés, se Play áruház, stb...
  • zola2000 #3
    Ha a xiaomi is olyan lesz, akkor veszünk pl Meizut :)
  • tomboy013 #2
    Mire ide elérnek már a mostani Huawei árkategóriában vagy afölött lesznek.
  • grebber #1
    Jó kis Notebookot vennék már tőlük