Ötvös Tibor

Októberben mutatkozik be részletesen a Warhammer: Vermintide 2

A Fatshark bejelentette, hogy készül a Warhammer: Vermintide 2.

A Fatshark ma hivatalosan is bejelentette, hogy folytatást kap a 2015-ös Warhammer: End Times – Vermintide, miután másfél millió példányt értékesítettek belőle. A leleplezés nagyon kevés információval szolgált, mindössze a játék nevét (Warhammer: Vermintide 2) ismerhettük meg és arról is tájékoztatott a fejlesztő, hogy majd októberben több részlettel szolgálnak. Nagyjából ennyi, ezen felül még egy semmitmondó teaser illetve pár fotó jár a leleplezéshez.

A szegényes információk ellenére mindenképpen örömteli a bejelentés, hiszen a program valóban jól sikerült és szerencsére meg is találta a közönségét is. Véleményem szerint a második rész is az End Time szakaszban játszódik, bár kérdés, hogy ez miért maradt ki a címből. Mindenesetre a részleteket október 17-én, helyi idő szerint este 7 órakor a csapat Twitch-csatornáján követhetjük majd figyelemmel a program bemutatóját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!