Gyurkity Péter

Megsérült az Airlander 10

Második repülésén meg is sérült a modern léghajó, emberi áldozat azonban nincs.

A hónap közepén számoltunk be arról, hogy hosszas előkészület után most repült először az amerikai eredetű, de immár brit kézben lévő projekt terméke, amely hibrid jellege és hatalmas mérete révén ígér komoly előnyöket. A második teszt már nem volt tökéletes, a leszállás ugyanis kissé durvára sikerült.

Először külső források számoltak be a balesetről, ezt követte a cég rövid bejelentése, amely megerősítette a malőrt. Ők igyekeztek kiemelni, hogy a légijármű ezt megelőzően gond nélkül vette az akadályokat, így sikerrel teljesítette a kereken 100 percesre tervezett második próbarepülést, a visszatérés során azonban (egyelőre nem tisztázott okok miatt) a landolást nem sikerült megfelelően végrehajtani. Az Airlander 10 (amely a végleges változat prototípusa, mindössze 10 tonna hasznos teherrel, míg a tervek között szerepel az 50 és a 80 tonnás példány elkészítése is), orral előrebukva, túl nagy sebességgel érkezett meg, aminek következtében a pilótafülke megrongálódott.


Szerencsére emberi sérülés nem történt, a legénység minden tagja épségben hagyta el a gépet, vagyis mindössze anyagi károkról beszélhetünk. Ezzel kapcsolatban egyes lapok arról számoltak be, hogy a léghajóról lelógó kábel egy póznát is megrongált a leszállópálya szomszédságában, ezt azonban a cég hivatalosan cáfolta, szerintük ugyanis kizárólag a légijármű sérült meg. A pontos okokat egyelőre még vizsgálják, itt hosszasan elemzik majd az adatokat, ami valószínűleg házon belül zajlik majd le, hiszen az Air Accidents Investigation Branch máris közölte, hogy ők nem küldenek saját csapatot a helyszínre.


Az első végleges példányok 2021-től repülhetnek majd, legalábbis ha minden rendben folytatódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vargagy #1
    Na jó, ezt még meg kell tanulni vezetni. Még hagyományos repülőnél is nagy varázslat a leszállógörbe ideális megtörése, de ezt a mammutot nem stabilizálja a mozgási energiája, csak (ex has) vratlanul éppen akkor fúj át a szél a hasa és a föld között, és máris megsüllyed, leszíja Bernoulli :-)

    Viszont ez még sokszor elő fog fordulni, ha menetben fog a földhöz dörgölőzni. A Goodyear léghajók egy masszív oszlop magassága felett érkeznek, ledobnak elől egy kötelet, az árbóchoz rügzítik,és amikor már megállt, egy másikat hátul és a "fiúk" a csörlő segítségével húzzák le a földre óvatosan. Itt nem láttam árbócot, csörlőt.