Berta Sándor

Egyre szűkül az optikai meghajtók piaca

Nehéz helyzetbe került az optikai meghajtókat gyártó vállalatok egyike.

A Toshiba Samsung Storage Technology Korea (TSST-K) pénzügyi nehézségekkel küzd és a helyzet odáig fajulhat, hogy a társaság akár el is hagyhatja a piacot. A Kitguru tudósítása szerint a Toshiba Samsung Storage Technology Korea már leállította az optikai meghajtók gyártását. Az értesülés két olyan partnercégtől származik, amelyeknek érezhetően problémákat okoznak a kimaradó szállítmányok. A vállalkozásnak egyébként már régóta pénzügyi nehézségei vannak és megpróbál újra egyenesbe jönni.

A gyártót 2014-ben alapította meg a TSST és az M-DISC formátum egyik legnagyobb támogatójának számít. A társaság várhatóan 2016 végéig szállít optikai meghajtókat. A cég értékét egyébként nem sokra becsülik: a részvények ára 100 000 jen, ez átszámítva körülbelül 815 euró, a teljes adóssága ugyanakkor 9 milliárd jen. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Toshiba is nehéz helyzetben van és ez még akkor is hatással lehet a TSST-K életére, ha a két fél között nincsen pénzügyi függőség.

A hír, amelyet Mike Huang, a Liteon értékesítési menedzsere is megerősített, egyúttal azt jelenti, hogy az év végére mindössze két gyártó maradhat az optikai meghajtók piacán: az LG és a Liteon. Huang hozzátette, hogy a TSST-K április közepén állította le a gyártást. A Liteon viszont biztosan marad a piacon, sőt, 50 százalékos részesedésre törekszik és új optikai meghajtót is piacra akar dobni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atisz #3
    Kár, mert a Toshiba az egyik legjobb az optikai meghajtók piacán.
  • Szegabi #2
    Cégnél frissítettem Win7-et 10-re és 35 perc alatt befejeződött, igaz a frissítés, előre letöltött állományból lett futtatva, nem online.
  • jkedzs #1
    windózt még mindig DVD-ről kell installálni? xD
    laptopoknál már nem csak egy kulccsal szúrják ki a szemed, már le is lehet tölteni?

    azt most hagyjuk, hogy a win7 4 óra alatt felupgradelődik 10-re, az nem normális install... :Đ