Gyurkity Péter

Nehéz évre számít a Samsung

Az okostelefonoknál sem lesz egyszerű 2016, a viselhető termékekben reménykednek. Az egyre jobban ismert kínai cégek növekedtek a leggyorsabb ütemben, ez idén még drámaibb lehet.

Az Apple saját eredményeinek ismertetésével egy időben jelezte, hogy nehezebb évre számít, a Samsung pedig hasonló figyelmeztetéssel egészítette ki saját negyedik negyedéves jelentését. Lassul a növekedés, romlott az eredmény, de azért még nincs vége mindennek. A decemberben véget ért három hónapos időszakra vonatkozóan a dél-koreai óriás - amely még mindig vezeti a mobilgyártók listáját - 5 milliárd dolláros működési profitról számolt be, ami jelentős visszaesést jelent a harmadik negyedév 6,1 milliárd dolláros adatához képest. Éves szinten már jóval kedvezőbb a kép, egy évvel korábban ilyenkor ugyanis még ennél is kisebb összegről számolhattak be, vagyis a jelentés vegyesre sikerült.

Az őszihez képest kimutatott csökkenést a csúcskategóriás okostelefonok iránti kereslet mérséklődésével, az alacsonyabb memóriaárakkal, valamint az LCD-paneleknél végbement hasonló árcsökkenéssel magyarázták. Az értékesítések száma ugyan 3 százalékkal növekedett az őszi három hónaphoz képest, ám a cég jelezte, hogy idén jóval komolyabb nehézségekre számítanak. A táblák és a televíziók terén egyértelműen jobb eredményt mutattak ki, mi több, az olcsóbb okostelefonokból is több talált gazdára az egy évvel korábbihoz képest, az elkövetkező időszakban azonban a viselhető termékekre figyelnek majd jobban, hiszen itt mutatkoznak további lehetőségek a növekedésre.

A dolgok internete (IoT), valamint az egészséggel kapcsolatos további fejlesztések és új üzletágak is hasonlóan kiemelt szerepet kaphatnak, attól függően, hogy itt mennyiben tapasztalunk majd valóban erős növekedést. Az utolsó negyedévben, vagyis az ünnepi időszakban egyébként a Lenovo mutatta fel a leggyorsabb növekedési ütemet, ez egészen pontosan 43,6 százalék volt az egy évvel korábbi eredményhez képest. Mögöttük a szintén kínai Huawei végzett 37 százalékos bővüléssel, a harmadik a Samsung volt, amely az ünnepek alatt szintén jól szerepelt, míg a negyedik helyre a Xiaomi futott be a maga 10 százalékos bővülésével - az Apple, amely tavaly ilyenkor kiugró eredményt produkált, most alig tudta meghaladni akkori adatát.

Éves szinten szintén a kínai versenyzők taroltak, itt a Huawei, a Lenovo, valamint a Xiaomi végzett az első három helyen, mögöttük pedig az Apple, valamint a teljes évet tekintve alig növekvő Samsung szerepel a listán. A piaci részesedés persze még nem mutat ilyen drámai változást, hiszen itt éves szinten továbbra is a Samsung van az első helyen, amely a teljes ágazat 22,7 százalékát uralta. A második az Apple a maga 16,2 százalékával (ez egyébként növekedést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest), de az említett három kínai gyártó is növelni tudta részesedését, így ők zárják az első öt helyezett listáját. Ez utóbbi gyártók idén várhatóan tovább nyomulnak majd előre, a Huawei például a héten rajtoltatja el Európában a honor 5X okostelefont, míg a Xiaomi és a Meizu esetében az amerikai megjelenés lendíthet nagyot az eddigi ütemen, még akkor is, ha az LTE-elérést itt egyelőre nem fogják támogatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!