Gyurkity Péter

Februárban jön a Lumia 650

A Microsoft sorrendben negyedik W10-es készüléke a hónap elején jelenhet meg.

Nem is olyan rég írtunk a Lumia 650 várható hardveres összetételéről, amely az amerikai FCC jóvoltából bukkant fel a világhálón, most azonban már a hivatalos ár és a megjelenési dátum is szerepel az újabb beszámolóban, így nem sok kérdőjel maradt a megjelenésig.

Egy német portálon jelent meg a hír, miszerint a Microsoft Lumia 650 nem sokkal a CES után, egészen pontosan február első napján mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, a hivatalos európai megjelenésre pedig ezt követően kerül majd sor, vagyis a hónap első felében már hozzájuthatunk egy-egy példányhoz - legalábbis kontinensünkön, míg az amerikai felhasználók ebben még kételkedhetnek. Németországban az O2 forgalmazza majd az új fejlesztést, amely természetesen a Windows 10 Mobile operációs rendszerrel jelenik meg.

Ahogy azt korábban mi is részleteztük, az okostelefon várhatóan egy 5 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelzőre épül, amelyet a négymagos Qualcomm Snapdragon 210 chip, 1 GB RAM, egy mindössze 8 GB-os belső tároló, valamint LTE-elérés egészít majd ki. Ez nem túl impozáns, ám a cég igyekszik majd olcsó üzleti célú telefonként népszerűsíteni a megoldást, amit többek között a részben fémből készült külső lesz hivatott alátámasztani.

A hivatalos ár a most megjelent információ szerint 219 euró lesz, amely hűség nélkül értendő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #3
    Egyszerűbb Lumia 640-et venni. Szerintem teljesítményben pariban lesznek. Amit meg nagyon nem értek, hogy megint miért 8GB a belső tároló? Nem lehetett volna 16GB-ot berakni?
  • M0RN1NGST4R #2
    Tudom, h a wp beéri kisebb hardverrel, de ez így ennyi pénzért elég gyenge.
  • Gauge #1
    Háááát....

    http://www.gsmarena.com/microsoft_lumia_650_has_been_delayed_until_midfebruary_rumor_claims-news-16239.php