MTI

Meghackelték a francia TV5Monde tévéadót

Az Iszlám Állam megbénította az összes csatorna adását és honlapjaikat is feltörték. A kormány szerint terrortámadás érte őket.

"Valódi terrorcselekménynek" nevezte Fleur Pellerin francia kulturális miniszter az egész világra sugárzó TV5Monde francia nyelvű tévéadó honlapjainak éjszaka történt meghackelését, és összes csatornája adásának megbénítását, amit az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalt magára. A tárcavezető Laurent Fabius külügyminiszterrel és Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel közösen délelőtt tett látogatást a televízió párizsi székházában. A belügyminiszter jelezte, hogy eljárás indult a "terroristákkal" szemben, és megerősítette, hogy a kormány "eltökélt" az internetes támadások leküzdésében. A kulturális tárca vezetője délutánra hivatalába kérette a jelentősebb francia médiumok vezetőit. Manuel Valls kormányfő eközben a Twitteren a "tájékoztatási és a véleménynyilvánítási szabadság elfogadhatatlan megsértésének" minősítette a hackertámadást.


Yves Bigot, a tévé vezérigazgatója szerint a TV5 elleni akció "teljesen példátlan a televíziók történetében". A hackertámadás szerda este 10 óra után történt: a TV5 Monde több mint kétszáz országban fogható adásai félbeszakadtak, mind a 11 csatorna képernyője elsötétült. "Egyik csatornánkon sem tudunk sugározni, honlapjaink és közösségimédia-oldalaink ellenőrzése kikerült a kezünkből, mindegyiken az Iszlám Állam követelései láthatók" - mondta a vezérigazgató még éjfél előtt. A kalózok feltették a TV5Monde Facebook-oldalára olyan emberek állítólagos személyazonossági okmányai és önéletrajzai másolatát, akik az IÁ elleni nemzetközi hadjáratban részt vevő francia katonák hozzátartozói.

A vezérigazgató szerint a támadás "nagyon célzott és jelentős volt". Elmondta, hogy reggel 5 órára sikerült helyreállítani a sugárzást valamennyi csatornán, amelyek egy előre elkészített egységes programot sugároznak, a saját gyártású tévéhíradókat azonban nem tudták az adók elkészíteni. Az adásmenet valószínűleg délután 2 órakor áll helyre. "Konzervműsort sugárzunk, hogy ne legyen elsötétített a képernyő. Nem látjuk az e-mailjeinket. Az informatikai rendszer nem működik" - mondta Jean Corneil, a televízió humánpolitikai igazgatója. Éjfél felé a TV5Monde szemmel láthatóan ismét ellenőrzése alá tudta vonni Facebook-oldalait, de a honlapjai még napközben is karbantartás alatt voltak.

Az 1984-ben létrejött legjelentősebb francia nyelvű televízió a nyugati frankofón országok közszolgálati televíziónak közös médiavállalata: 49 százalékban a France Télévisions francia közszolgálati televízió a tulajdonosa, de kisebb részesedéssel rendelkezik benne a svájci, a belga és a kanadai köztelevízió is. Adásait több mint kétszáz országban több mint 250 millióan nézik rendszeresen. A TV5 Monde szerdán indította el új tematikus csatornáját, a "franciás életstílussal" foglalkozó TV5Monde Style HD-t. A vezérigazgató szerint azonban a hackertámadásnak valószínűleg nincs köze az indításhoz, miután egy ilyen jelentős támadás több hét előkészületet igényelt.


"Franciaország katonái! Tartsátok magatokat távol az Iszlám Államtól! Most van esélyetek megmenteni a családotokat, éljetek a lehetőséggel! A végtelenül kegyelmes és irgalmas Allah nevében a Kiberkalifátus folytatja kibernetikai dzsihádját az Iszlám Állam ellenségei ellen" - volt olvasható egy üzenetben a tévé Facebook-oldalain, utalva arra, hogy a szervezet kikiáltott egy kalifátust az általa elfoglalt szíriai és iraki területeken. Az üzenet azzal vádolta Francois Hollande francia elnököt, hogy "megbocsáthatatlan bűnt követ el egy céltalan háborúban való részvétellel".

"Ezért kapták januárban a franciák azokat az ajándékokat a Charlie Hebdónál és a kóser élelmiszerboltban" - olvasható az üzenetben, utalva a 17 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadásokra. "A Kiberkalifátus éppen most kutatja fel azoknak a katonáknak a családtagjait, akik eladták magukat az amerikaiaknak" - zárul az üzenet. Franciaország része az Egyesült Államok vezette, IÁ elleni nemzetközi hadjáratnak. A koalíció harci gépei hónapok óta bombázzák az IÁ hadállásait Irakban és Szíriában. Kanada éppen szerda este jelentette be, hogy a koalíciós erőkben részt vevő harci gépei aznap végrehajtották első légicsapásaikat az IÁ ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #4
    Messze nem vagyok konteós, de ez az egész tényleg meglehetősen büdös...
  • Hawaii #3
    Ej de nehéz belerángatni Európát háborúba... pedig egyesek nagyon igyekeznek. Az izzadságszag idáig érződik.
  • joebacsi #2
    Végre megugrott a nézettségük egy kis időre.
  • Szefmester #1

    Utoljára szerkesztette: Szefmester, 2015.04.09. 17:19:26