SG.hu
The Evil Within
Kiadó: Bethesda
Fejlesztő: Tango Gameworks
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i7-860S Quad 2,5 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770K 4-Core 3,5 GHz-es vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 670 vagy ATI Radeon R9 285 grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Resident Evil 4, Silent Hill-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció
Évek óta várunk már egy igazán klasszikus horror-játékra, amelyben az akciók helyett végre ismét retteghetünk, és a túlélésért harcolhatunk. Imáinkat azonban egyedül Shinji Mikami, a Resident Evil egykori alkotója hallgatta meg, aki most bebizonyítja, hogy a túlélő-horrorok kora még egyáltalán nem áldozott le! Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a The Evil Within!
Ínséges idők jártak az utóbbi években a horror-játékokat kedvelő rajongókra, hiszen sem a legendás sorozatok aktuális epizódjai, sem az újabb próbálkozások nem sikerültek olyan kiemelkedőre, mint az elvárható lett volna. Elég csak felhozni példának az évek óta vergődő Resident Evil-sorozatot, vagy az egykoron őrült megoldásai miatt kedvelt Silent Hill franchise-t, amelyek mind akciójátékokká váltak a közelmúltban, elvesztve ezzel varázsukat és hitelességüket. Tény, hogy főleg az indie-színtéren rengeteg ígéretes alkotással találkozhattunk a múltban – elég csak az Amnesia-sorozatra, vagy az Outlastra gondolni –, azonban a tripla-A kategóriás címek közül talán egyedül az Alan Wake volt az, amelyet részben beleilleszthettünk ebbe a skatulyába.
Mivel a rajongók részéről hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett – tehát minimális akcióval, de több lopakodással és rettegéssel ellátott – horror-játékokra, a fejlesztők és a kiadók is kezdik belátni, hogy érdemes lenne visszanyúlniuk gyökereikhez. Jó példa erre a Resident Evil: Revelations mellékszál, a nemrégiben megjelent és általunk is tesztelt Alien: Isolation, vagy a Tango Gameworks legújabb alkotása, a The Evil Within, ami a műfaj nagymesterének, Shinji Mikaminak a vezetésével készülhetett el. Ezek után talán nem véletlen, hogy képes volt olyan élményekkel gazdagítani minket, amelyeknek köszönhetően a hangulat tekintetében több évet és évtizedet utazhattunk vissza az időben!
Ez részben a történetre is igaz, ami a mai trendekkel ellentétben a The Evil Within esetében nem szájbarágós formában lett tálalva, sőt mi több, egy kicsit inkább kuszának tekinthető, így megköveteli, hogy továbbgondoljunk bizonyos szálakat, és saját fantáziánkat használva jöjjünk rá összefüggésekre. Mikami alkotása ennek megfelelően olyannyira kiszámíthatatlan, hogy sosem lehetünk biztosak abban, hogy mi vár majd ránk a következő ajtó mögött. Főhősünk őrült elméje ugyanis ide-oda dobál minket különféle helyszínek és alternatív valóságok között, így legyen szó elhagyatott elmegyógyintézetekről, sötét erdőkről, ijesztő teremtményekkel zsúfolt falvakról, kórházakról, földalatti útvesztőkről vagy csatornarendszerekről, a The Evil Within mindent bedob egy kis rettegés kedvéért.
Garantáltan az első percektől kezdve csak kapkodjuk majd a fejünket, hiszen a történet összefüggéstelennek, zavarosnak tűnik, azonban csak úgy, mint például a legjobb Silent Hill-játékokban, végül minden összeáll majd. A mű főhőse egyébiránt Sebastian Castellanos lesz, egy hivatásos nyomozó, akit társaival együtt egy elmegyógyintézethez riasztanak. Seb először nem tudja, hogy mi vár rá a helyszínen, de maga is meglepődik a szeme elé táruló vérfürdőn, amit a biztonsági kamera felvételei alapján egy rejtélyes alak követett el, akiről kiderül, hogy nem e világi teremtmény. Miközben haladunk az eseményekkel, csakhamar azon kapjuk magunkat, hogy lassan széthullik körülöttünk minden, és belecsöppenünk egy igazi rémálomba, ahol bármi és bármikor megtörténhet. A feladatunk ezt követően nem lesz más, minthogy Sebastian oldalán kiderítsük, hogy mi folyik a háttérben!
A The Evil Within egy igazán rémisztő, nehéz, hangulatos és egyben véres horror-játék, ami nagyon sok egyedi ízt is felmutat ugyan, de legtöbb elemét néhány nagy elődtől lopta el. Ez alapesetben negatívum lenne, de mivel a fejlesztők képesek voltak mindent átformálni, illetve átrostálni egy szigorú minőségi követelményeket megfogalmazó szűrőn, ezért inkább örömet okoz majd számunkra, amikor kiderül, hogy a Resident Evil 4 játékmenetének alapjához hozzáadták a legendás Alone in the Dark sötétségét, valamint a Silent Hill-sorozat kiszámíthatatlanságát és őrültségét, megfűszerezve mindezt néhány olyan klisével, amit az utóbbi évek kiemelkedőbb horrorfilmjeiben láthattunk.
A játék nem kíméli sem idegrendszerünket, sem befogadóképességünket, ezáltal a japán művekre jellemző sajátosságokkal tesz próbára minket minden egyes pályán, legyen szó akár egy elképesztő teremtményről, egy ijesztő helyszínről, vagy egy olyan váratlan eseményről, aminek következtében azonnal felkapcsolunk majd minden lámpát a közelben. A The Evil Within ugyanis a hangulat tekintetében csillagos ötösre vizsgázik, amit a változatos játékmenet, illetve a folyamatos feszültség tesz nem csak az idei esztendő, hanem az utóbbi évek legjobb horror-játékává.
Ha már szóba került a játékmenet, lássuk egy kicsit alaposabban, hogy miről is van szó! Fentebb már elhangzott, hogy a Tango Gameworks honnan vette az alapokat, ez azonban csak részben fedi a teljes valóságot, hiszen a The Evil Within egyik legnagyobb érdekessége, hogy a klasszikus értelemben vett harcot szinte teljesen mellőzi. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek fegyvereink – így egy revolver, vadászpuska és íjpuska –, azokat viszont csak végszükség esetén érdemes használni. Amennyiben ugyanis olyan pálya áll előttünk, amelyen tucatnyi ellenfél található, garantáltan a halálba rohanunk azzal, ha a tűzerőre hagyatkozva próbálunk meg érvényesülni.
A különféle zombiszerű teremtmények ugyanis nem csak rendkívül szívósak – szinte csak a fejlövés hasznos ellenük –, hanem munícióból sem áll majd a rendelkezésünkre annyi, hogy meggondolatlanul lövöldözzünk. Éppen ezért a legtöbb pályát a sötétben lopakodva, az ellenfelekre csenden, hátulról támadva, csapdákat és trükköket alkalmazva kell majd kiviteleznünk. Érdekesség, hogy a játék kétféle pályaszerkezetet is alkalmaz, ezáltal gyakran találkozhatunk lineárisabb szakaszokkal, de akadnak nagyobbacska helyszínek is, amelyeken hatalmas szabadság vár ránk, így többféleképpen is elvégezhetjük a feladatokat.
A haladás során folyamatosan kihasználhatjuk majd az interaktív környezetet is, gyűjtögethetünk, bujkálhatunk, vagy egy felvett borosüveg elhajításával elterelhetjük a szörnyetegek figyelmét. Alapvetően kijelenthető, hogy a The Evil Within inkább egy lopakodós akciójáték, amelyben gyakran kell tűzerőhöz is folyamodnunk, hiszen másként nem tudjuk likvidálni ellenfeleinket, de a legtöbb esetben inkább csak a főellenfelekkel szemben lesz hatásos a szemtől szemben folytatott harc.
Érdekesség, hogy az alkotók szerepjátékos elemekkel is feldobták a játékot, így a pályákon gyűjtögethető zöld löttyöt fejlesztésekre költhetjük el egy párhuzamos univerzumban. Ide csak nagyon ritkán, elrejtett tükrök segítségével juthatunk el, és egy kedves nővérke fogad majd minket mentési és egyéb lehetőségekkel. A legfontosabb azonban határozottan az itt elérhető fejlődési rendszer lesz, ennek köszönhetően ugyanis erősebb tűzerőt, nagyobb kitartást vagy több életerőt is intézhetünk főhősünk számára. Minél alaposabban fedezzük fel az alkotásban a pályákat, annál több előnyre tehetünk szert a szisztéma által, és annál jobban megkedvelhetjük majd a végeredményt, ami már az első végigjátszás során, a történet felgöngyölítésével – hibái ellenére is – garantáltan egy életre szóló élményt ad számunkra.
Grafika:
A The Evil Within grafikája összességében inkább stílusosnak tekinthető, mint szépnek, az id Tech 5 grafikus motor tehát egyáltalán nem tűnik jó választásnak, hiszen sem a minőség, sem az optimalizáltság terén nem hozza azt, amit például egy Unreal Engine 3. Egy ilyen küllemet ugyanis az Epic Games öregedő technológiájával szintén meg lehetett volna valósítani, sőt talán még jobbat is. A játék összességében hullámzó teljesítményt mutat, így az átvezetők borzasztóak, és bizonyos pályaszakaszok is hagynak maguk után kívánnivalót, de például a szörnyek modelljei, az alaposan kidolgozott külső-belső terek, a fényjátékok, valamint a folyamatosan jelentkező effektek némileg egyensúlyozzák a negatívumokat. Amiért mégis jár a pontlevonás, az nem más, mint a nagyobb területeken jellemző folyamatos belassulások, amelyek erősebb gépek esetében is megmaradnak, és még a beállításokkal való játszadozás sem szolgál megoldással a problémára.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A japánból érkező horror-játékok a hangulat szempontjából ugyan utolérhetetlenek, de az irányításuk szinte minden esetben pocsék. Ez a megállapítás igaz a The Evil Withinre is, ami a Resident Evil kissé esetlen irányítási és harcrendszerét vette át. Önmagában ez a szisztéma megszokható lenne, azonban a 2.35:1-es képarány gyakran nehézkessé teszi karakterünk terelgetését, de még inkább a pálya teljes átláthatóságát, a túl vastag csíkok ugyanis a kép alsó és felső részén rengeteget kitakarnak az összképből. Nyilván ez erősíti a filmes és a klasszikus jelleget, de összességében mégis inkább zavaró.
Játszhatóság:
A The Evil Within egy tipikus egyjátékos kaland, amely egyedül egy kooperatív módot bírt volna el, azonban a fejlesztők szerencsére ezt sem erőltették bele. A játékidő hossza így is elégséges, ezáltal akár 15-20 órát is kihozhatunk belőle még a legkönnyebb fokozaton is. Az őrült, elsőre kusza és érthetetlen történet miatt pedig legalább egy újrajátszást feltétlenül megérdemel.
Intelligencia, nehézség: Shinji Mikami legújabb horror-játéka összességében igencsak nehéznek tekinthető, így elég egy meggondolatlan cselekedet, és máris elbukhatjuk az egész pályát. Szerencsére a The Evil Within mentési rendszere nem olyan kegyetlen, mint amit az Alien Isolation használ, így könnyebb korrigálni, de gyakran még így is képes bosszúságot okozni. Ezt elsődlegesen nem a túl agresszívra vett mesterséges intelligenciának köszönheti az alkotás – noha ezen a téren sincs könyörület –, sokkal inkább az irányításbeli problémáknak, valamint a rendkívül zavaró képaránynak, amitől gyakran egyszerűen képtelenség időben felfedezni az ellenfeleket. A Tango Gameworks játékában ezenfelül gyakran gondolkodnunk is kell, ezért a horror rajongói mellett leginkább olyan alkotások kedvelőinek tetszhet még a végeredmény, mint a Splinter Cell vagy a Hitman.
Hangok, zene: Zseniális és kimagasló. Ez a két szó a legjobb arra, amit a hangok, a zenék és az effektek terén a fejlesztők összehoztak a játékban, és noha a szinkronok hagynak maguk után kívánnivalót, de mivel a játékban nagyon kevés a monológ, ez nem válik különösebben zavaróvá.
Összegzés: A The Evil Within hibái ellenére is az utóbbi 10 év egyik, sőt meg merem kockáztatni, hogy a legjobb horror-játéka lett, amelyben végre nincs ránk erőltetve az akció, ellenben a feszültség, az őrület és a sötét hangulat az első percektől az utolsókig jellemző marad. Ha szeretnéd felidézni olyan nagyszerű címek hangulatát, mint a korai Silent Hill vagy a Resident Evil, akkor Shinji Mikami legújabb alkotása garantáltan neked is könnyeket csal a szemedbe az örömtől. Hibái ellenére is hiánypótló mű, ami határozottan folytatást követel!
Fejlesztő: Tango Gameworks
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i7-860S Quad 2,5 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770K 4-Core 3,5 GHz-es vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 670 vagy ATI Radeon R9 285 grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Resident Evil 4, Silent Hill-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció
Évek óta várunk már egy igazán klasszikus horror-játékra, amelyben az akciók helyett végre ismét retteghetünk, és a túlélésért harcolhatunk. Imáinkat azonban egyedül Shinji Mikami, a Resident Evil egykori alkotója hallgatta meg, aki most bebizonyítja, hogy a túlélő-horrorok kora még egyáltalán nem áldozott le! Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a The Evil Within!
Ínséges idők jártak az utóbbi években a horror-játékokat kedvelő rajongókra, hiszen sem a legendás sorozatok aktuális epizódjai, sem az újabb próbálkozások nem sikerültek olyan kiemelkedőre, mint az elvárható lett volna. Elég csak felhozni példának az évek óta vergődő Resident Evil-sorozatot, vagy az egykoron őrült megoldásai miatt kedvelt Silent Hill franchise-t, amelyek mind akciójátékokká váltak a közelmúltban, elvesztve ezzel varázsukat és hitelességüket. Tény, hogy főleg az indie-színtéren rengeteg ígéretes alkotással találkozhattunk a múltban – elég csak az Amnesia-sorozatra, vagy az Outlastra gondolni –, azonban a tripla-A kategóriás címek közül talán egyedül az Alan Wake volt az, amelyet részben beleilleszthettünk ebbe a skatulyába.
Mivel a rajongók részéről hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett – tehát minimális akcióval, de több lopakodással és rettegéssel ellátott – horror-játékokra, a fejlesztők és a kiadók is kezdik belátni, hogy érdemes lenne visszanyúlniuk gyökereikhez. Jó példa erre a Resident Evil: Revelations mellékszál, a nemrégiben megjelent és általunk is tesztelt Alien: Isolation, vagy a Tango Gameworks legújabb alkotása, a The Evil Within, ami a műfaj nagymesterének, Shinji Mikaminak a vezetésével készülhetett el. Ezek után talán nem véletlen, hogy képes volt olyan élményekkel gazdagítani minket, amelyeknek köszönhetően a hangulat tekintetében több évet és évtizedet utazhattunk vissza az időben!
Ez részben a történetre is igaz, ami a mai trendekkel ellentétben a The Evil Within esetében nem szájbarágós formában lett tálalva, sőt mi több, egy kicsit inkább kuszának tekinthető, így megköveteli, hogy továbbgondoljunk bizonyos szálakat, és saját fantáziánkat használva jöjjünk rá összefüggésekre. Mikami alkotása ennek megfelelően olyannyira kiszámíthatatlan, hogy sosem lehetünk biztosak abban, hogy mi vár majd ránk a következő ajtó mögött. Főhősünk őrült elméje ugyanis ide-oda dobál minket különféle helyszínek és alternatív valóságok között, így legyen szó elhagyatott elmegyógyintézetekről, sötét erdőkről, ijesztő teremtményekkel zsúfolt falvakról, kórházakról, földalatti útvesztőkről vagy csatornarendszerekről, a The Evil Within mindent bedob egy kis rettegés kedvéért.
Garantáltan az első percektől kezdve csak kapkodjuk majd a fejünket, hiszen a történet összefüggéstelennek, zavarosnak tűnik, azonban csak úgy, mint például a legjobb Silent Hill-játékokban, végül minden összeáll majd. A mű főhőse egyébiránt Sebastian Castellanos lesz, egy hivatásos nyomozó, akit társaival együtt egy elmegyógyintézethez riasztanak. Seb először nem tudja, hogy mi vár rá a helyszínen, de maga is meglepődik a szeme elé táruló vérfürdőn, amit a biztonsági kamera felvételei alapján egy rejtélyes alak követett el, akiről kiderül, hogy nem e világi teremtmény. Miközben haladunk az eseményekkel, csakhamar azon kapjuk magunkat, hogy lassan széthullik körülöttünk minden, és belecsöppenünk egy igazi rémálomba, ahol bármi és bármikor megtörténhet. A feladatunk ezt követően nem lesz más, minthogy Sebastian oldalán kiderítsük, hogy mi folyik a háttérben!
A The Evil Within egy igazán rémisztő, nehéz, hangulatos és egyben véres horror-játék, ami nagyon sok egyedi ízt is felmutat ugyan, de legtöbb elemét néhány nagy elődtől lopta el. Ez alapesetben negatívum lenne, de mivel a fejlesztők képesek voltak mindent átformálni, illetve átrostálni egy szigorú minőségi követelményeket megfogalmazó szűrőn, ezért inkább örömet okoz majd számunkra, amikor kiderül, hogy a Resident Evil 4 játékmenetének alapjához hozzáadták a legendás Alone in the Dark sötétségét, valamint a Silent Hill-sorozat kiszámíthatatlanságát és őrültségét, megfűszerezve mindezt néhány olyan klisével, amit az utóbbi évek kiemelkedőbb horrorfilmjeiben láthattunk.
A játék nem kíméli sem idegrendszerünket, sem befogadóképességünket, ezáltal a japán művekre jellemző sajátosságokkal tesz próbára minket minden egyes pályán, legyen szó akár egy elképesztő teremtményről, egy ijesztő helyszínről, vagy egy olyan váratlan eseményről, aminek következtében azonnal felkapcsolunk majd minden lámpát a közelben. A The Evil Within ugyanis a hangulat tekintetében csillagos ötösre vizsgázik, amit a változatos játékmenet, illetve a folyamatos feszültség tesz nem csak az idei esztendő, hanem az utóbbi évek legjobb horror-játékává.
Ha már szóba került a játékmenet, lássuk egy kicsit alaposabban, hogy miről is van szó! Fentebb már elhangzott, hogy a Tango Gameworks honnan vette az alapokat, ez azonban csak részben fedi a teljes valóságot, hiszen a The Evil Within egyik legnagyobb érdekessége, hogy a klasszikus értelemben vett harcot szinte teljesen mellőzi. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek fegyvereink – így egy revolver, vadászpuska és íjpuska –, azokat viszont csak végszükség esetén érdemes használni. Amennyiben ugyanis olyan pálya áll előttünk, amelyen tucatnyi ellenfél található, garantáltan a halálba rohanunk azzal, ha a tűzerőre hagyatkozva próbálunk meg érvényesülni.
A különféle zombiszerű teremtmények ugyanis nem csak rendkívül szívósak – szinte csak a fejlövés hasznos ellenük –, hanem munícióból sem áll majd a rendelkezésünkre annyi, hogy meggondolatlanul lövöldözzünk. Éppen ezért a legtöbb pályát a sötétben lopakodva, az ellenfelekre csenden, hátulról támadva, csapdákat és trükköket alkalmazva kell majd kiviteleznünk. Érdekesség, hogy a játék kétféle pályaszerkezetet is alkalmaz, ezáltal gyakran találkozhatunk lineárisabb szakaszokkal, de akadnak nagyobbacska helyszínek is, amelyeken hatalmas szabadság vár ránk, így többféleképpen is elvégezhetjük a feladatokat.
A haladás során folyamatosan kihasználhatjuk majd az interaktív környezetet is, gyűjtögethetünk, bujkálhatunk, vagy egy felvett borosüveg elhajításával elterelhetjük a szörnyetegek figyelmét. Alapvetően kijelenthető, hogy a The Evil Within inkább egy lopakodós akciójáték, amelyben gyakran kell tűzerőhöz is folyamodnunk, hiszen másként nem tudjuk likvidálni ellenfeleinket, de a legtöbb esetben inkább csak a főellenfelekkel szemben lesz hatásos a szemtől szemben folytatott harc.
Érdekesség, hogy az alkotók szerepjátékos elemekkel is feldobták a játékot, így a pályákon gyűjtögethető zöld löttyöt fejlesztésekre költhetjük el egy párhuzamos univerzumban. Ide csak nagyon ritkán, elrejtett tükrök segítségével juthatunk el, és egy kedves nővérke fogad majd minket mentési és egyéb lehetőségekkel. A legfontosabb azonban határozottan az itt elérhető fejlődési rendszer lesz, ennek köszönhetően ugyanis erősebb tűzerőt, nagyobb kitartást vagy több életerőt is intézhetünk főhősünk számára. Minél alaposabban fedezzük fel az alkotásban a pályákat, annál több előnyre tehetünk szert a szisztéma által, és annál jobban megkedvelhetjük majd a végeredményt, ami már az első végigjátszás során, a történet felgöngyölítésével – hibái ellenére is – garantáltan egy életre szóló élményt ad számunkra.
Grafika:
A The Evil Within grafikája összességében inkább stílusosnak tekinthető, mint szépnek, az id Tech 5 grafikus motor tehát egyáltalán nem tűnik jó választásnak, hiszen sem a minőség, sem az optimalizáltság terén nem hozza azt, amit például egy Unreal Engine 3. Egy ilyen küllemet ugyanis az Epic Games öregedő technológiájával szintén meg lehetett volna valósítani, sőt talán még jobbat is. A játék összességében hullámzó teljesítményt mutat, így az átvezetők borzasztóak, és bizonyos pályaszakaszok is hagynak maguk után kívánnivalót, de például a szörnyek modelljei, az alaposan kidolgozott külső-belső terek, a fényjátékok, valamint a folyamatosan jelentkező effektek némileg egyensúlyozzák a negatívumokat. Amiért mégis jár a pontlevonás, az nem más, mint a nagyobb területeken jellemző folyamatos belassulások, amelyek erősebb gépek esetében is megmaradnak, és még a beállításokkal való játszadozás sem szolgál megoldással a problémára.Kezelőfelület, irányíthatóság:
A japánból érkező horror-játékok a hangulat szempontjából ugyan utolérhetetlenek, de az irányításuk szinte minden esetben pocsék. Ez a megállapítás igaz a The Evil Withinre is, ami a Resident Evil kissé esetlen irányítási és harcrendszerét vette át. Önmagában ez a szisztéma megszokható lenne, azonban a 2.35:1-es képarány gyakran nehézkessé teszi karakterünk terelgetését, de még inkább a pálya teljes átláthatóságát, a túl vastag csíkok ugyanis a kép alsó és felső részén rengeteget kitakarnak az összképből. Nyilván ez erősíti a filmes és a klasszikus jelleget, de összességében mégis inkább zavaró.
Játszhatóság:
A The Evil Within egy tipikus egyjátékos kaland, amely egyedül egy kooperatív módot bírt volna el, azonban a fejlesztők szerencsére ezt sem erőltették bele. A játékidő hossza így is elégséges, ezáltal akár 15-20 órát is kihozhatunk belőle még a legkönnyebb fokozaton is. Az őrült, elsőre kusza és érthetetlen történet miatt pedig legalább egy újrajátszást feltétlenül megérdemel.Intelligencia, nehézség:
Shinji Mikami legújabb horror-játéka összességében igencsak nehéznek tekinthető, így elég egy meggondolatlan cselekedet, és máris elbukhatjuk az egész pályát. Szerencsére a The Evil Within mentési rendszere nem olyan kegyetlen, mint amit az Alien Isolation használ, így könnyebb korrigálni, de gyakran még így is képes bosszúságot okozni. Ezt elsődlegesen nem a túl agresszívra vett mesterséges intelligenciának köszönheti az alkotás – noha ezen a téren sincs könyörület –, sokkal inkább az irányításbeli problémáknak, valamint a rendkívül zavaró képaránynak, amitől gyakran egyszerűen képtelenség időben felfedezni az ellenfeleket. A Tango Gameworks játékában ezenfelül gyakran gondolkodnunk is kell, ezért a horror rajongói mellett leginkább olyan alkotások kedvelőinek tetszhet még a végeredmény, mint a Splinter Cell vagy a Hitman.
Hangok, zene:
Zseniális és kimagasló. Ez a két szó a legjobb arra, amit a hangok, a zenék és az effektek terén a fejlesztők összehoztak a játékban, és noha a szinkronok hagynak maguk után kívánnivalót, de mivel a játékban nagyon kevés a monológ, ez nem válik különösebben zavaróvá.Összegzés:
A The Evil Within hibái ellenére is az utóbbi 10 év egyik, sőt meg merem kockáztatni, hogy a legjobb horror-játéka lett, amelyben végre nincs ránk erőltetve az akció, ellenben a feszültség, az őrület és a sötét hangulat az első percektől az utolsókig jellemző marad. Ha szeretnéd felidézni olyan nagyszerű címek hangulatát, mint a korai Silent Hill vagy a Resident Evil, akkor Shinji Mikami legújabb alkotása garantáltan neked is könnyeket csal a szemedbe az örömtől. Hibái ellenére is hiánypótló mű, ami határozottan folytatást követel!
