Berta Sándor

Intel - egyre fontosabb a dolgok internete

A gyártó immár a negyedik olyan európai kutatólaboratóriumát nyitotta meg, amely a dolgok internetével foglalkozik.

Az Intel negyedik létesítménye a nagy-britanniai Swindonban van, a másik három kutatólaboratórium Stockholmban, a München melletti Feldkirchenben és Isztambulban található. Az IoT Ignition Labs Swindon nevű új központban brit cégek foglalkozhatnak majd olyan területekkel, mint az intelligens épülettechnika, kereskedelem és közlekedés.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Rod O'Shea, az Intel európai, közel-keleti és afrikai régiójának dolgok internetéért felelős marketingigazgatója kiemelte: ügyfeleik számára ez a laboratórium egy olyan hely lesz, amely komplett megoldásokat fejleszt majd ki és tesztel. Ezek a termékek megváltoztatják az Intel üzletét és az emberek mindennapjait. Az ügyfeleknek lehetőségük lesz a hardvereik és a szoftvereik tesztelése mellett a tapasztalataik kicserélésére is. A fő stratégia az, hogy a technika segítségével tegyék lehetővé a fenntartható városok létrehozását.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Az Intel tavaly hozta létre a dolgok internetéhez kapcsolódó üzletegységét, ami közvetlenül Brian Krzanich vezérigazgató irányítása alá tartozik. A vállalat megpróbál elszakadni a chipgyártástól és más piacokon is megjelenni. A dolgok internete területén többek között biztonsági termékekkel, fejlesztőplatformokkal és elemzési megoldásokkal jelentkezne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!