Gyurkity Péter

Százmilliókat öl az 5G fejlesztésébe a Huawei

A kínai óriás az elkövetkező években több százmillió dollárt fordít az ötödik generációs hálózatok fejlesztésére, amelyek az évtized végére jelenhetnek meg, akár százszoros gyorsulást biztosítva.

A cég a napokban hivatalos közleményben jelentette be, hogy összesen mintegy 600 millió dollárt szánnak az 5G technológia kifejlesztésére, amelynek terén ugyan már eddig is komoly eredményeket értek el, ám a munka java még előttük áll. A bejelentésben megnevezett összeg a minimális szintet jelenti, vagyis a költségvetés még alaposan kibővülhet, ez nyilván attól függ, hogy milyen gyorsan és hatékonyan haladnak majd a fejlesztéssel. 2018-ra szeretnének beérni a célba, ami azt jelentené, hogy nagyjából 2020-ra jelenhetnének meg az első ilyen hálózatok a kereskedelmi forgalomban. Az adatátviteli sebesség terén 10 Gbps-os felső határt ígérnek, ami nemes egyszerűséggel százszoros gyorsulást jelentene a negyedik generáció felső limitéhez képest.

Természetesen ezen átviteli sebességek biztosításához számos eltérő fejlesztés véglegesítésére lesz szükség, hiszen jelenleg még nem állnak rendelkezésünkre olyan eszközök, amelyek ezen a szinten megbirkóznának a hatalmas adatmennyiséggel és az egyre növekvő felhasználói táborral. A fenti összegben ráadásul nincsen benne a piacra szánt termékek véglegesítése, erre majd csak a sikeres fejlesztői munka után kerülne sor. A beígért sebesség mindenesetre lehetővé tenné, hogy egyetlen másodperc alatt töltsünk le HD-felbontású videókat, ami nyilván óriási előrelépést jelentene.

A Huawei mellett többek között a Samsung is dolgozik az 5G fejlesztésén, az EU saját projektjeiben pedig számos piaci szereplő vesz részt - komoly fejleményeket azonban csak évek múlva várhatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • resystance #5
    Mérd meg. De nem is kell, tedd a fejedhez fél percig és figyeld, mit érzel. Ha semmit, akkor már ne tervezd a nyugdíjat. :) Én már egy perc telefonálás után is érzem, hogy felmelegedett az arcom, pedig az csak a normál GSM rádió adó-vevő. Azért az rángatja ám a szöveteket. De gondolom ez a baromság így teljesen normális. :) Amikor látok nőket 15-20 perceket telefonálni, csak arra tudok gondolni, hogy az igazi hülyék kora még csak most jön.
  • dchard #4
    Ez a baromság már csak azért is érdekes, mert az új generációs mobil technológiáknál éppen hogy alacsonyabb a maximális adásteljesítmény, mint például 2G-nél. Akkor hogy is van ez?

    Dchard
  • god25 #3
    :) Mit akarsz? Aranyozott weblapot?
  • Fbn Lx #2
    úgy olvastam, hogy az SG fejlesztésébe
    jó néven vennénk
  • resystance #1
    Már a 4G is sokszorosan túllépte az egészségügyi határértékeket, de sebaj. Majd csendesen megsül az agyunk a profit és a hülyeség oltárán.
    http://www.encognitive.com/files/images/cellphone-causes-brain-cancer.jpg