Ötvös Tibor

A PS5 már nem fizikai konzol lesz

Még meg sem jelent a PlayStation következő generációja, de a rajongók figyelmét már az utána következő sorozat is magára vonzotta.

A Tekken sorozat producere, Katsuhiro Harada árulta el, ő hogyan képzeli el a PlayStation 5-öt, mellyel rögtön a figyelem középpontjába került. Már a jelenleg megjelenés előtt álló generációról is tartotta magát az az értesülés, hogy nem lesz benne semmilyen meghajtó, csupán a letölthető programokat futtatja majd. Ám ez a rendszer a zsebkonzolos piacon megbukott, így most maradtak a lemezes megoldásnál.

"Azt gondolom, hogy a jövőben nem hardwaren futnak majd a játékok, hanem különböző szolgáltatásokon. A Cloud sokszor van megemlítve és ha ez egy valóban működő szolgáltatássá válik, akkor egy nap már csak ezt nevezik el PS5-nek például. A PlayStation 5 valószínű már nem kap hardwaret, csupán egy kontrollert és a képernyőt kapjuk."

Érdekes feltételezés, 2020 körül megtudjuk, mennyire volt igaza az úriembernek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KopaszIsten #5
    "Azt gondolom, hogy a jövőben nem hardwaren futnak majd a játékok, hanem különböző szolgáltatásokon."

    De igen, hardware-n fognak azok is futni, max. nem abban a dobozban lesz a hardware amit a kezedbe nyomnak, hanem a felhőszolgáltatásokat kiszolgáló szervereken.
    Amúgy meg nem túl valószínű, hogy bejön a jóslása.
  • Szefmester #4
    Oké.. szal fizessek havonta a játék LEHETŐSÉGÉÉRT, majd a játékokért, és ha nekik az tetszik pár év múlva hogy ezzel már nem játszanak elegen és lelövik a szerverekről akkor én is bukom? Nesze neked nosztalgia...

    Ez az ötlet kb egyenlő lenne az M$ féle erőltessük a kinectes megfigyelés mert az jó nektek életérzéssel.

    Még jó hogy ez csak egy agyhalott producer ötlete. És látván hogy hol tart most a régi jó tekken széria...
  • cateran #3
    Az a bajom ezzel az egesszel, hogy tulzott bizalom szukseges az adott ceg irant (igen alacsonyan van a bizalmi rataja az IT-s szolgaltatoknak a szememben),teljes kiszolgaltatottsag es az annyira nem meno (lasd a sima always online jatekokat, pl D3 es blizz, ami 1 hete jatszhatatlan lag es loginproblemak miatt)
  • zola2000 #2
    Csak egyszer kell tárolni a játékot, a mentést kell mindenkinél külön ... az onlive-gaikai eddig is kísérletezett ilyen dolgokkal és működött, szerintem 2020ra meg sokat fejlődik az internet ... írom ezt úgy hogy én is szeretem a fizikai adathordozókat + konzolokat.

    De ha ez így is lesz, akkor sem biztos hogy a jelenlegi konzolgyártók jól tudják majd követni ezeket a változásokat, és nem valami új cégek lesznek majd.

    bár Japánban szerintem biztos sikeresek maradnak a fizikai konzolok, mivel pl ma is ott fogy a világon a legtöbb cd illetve ami itt letölthető cím azt ott kiadják lemezen is manapság.

    Az biztos hogy sok vásárló már a ps2-3 váltásnál is azt mondta pár évig hogy "minek új gép mikor a ps2 is bőven elég neki", talán lesz még fizikai konzol, de most nem 8 hanem 10+ év múlva lesz a generációváltás.
  • Zombee #1
    Ez egy utopisztikus baromság. Mekkora kapacitás kéne ennek, hogy a szerverek tárolják telepítve a játékot és mindenki acc-át a mentésekkel, és még futtassák is. Egy friss GTA vagy Call of Duty esetében elég érdekes lenne, és ez csak két cím...