SG.hu

Ma veszi el a kormány a szerzői jogdíjak negyedét

Közismert magyar zenészek, írók, filmesek petícióban kérik az országgyűlési képviselőket, hogy most hétfőn ne szavazzák meg magánmásolási jogdíjaik 25%-ának elvételét.

Magyarországon a szabad felhasználás keretében a művek magáncélra lemásolhatóak, de mivel emiatt csökken a szerzők bevétele, ezért mindenfajta adathordozót jogdíj drágít meg. Ezeket egy közös jogkezelő szervezet osztja szét a jogosultak között. Ennek a bevételnek a negyedére teszi most rá a kezét az állam, melyről ma hoznak majd törvényt. A művészek nyílt levélben tiltakoznak, mivel a törvénymódosítás mindenféle szakmai egyeztetés nélkül, néhány nappal a zárószavazás előtt került benyújtásra.

A levél szerint az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága a hazai művésztársadalommal történő bármiféle előzetes egyeztetés, véleménykérés, jelzés nélkül két fontos módosítást akar elérni egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal. A művészeket a magánmásolásokért megillető jövedelmek 25%-át átterelnék a Nemzeti Kulturális Alapba. Ezt a pénzt jelenleg maguk a szerzők, előadók, kiadók egyesületei gyűjtik be, és osztják fel a jogosultak között, demokratikusan elfogadott felosztási szabályaik szerint. Az NKA teljesen saját hatáskörben döntené el, mit kezd azzal az összeggel, amiről az alkotók, előadók - közel száz éves hagyomány alapján - maguk által meghatározott kulturális célokra mondtak le.

A petíció úgy fogalmaz: "A jogdíj a szerzők, előadók fizetése. Egyedül a mi jogunk, hogy döntsünk e pénzek sorsa felől. Visszautasítjuk ezt a beavatkozást a magánautonómiánkba, és elvárjuk, hogy bármilyen rendszerszintű módosítás előtt az alkotmányos véleményezési jogunkkal élhessünk." A petíciót aláíró személyek között van többek között Balázs Fecó, Beck Zoltán, Demjén Ferenc, Dunai Tamás, Geszti Péter, Gryllus Dániel, Keresztes Ildikó, Kiss Tibor, Koncz Zsuzsa, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, Németh Alajos, Palya Bea, Pély Barnabás, Sebő Ferenc, Szalóki Ági, Szikora Róbert, Tövisházi Ambrus és Zsédenyi Adrienn is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #17
    Az átalánydíj már csak ilyen. Valamit, valamiért. Szerintem egy népszavazáson ugyanezt a létezo rendszert szavaznák meg a zemberek.
    Ugyanis most egyáltalán nem vegzálnak magánszemélyeket meg szoftverekért sem, de alapból jogos a zene, film letoltése.
    Ráadásul bárki rendelhet kulfoldrol adathordozót, nincs semmi akadálya.
  • Jakuza1 #16
    "A jogdíj a szerzők, előadók fizetése. Egyedül a mi jogunk, hogy döntsünk e pénzek sorsa felől. Visszautasítjuk ezt a beavatkozást a magánautonómiánkba"

    Blablabla. Bezzeg akkor nem tiltakoztak amikor a felhasznalok zsebeben ugyanilyen elv alapjan nyulkalta.
    Hiszen a nyomtatokra,cd-kre,memoriakartyakra stb. ratettek a jogdijat. Olyanokra amikhez kozuk nem lett volna. Bezzeg jol estek azok a milliocskak ugye ? A fotos meg azert fizetett nekik, mert a memoriakartyakra rafogtak, hogy lehet ra warezt masolni. Na lol. Ilyen erovel mindenki aki kenyeret szel egy kessel, ralehetne fogni, hogy gyilkos, mert a kessel lehet embert olni is.
  • arty #15
    Ujabb ok, hogy NE vegyél itthon adathordozót.
    Az artisjus maffia mellett ne támogasd a fideszmaffiát se!
  • Tetsuo #14
    Annál *azért* bármi jobb lehet.
  • Tetsuo #13
    Rosszul tudod. Csak az ures adathordozókból befolyó osszeg negyede felett fog rendelkezni az állam, a sugárzáséból pl. nem.
    Próbálják jobbá tenni a jogdíj-rendszert, de az sehogy sem lehet jó. ;)

    Az Artisjus egy exkomcsi maffia, ahol jelenleg Bródy a keresztapa. :) Annál bármi jobb lehet.
    És igen, nem véletlen, hogy azok írták alá, akik. ;)
  • gothmog #12
    „hogy még magasabbra emelje az adathordozókon lévő jogdíjat”
    amivel tovább rontják a legálisan beszerzett adathordozók arányát a halványszürke import javára.
  • coolbboy83 #11
    Eleve nevetéges, hogy sok dalt vagy egyéb művet nem is az adott énekes/zenész/banda ír, hanem teljesen más, aki meg alig kap valamit....
    Szintén nevetséges, hogy vannak magyar "zenészek" (trógerek) - akiknek számait nem is ők játsszák fel lemezre, de ők keresnek vele....
  • FoodLFG #10
    Itt már mindenkinek kurva sok joga van mindenhez. Mi lenne ha az embereknek joga lenne nem fizetni semmit sem és hagyni bedőlni ezeket az élősködőket a picsába.
    Én például támogatnám, az a pénz jobb helyen van nálam és nem akarom senkinek sem odaadni csak azért, mert ő most valami művésznek (=média hulladék) képzeli magát.
  • Cat #9
    "Én a fizetésemből adózok az államnak."

    Az egyes személyek által megkapott pénz jövedelem, tehát ugyanúgy adóznak még utána belőle.

    "Kevés a pénz? Tessék elmenni koncertezni!"
    Nem tudom tudod-e, hogy az élőzene után is fizetni kell az Artisjusnak, elég sokat. Ennek rengeteg zenész sem örül, de nem tudnak mit csinálni. Az idegesítő az ebben, hogy az így befizetett pénzt jórészt nem ők, hanem a rádiók által legtöbbet játszott énekesek, illetve a legtöbb lemezt eladott együttesek kapják meg.

    Félreértés ne essék, szerintem is szar ez az egész rendszer, változtatni kellene, de a negyed elvétele biztosan nem visz közelebb a megoldáshoz, ez egyszerű pénzbehajtás. Ráadásul ezután az állam motiválva lesz arra, hogy még magasabbra emelje az adathordozókon lévő jogdíjat, hiszen a negyede az övé.
  • Crane #8
    "A jogdíj a szerzők, előadók fizetése."

    Na akkor mondok valamit erre kedves "szerzők". Kapaszkodjatok meg! Én a fizetésemből adózok az államnak. Méghozzá nem is 25%-ot hanem több mint 40%-ot. Tovább megyek: Én ezért napi 8 órát dolgozok, és nem kell otthon csücsülnöm, hogy vaj' ma mennyi winyót vesznek meg, és összejön-e a ArtisJust felárából a medence tisztítására.

    Kevés a pénz? Tessék elmenni koncertezni! A koncertélményt senki nem tudja lemásolni. Ja, hogy nincs hozzá minőségi zenei tudás. Hogy a mai énekesek 80% szarabbul énekel mint én általánosban ének órán? Ja mert csak annyi a kritérium, hogy jól nézzen ki, a többit meg megoldja az auto-tune? Hát, nem én építettem szarból várat...