Szekeres Viktor

R.I.P.D. - Szellemzsaruk

Az év legnagyobb anyagi bukása marha jó kis természetfölötti akciókomédiának ígérkezett, s szinte minden porcikájában a Men in Blacket idézte meg.

Hogy tetszett a RIPD - Szellemzsaruk?
  • Tetszett, jó film
  • Közepes lett
  • Gyengén sikerült
Attól, hogy az év legnagyobb bukása lett a RIPD - Szellemzsaruk, még simán lehetett volna jó film, hiszen nem egy zseniális alkotásnak lett az a sorsa, hogy nem érdekelte a közönséget. Az viszont már kifejezetten rossz előjel volt, hogy Amerikában a stúdió a sajtóvetítést a film hivatalos premierje előtt pár órával rendezte meg, hogy a lehető legkésőbb kerülhessenek ki róla az első kritikák. Ha pedig a gyártó sem bízik a filmjében, akkor mi miért tegyük?

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A legalább 130 millió dollárból készült film világszerte már kőkemény 40 milliót jövedelmezett és ez sokkal jobb már nem is lesz. Mindez pedig azért sajnálatos, mert a RIPD - Szellemazsaruk elsülhetett volna jól is. Az, hogy az előzetes alapján egy a egyben a Men in Black juthatott a nézők eszébe, még akár pozitívum is lehetett volna, hiszen idén MIB nélkül maradt a közönség. Ráadásul mind Robert Schwentke (egy másik képegény-filmet, a RED-etv itte váratlan sikerre), mint a főszereplő Jeff Bridges neve biztató volt, s egyes kultúrkörökben Ryan Reynoldsot sem szokták természeti csapásnak tekinteni.

Csakhogy már az előzetesekből is látszott, hogy a film effektjei is a régi Men in Black-et idézik meg, a mai átlagszínvonaltól igencsak elmaradnak, és ami még rosszabb, unalmasak. Márpedig egy effektekre építő film esetében ez nem nagyon szerencsés. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy szegény Jeff Bridgesre A félszemű után nem sokkal ismét egy westernes figurát erőltettek rá (rémes a magyar, ahogy-azt-móricka-elképzeli beszédstílusa), akkor elmondhatjuk, hogy nem sok minden eredeti vagy csábító dolgot ígért a RIPD - Szellemzsaruk.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Persze kit érdekel az eredetiség, ha jók a poénok? A film azonban itt sem teljesít túl erősen. Akadnak olyan részek, pillanatok, amiken jót lehet mosolyogni elsőre, olykor talán még el is neveti magát a közönség, de iszonyatosan önismétlő, amit látunk, minden egyes poént vagy tízszer ellőnek. Szó se róla, egyeseknek (jelen!) sokadjára is vicces lehet, hogy Bridges avatárja egy jó csaj, Reynoldsé pedig egy öreg kínai fószer, de minden más humormorzsa sokadszori felemlegetése csak az írói fantáziátlanságra utal.

Nagyon alacsony elvárásokat elégít csak ki kritikánk tárgya, a koncepció sajnos csak papíron tűnt érdekesnek, az írók sajnos nem nagyon erőltették meg magukat, s minden résztvevő hakninak fogta fel a RIPD - Szellemzsarukat. Potenciál ide vagy oda, kihagyott ziccerről beszélhetünk, itt már az sem okoz különösebb szórakozást, ha az ember hátradől és másfél órára kikapcsolja az agyát, ilyesmit ma már csak kevesen nyelnek be csont nélkül. És ez az, amit fel kéne ismernie a gyártónak, hiszen ezzel magát is megkímélné a nagy pénzvesztéstől. Az, hogy mégis elkészült a RIPD - Szellemzsaruk, csak azt mutatja, hogy a stúdió hihetetlen módon lenézte a közönséget és arra számított, hogy sokaknak ennyi is elég lesz. A nézők pedig erre rácáfoltak.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Ja, igen. Volt a RIPD - Szellemzsaruknak története is: meghalt egy nyomozó és egy túlvilági rendőrség tagjává vált, ahol egy western korból származó társat kap maga mellé, hogy válogatott csúnyaságokat kapjanak el és megakadályozzák a világvégét. Akad főgonosz is, akiről a kampányban szinte egy szót sem említenek, de a lényeg a haverzsarus felállás a profi és a kezdő részvételével. Mindez azonban olyan végeredménnyel zárult, amit teljesen felesleges megnézni. Nem lett szörnyűség, de rég rossz, ha valaki jobb híján veri el a pénzét vagy az idejét ilyesmire. Túl sok a RIPD - Szellemzsaruknál jobb film volt júliusban és lesz augusztusban, mozizás helyett pedig mást is lehet csinálni, ha megszorul az ember.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
R.I.P.D. - Szellemzsaruk (R.I.P.D.)
színes, magyarul beszélő, amerikai akció-komédia, 96 perc, 2013
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Robert Schwentke
forgatókönyvíró: Phil Hay, Matt Manfredi
operatőr: Alwin H. Kuchler
producer: Michael Fottrell, Neal H. Moritz, Mike Richardson

szereplők:
Jeff Bridges (Roy Pulsipher)
Ryan Reynolds (Nick Walker)
Kevin Bacon (Bobby Hayes)
James Hong (Nick avatárja)
Marisa Miller (Roy avatárja)
Mary-Louise Parker (megbízott)
Robert Knepper (Nawlicki)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #9
    Ha Adam Sandler-filmeket nézel, akkor nem hiszem, hogy bárki is tudna ajánlani neked filmet. De ennyire lehetnél azért önálló. Nem volt olyan sok premier, hogy ne találd meg azt a 8-10-et, ami igazán jó.
  • nlght #8
    "Akad főgonosz is, akiről a kampányban szinte egy szót sem említenek"

    Kampány? Really? Mi vagy te, valami politikus csemete? Másrészt rengeteg olyan film van, ahol a főgonosz lassan kerül fókuszba, gondolom az összes ilyen film -10-el indul nálad...

    "mozizás helyett pedig mást is lehet csinálni, ha megszorul az ember"

    Például haveri alapon bekerülni egy online mozi rovatba, hosszú évek kitartásával copy-paste championné válni és sz**ni a kommentelők elvárásaira?
    Ez engem is érdekelne, nem lehet olyan nehéz, mint lecsapni ezt a magas labdát :P
  • nlght #7
    Én is megnéztem moziban, aki minden idők legjobb filmjére számított attól csak azt kérdezem: hogy miért akart többet belelátni, mint amit beharangoztak? Ez a film pont azt nyújtotta, amit ígért: egy 1-2-szer nézhető akcióvígjáték, amivel tök jól elbaszol 1,5 órát a nyári kánikulában... Nálam 6,5/10 nem is számítottam többre tőle... Talán ha nem szinkronosan láttam volna (ehh a magyar szinkront nem csípem) akkor talán egy 7-est is kapott volna... Simán tudok mondani egy rakás akciófilmet mostanából amiket többnek reklámoztak be és csúnyán elhasalt a szememben. Még valami: A Men in Black 3-nál sokkal jobb imho! Azon nem is nevettem egyszer sem, ennél a filmnél meg többször is hangosan.
  • broman191 #6
    Hogyha nem is mondható eredetinek a alapfelállás, nekem tetszett a film. Természetesen reálisan nézve középszerű a legjobb indulattal is, de a jópofa karakterek és bizonyos poénok miatt számomra kiemelkedik az unalmas tömegből. Ez az a fajta középszerű, amelyik gyakran meg tud nevettetni és szórakoztatónak tudom nevezni. Nem kevés ennél jóval sikeresebb moziról ugyanezt nem tudom elmondani...amint kiadják HD minőségben újra megtekintem, koppintás, középszerűség stb. ide vagy oda. :)
  • freeapro #5
    Túl sok a RIPD - Szellemzsaruknál jobb film volt júliusban és lesz augusztusban

    Igen, melyik az? Szivesen mennék moziba, de hulladék sz@r filmek vannak. Adam Sandler nálam végleg feketelistára keült ezzel a nagyfiuk 2-vel.
  • Wittgen #4
    Annak idején fiatal fejjel a MiB még jó volt, de ma már csak mosolygok a hasonló próbálkozásokon. Sajnos az előzetesből is kitűnt, hogy ez a film nem fog kitűnni semmivel az unalmas középmezőnyből. Meg ez a MiB, csak más textúrákkal...
  • Qlimax #3
    Már Ryan Reynolds beszervezésével elbaltázták az egészet.
  • Laza #2
    Na meg az egész felállás szinte 1:1 MiB koppintás ... abból bőven elég volt egyszer :D
  • Ender Wiggin #1
    már a trailer is annyira rossz volt, hogy garantálta a buktát. reynolds iszonyú béna minden szerepben. és megint egy modell, mint színész? ugyanmár. mintha olvasnák a szöveget, semmi humor stb...