Lesz A pápa ördögűzője 2

Folytatódik Russell Crowe horrorja.

Nem is olyan régen írtuk, hogy a nagyszerű mozis teljesítménye után folytatást kaphat a Russell Crowe főszereplésével készített A pápa ördögűzője, legalábbis elkezdték fejleszteni a második részt. Most Jeff Katz, a film producere a Twitteren megírta, hogy hivatalosan is megtörtént a berendelés. A film második részében Crowe minden bizonnyal visszatér majd ördögöt űzni.

A film sikerét nem kell magyarázni, hiszen nemrég mutatták csak be, és a 18 millió dolláros költségvetés mellett világszerte már 52 millió dolláros bevételt tudhat magáénak, amiből 18 millió Amerikában, 37 pedig Amerikán kívül realizálódott. A Screen Gems által gyártott filmet egyes piacokra a Sony, más piacokra a Universal vásárolta meg forgatásra, és sok helyen független forgalmazók révén jutott el, így nem kérdés, hogy lesz kereslet a második rész iránt, és akkor még a produkciós cég biztosra vehető tévés, illetve lakossági forgalmazásos bevételeiről még nem beszéltünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!