Berta Sándor

Az autókban is megjelenhet a Gorilla Glass

A táblagépek érintőképernyőinél használt megerősített Gorilla üvegek használatával vékonyabb lehet az autók szélvédője és ablakai, ami a súlycsökkentésen keresztül a fogyasztást is mérsékli.

A Corning nevű vállalat által gyártott Gorilla üveg, amit eddig 1,5 milliárd eszközbe építettek be, a jövőben hozzájárulhat a jelenlegieknél hatékonyabban működő gépkocsik készítéséhez. Jeffrey Evenson, a cég alelnöke az MIT Technology Review Mobile Summit nevű rendezvényen kijelentette, hogy már jövőre beépíthetik a különösen ellenálló üvegeket az első járműbe. A vezető szerint a technológiának számos előnye van, például a Gorilla üveg az eddig alkalmazott üvegeknél sokkal vékonyabb, ezáltal a jövőben könnyebb autók gyárthatók. A súlycsökkenés egyúttal a fogyasztást is kedvezően befolyásolhatja. Szintén előnyös, hogy a Gorilla üveg a hagyományos üvegeknél sokkal erősebb hangszigetelő, így az utasok a jelenlegieknél nyugodtabb körülmények között utazhatnak, hiszen nem kell majd tudomást venniük a külvilág zajairól.

A Corning ugyanakkor további kutatásokat is folytat, ezek elsősorban az antibakteriális üveg megalkotására irányulnak. Az alapvetően az egészségügyi felhasználással kapcsolatos fejlesztést az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala a következő hónapokban láthatja el tanúsítvánnyal. Evenson az antibakteriális üveg kialakítását azzal indokolta, hogy "az okostelefonokon található baktériumok száma meghaladja a nyilvános illemhelyiségekben előforduló baktériumok számát".

A társaság emellett egy úgynevezett Willow Glass üvegen is dolgozik, amely egyrészt rendelkezik a hagyományos üveg alapvető tulajdonságaival és stabilitásával, ugyanakkor csupán olyan vékony, mint egy papírpénz és olyan rugalmas, mint a műanyag. E megoldás alapján több száz új termék jelenhet majd meg a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fszrtkvltzttni #18
    A mostani szélvédőüvegek nem különösebben kemények, csak olyanok, hogy amikor széttörnek, akkor nem repülnek szét a szilánkok. A kirepülésben nem a szélvédő okozza a problémát, hanem a landolás. Ettől függetlenül rendszeresen élik túl.
  • AgentKis #17
    Igazad van. Én is csak azért számoltam ilyen sarkítva, mert szerintem ez a fogyasztáscsökkenés az a baromság, amivel a sötétzöldeknek tudod elmagyarázni, hogy hasznos. Számos előnye lehet, de a csökkenő fogyasztásból adódó takarékosság szerintem nem tartozik ezek közé, ki is kellene venni majd a marketingdumából, ha nem akarják kiröhögtetni magukat ezzel. A jobb hővisszaverés, nagyobb karcállóság, nagyobb szilárdság bizonyos körülmények esetén jó tulajdonság lehet. Fogyasztást meg annyit csökkent, mintha a sofőr vagy valamelyik utas fogyna 8-10 kilót, vagy kitennéd otthon a pótkereket...
  • The Seer #16
    Senki nem mondta, hogy karcálló csak sokkal de sokkal jobban bírja a karcokat és az ütéseket mint a sima üveg.

    Mellesleg van GG1 GG2 és GG3 üveg is.
  • teddybear #15
    Van régebbi változata is az átlátszó alumíniumnak.
  • teddybear #14
    Ami azt illeti, már egy ideje létezik olyan, hogy átlátszó alumínium.
    Ez biztosan sokat bír, talán többet is mint egy spéci üveg.
  • YMan #13
    Na akkor annyit a GorillaGlassról hogy kapják be. Két olyan cuccom is van aminek ilyen üvege van, mindkettő üzemeltetés közben megkarcolódott...
  • Balumann #12
    Az angol wikipedián azt írják, hogy ez téves, az a készítési technikából adódóan lett olyan, hogy alul vastagabb.

    Az antik üveg viselkedése
    "The observation that old windows are sometimes found to be thicker at the bottom than at the top is often offered as supporting evidence for the view that glass flows over a timescale of centuries. The assumption being that the glass was once uniform, but has flowed to its new shape, which is a property of liquid.[46] However, this assumption is incorrect; once solidified, glass does not flow anymore. The reason for the observation is that in the past, when panes of glass were commonly made by glassblowers, the technique used was to spin molten glass so as to create a round, mostly flat and even plate (the crown glass process, described above). This plate was then cut to fit a window. The pieces were not, however, absolutely flat; the edges of the disk became a different thickness as the glass spun. When installed in a window frame, the glass would be placed with the thicker side down both for the sake of stability and to prevent water accumulating in the lead cames at the bottom of the window.[47] Occasionally such glass has been found thinner side down or thicker on either side of the window's edge, the result of carelessness during installation."
  • llax #11
    A karbon csodáknál beleférhet akár az alapárba is...
  • llax #10
    Igazán nagy különbség csak azonos vastagság esetén van. Ha azonos erősségűre készítik a két üveget (azaz a gorilla jóval vékonyabb), akkor minimális a különbség.
  • llax #9
    1% tömegcsökkenés közel sem okoz 1% fogyasztáscsökkenést. Félmillió km életciklussal sem érdemes számolni egy átlag személyautó esetén.