Miközben volt cége lassan a túlélésért küzd a piacon, legújabb fejlesztéseinek hivatalos megjelenését pedig több hónappal elhalasztották, az egykori vezérigazgató új könyvében az Intel ellen folytatott jogi csatározásról, a rivális által alkalmazott piszkos trükkökről, valamint a vállalat fennmaradása érdekében megtett lépésekről ír, kiemelve, hogy ez utóbbiak feltétlenül szükségesek voltak, ellenkező esetben ma már nem látnánk a fenti nevet. Az azóta a különvált gyártó részlegtől is távozott vezető nem elégedett a bírásági ügyet lezáró döntéssel, de szerinte jó ügyért küzdöttek.

A napokban érdekes összefoglalót közölt a Wall Street Journal Hector Ruiz új könyvének tartalmáról, amelyben leginkább a kétezres évek második felében folytatott csatározásról, annak fejleményeiről, valamint az AMD háza táján történt lépésekről olvashatunk. Az áprilisban megjelenő mű a Slingshot, azaz Csúzli nevet kapta, amely a Project Slingshot néven összeállított, az Intel ellen irányuló jogi offenzívát takarta, az alcím (AMD’s Fight To Free An Industry From The Ruthless Grip Of Intel) pedig már az iparág akkori és jelenlegi helyzetére utal, kihangsúlyozva a piacon továbbra is vesztésre álló kisebbik versenyző morális fölényét.

A többször Dávid és Góliát összecsapására utaló szerző egészen 2005-ig megy vissza könyvében, legalábbis ami az Intel és az AMD jogi csatározását illeti (saját életéről hosszabban ír, megemlítve, hogy korábban megfordult a Texas Instruments és a Motorola háza táján is). Akkoriban még többnyire arról olvashattunk, hogy az AMD fokozatosan növeli piaci részesedését, amely az igencsak jól sikerült K8 architektúrának, valamint az első 64 bites processzorok kedvező fogadtatásának volt köszönhető. Ez volt talán a cég legsikeresebb időszaka, az Intel válasza azonban végül megérkezett, bár ez minden jel szerint először - megfelelő alternatíva híján - bizonyos üzletek és üzletláncok megfenyegetésében, illetve lekenyerezésében merült ki, hogy megakadályozzák a konkurencia túlzott terjeszkedését. Ebből lett aztán a pereskedés, majd a több másik országban indított hasonló eljárás, bár az Intel az égvilágon semmit nem ismert el.

2009-ben végül egy megállapodással sikerült pontot tenni az ügy végére, amelynek révén az AMD 1,25 milliárd dollárt kapott, miközben a rivális szóvivője leszögezte, hogy véleményük változatlan, szerintük mindvégig megfelelő módon jártak el. A könyvben az ígéretek szerint részletesen is betekinthetünk majd a vezetés tagjainak levelezésébe, a jogi támadást körvonalazó üzenetekbe (ezeket a bírósági ügy részeként egyébként is nyilvánosságra hozták), valamint olvashatunk az egyéb elképzelésekről, amelyek többek között az nVidia esetleges felvásárlásával voltak kapcsolatosak. Az ATI előtt ugyanis eredetileg az nVidia megszerzése merült fel, ettől azonban (legalábbis Ruiz állítása szerint) végül a magas ár miatt tekintettek el, mint ahogy azt sem tudták elfogadni, hogy ez utóbbi cég első embere vegye át az AMD irányítását.


Az akvizíció gondolata nem véletlenül merült fel, hiszen időközben egyre jobban látszott, hogy egyetlen sikeres architektúrával nem lehetett megváltani a világot, ez mindössze arra volt elég, hogy 14 százalékról nagyjából 25 százalékra növekedjen a cég piaci befolyása, a fennmaradó 74 százalék mindvégig az Intel birtokában maradt - mára pedig tulajdonképpen visszajutottunk a K8 előtti helyzethez. Az ATI beolvasztása komoly előnyökkel és egyben hátrányokkal járt: egyrészt hozzájutottak a grafikus chipek terén megszerzett jelentős tapasztalatokhoz és technológiához, a cég megemésztése azonban nem ment könnyen, ez hatalmas anyagi terhet rótt az AMD-re, amely soha nem rendelkezett az Inteléhez hasonló tartalékokkal.

Ezért is merült fel még az Intel elleni per lezárása előtt a cég kettéválasztása. A gyártói részleg kiszervezése rendkívül nehéz tehertől szabadította volna meg a céget, hiszen innentől kezdve nem kellett hatalmas forrásokat mozgósítani a gyártósorok kiépítésére, valamint azok bővítésére, vagyis az új technológiák kidolgozására fordíthatták minden erejüket. Ez végül be is következett, 2008-ban létrejött a GlobalFoundries, mégpedig arab (Abu Dhabi) támogatással, amelyre maga Ruiz nyomta rá a pecsétet azzal, hogy maga is az újonnan megszületett félvezetőgyártóhoz igazolt, megtartva vezérigazgatói titulusát - erre szerinte azért volt szükség, hogy megnyugtassák a potenciális befektetőket.

Az egykori cégvezető nem győzi hangsúlyozni a kiszervezés jelentőségét, kiemeli többek között, hogy ennek elmaradása esetén az AMD összeroskadt volna az anyagi terhek súlya alatt, vagyis eltűnt volna a süllyesztőben. Az már más kérdés, hogy így is egyre nehezebben boldogulnak, a tavalyi év meglehetősen negatívra sikeredett, csaknem 1,2 milliárd dollárt veszítettek, Ruiz pedig azon kesereg, hogy a per lezárásával nekik megítélt összeg elmaradt a várakozástól, bár az már jobban esett neki, hogy a szövetségi kereskedelmi bizottság némileg korlátozta az Intelt a hasonló praktikák elkövetésében. Saját tevékenységére azonban rossz fényt vet, hogy az ő regnálása alatt nem dolgoztak ki a K8-hoz hasonló forradalmi technológiát (annak fejlesztését ugyanis még az ő ideje előtt, Jerry Sanders vezetése alatt kezdték el), valamint hogy 2009 végén üzleti adatok kiszivárogtatásával hozták összefüggésbe még az AMD-nél töltött időszakra vonatkozóan. Vádat ugyan nem emeltek ellene, ezt követően azonban távozott a GlobalFoundries éléről.

Ő többek között a nem kellően szigorú ítéletnek tudja be az Intel újbóli megerősödését, bár szerinte legalábbis szimbolikus győzelmet arattak, hiszen mindvégig egy jó ügy mellett álltak ki, amely a teljes ágazatra kihatott. Azt is le kell szögeznünk azonban, hogy az Intel maga ébredt fel hosszú álmából, a gyorsabb ütemű fejlesztések pedig nem sok esélyt hagytak a jóval kisebb vetélytársnak. Az AMD azóta leginkább a Radeon grafikus vezérlők terén van inkább versenyben, bár itt a negyedéves és éves adatok ismertetésével egy időben közölték, hogy az új generáció megjelenését elhalasztják, mégpedig egészen az év végéig. Addig a Radeon HD 7000 és 7000M sorozatnak kell tartania a frontot, bár itt némi foltozgatásra azért mindenképpen sor kerül.


A cég oldalán elérhető menetrend szerint a 7700, 7800 és 7900 sorozatú chipeké lesz a főszerep, ezek a 28 nanométeren készülő Southern Islands vezérlők, valamint a 40 nanométeres 6600-as (Northern Islands) osztály lesznek kaphatók az idei évben. Mind az asztali, mind pedig a mobil vonalon várható azonban egy-egy újabb változat, ezek többnyire a feldolgozóegységek számában térnek majd el az eredeti példányoktól. Minden bizonnyal Radeon HD 8000 néven is forgalmaznak majd a jelenlegi generációba tartozó chipeket, az ilyen húzásokat már mindkét gyártótól megszokhattuk, ám legerősebb egychipes fejlesztésük a HD 7970 GHz Edition marad, a GeForce GTX Titan ellenében pedig egyedül a kétchipes HD 7990 indul.

Az év utolsó negyedében várhatóan megjelennek majd a valódi HD 8000 vezérlők, addig pedig a cég abban reménykedhet, hogy az nVidia mély hallgatása saját új generációjával kapcsolatban legalább addig kitart. Az útiterv szerint akkorra már minden vonalon a 28 nanométeres gyártástechnológiát alkalmazzák majd, ezzel a különálló grafikus kártyák mellé szép sorban felsorakozhatnak a mainstream és alacsony fogyasztású szegmensekben megjelenő APU-k is.