MTI

Franciaországban azonosítani kell a Twitteren zsidózókat

A párizsi legfelsőbb bíróság kötelezte a Twittert, hogy segítsen az antiszemita bejegyzések szerzőinek azonosításában.

A franciaországi zsidó diákok uniója (UEJF) más egyesületekkel együtt kérte az igazságszolgáltatástól, hogy kötelezze a Twittert azoknak az adatoknak a közlésére, amelyek alapján azonosítható, hogy ki írt antiszemita üzeneteket 2012 októberében unbonjuif (egyjózsidó), illetve unjuifmort (egyhalottzsidó) álnévvel a mikroblogon. Az ügyben január 8-án indult gyorsított eljárás. Az igazságszolgáltatás arra kötelezte az amerikai szolgáltatót, hogy "két héten belül" adja ki az egyesületeknek a törvénytelen bejegyzések szerzőinek azonosításához szükséges adatokat, akiknek fiókjait egyébként már 2012. októberében lekapcsolták. Amennyiben a Twitter nem tartja be a határidőt, napi ezer euró késedelmi díjat kell fizetnie.

"Bíróság elé visszük azokat, akiktől a Twitteren megjelent gyűlöletkeltő üzenetek származnak" - mondta Jonathan Hayoun, az UEJF elnöke. Stéphane Lilti, a szervezet ügyvédje annak a reményének adott hangot, hogy ezzel a "kiváló döntéssel a jövőben megszűnik a büntetlenség érzése, amely a melegágya volt a kilengéseknek". A Twitter egyelőre nem kommentálta a bírósági felszólítást. A január 8-i meghallgatáson Alexandra Neri, a cég ügyvédje viszont jelezte, hogy miután az adatokat az Egyesült Államokban tartják nyilván, egy ilyen francia bírósági döntést egy amerikai bírónak is jóvá kellene hagynia. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az eljárás az amerikai alkotmányba ütközne, amely a véleménynyilvánításnak szinte korlátlan szabadságot biztosít.

Az egyesületek azt is szeretnék, ha a Twitter egy olyan felületet is létrehozna, amelyen a felhasználók jelezhetnék az olyan törvénysértő tartalmakat a mikroblog üzemeltetőinek, mint például az emberiesség elleni bűncselekmények dicsőítése vagy a faji gyűlöletkeltés. A bíróság ennek a kérésnek is helyt adott, arra kötelezve a Twittert, hogy a francia változatán ennek érdekében hozzon létre egy "könnyen hozzáférhető és látható" felületet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fszrtkvltzttni #33
    Ha a fidesz szalonnáci, mégis mit keres benne Lázár, aki mind nyilatkozataival, mind tetteivel nyíltan zsidóbarát? Nem tudom, hogy te zsidó vagy-e vagy sem, de hogy hülye mint a segg, az biztos.
  • usersg #114
    Itt azért látni kell, hogy az ún. antiszemitizmust, éppen a zsidók szülik. Ha egy nép így viselkedik, akkor nem kell azon csodálkozni, hogy sokaknak szúrja majd a szemét. És nem, ez nem valami zsigeri gyűlölet ami velünk születik, hanem logikus következménye mindannak, ami történik.
    Az hogy mindig, mindenhol kivételeznek velünk, hogy mindig mindenhol valami áldozati szerepben tetszelegnek, önmagukat felsőbbrendűnek tartva elképesztő kettős mércét alkalmaznak szerte a világon, és hogy olyasmit követelnek meg mindenkitől amit ők maguk soha nem tartottak be, az nincs rendben. Most is mi van? Aki a zsidókra mond valamit, annak az adatait kizsarolják a twitterből. Az nem baj ha törökökre, németekre, angolokra, vagy magyarokra alkalmaznak egy nem túl hízelgő kifejezést, akkor sem baj ha zsidó teszi ezt (szokták is elég gyakran), de ha őket, az már probléma... Kérdezem én miért???? Ezzel ráadásul nem is oldanak meg semmit, mert ettől csak még jobban megutálja őket mindenki.
    Az sincs rendben, hogy előveszik az antiszemita kártyát, ha valaki izraelt bírálja, ezzel elodázva a válaszadás kötelességét minden fontos kérdésben.
    Az igazi rasszista nép éppen maga a zsidóság, aki mindenkit gyűlöl saját magán kívül. Ennek eredménye az is, amit ma művelnek a világban. Nem kell hát csodálkozni azon, ami történik.
  • FL Zoli #43
    Bezzeg ha egy cigó meg arról "ír" hogy hogy késelné meg a magyarokat azzal csak a napiszar foglalkozik...
  • gosub #38
    neked van igazad! :))

    Látom talán még van remény!

    Azt kívánom minden magyar hazafi társamnak hogy dobja el az óvszert/tablettát és menjen a feleségével/élettársával/barátnőjével a hálószobába és nagyon húzzon bele mert ott fog eldőlni a magyarság sorsa. Míg nálunk páronként az 1-et sem éri el a gyermekek száma, addig a létező és a nyilvántartásban nem létező de vezető pozíciókban túlsúlyos kisebbségek a 2 felett teljesítenek!
  • kvp #24
    A temahoz nem kapcsolodoan par megjegyzesem lenne:
    a) gosub valoszinuleg csak trollkodik, mert egyertelmu, hogy amit ir, azzal csak felidegesiti a forum tobbi tagjat
    b) pont az ilyen politikailag korrekt, de a magyarsag tulelese szamara hatranyos kijelentesek es szabalyok miatt jon letre az egyebkent magatol nem letezo antiszemitizmus
    c) a magyarorszagi zsidosag egy reszenek erre szuksege van valamilyen nem teljesen tiszta okbol (vagy anyagi, vagy ondefinicios)
    d) a kialakulo helyzetet a magyarorszagi zsidosag masik fele szokta megszivni, azok akik itthon elnek es magyarnak valljak magukat

    Regi vicc: Megkerdezik az oreg rabbit:
    -Van itt a faluban antiszemitizmus?
    -Nincs fiam, de igeny az volna ra...

    Nos a rendszervaltas utan eloszor csak igeny volt ra, mostanara a szabad piac szabalyai szerint lassan kinalat is lessz. Pedig az elso naci partokat meg izraeli ugynokoknek kellett letrehozniuk (legalabbis oda menekult amikor lebukott). Aztan a mostani jobbolalon is valamiert az osszes botranyos (naci) politikus 'tudtan kivul' zsido szarmazasu. Viszont nemsokara tenyleg lesz tamogatasa a dolognak, mert addig mondjak a magyaroknak, hogy antiszemitak, amig vegul el is hiszik, mint anno a II. vilaghaboruban.

    ps: A cionistakat nem erdemes bantani, csak a nepuk tuleleset szeretnek biztositani. Igaz, hogy mindezt fasiszta elvek szerint, de ha egyszer a sokat hangoztatott (egyebkent egy hires osztrak zsido szarmazasu festomuvesz altal kitalalt) eletter elmelet helyes, akkor ez van. Legjobb pelda ennek gyakorlati alkalmazasara az izraeli telepek kerdese. Palesztinaban tenyleg helyhiany van...
  • Cefet #20
    Érdekes, hogy hogyan és mire reagáltál. Ha az általad leírtak okot adnak a rettegésre, akkor azok a MAGYAROK, akik Nógrádban, Heves, vagy Szolnok megyében cigány "közösségek" közvetlen közelében kénytelenek lakni, azok hogy élnek??? Akikért az általad szalonnácinak nevezett (de a legkevésbé sem zsidó ellenes) párt emberei semmit sem tesznek! Na ez az igazi bűnözés! Még az önvédelem esélyét is megvonják tőlük! Az Ő helyzetük az igazán rossz, nem a Tiétek! Kíváncsi leszek, hogy ha a demokrácia egy még "jobboldalibb" párt, a szavaiddal élve "szalonképtelen-nácik" kezébe adja a hatalmat, akkor mekkora lesz a "rettegés"? Ki fog félni, és miért? Mert a magyar embereknek nem lesz oka rá!
  • Cefet #14
    Kedves anti antiszemita zsidó barátom! Hogy van pofád azt írni, hogy aki nem zsidónak születik, az már születésétől antiszemita??? Hogy van pofád azt írni, hogy Budapesten rettegve mész ki az utcára??? Ezek sunyi rosszindulatú hazugságok! De ha ilyen sz@r lenne a helyzet, akkor miért élsz itt? Miért nem mész "haza"? Látszik, hogy Nektek a Jog értelmezése is másképp megy: nekem a szólás szabadsága azt jelenti, hogy mindenki azt mond, amit akar. Milyen aljas támadókról beszélsz? Aki azt mondja Rád, zsidóra, hogy zsidó? Miért hozod fel a zsidó vallást? Nem a zsidó vallással van probléma, hanem a zsidó gondolkodásmóddal, értékrenddel, törekvésekkel, célokkal. Azzal, hogy MINDENKIT próbáltok eltiporni, aki nem zsidó. Rajtatok kívül talán csak egyetlen náció van a földön, aki hasonló közutálatnak örvend. Talán nem véletlen! Gondolkodj el ezen!
  • sultan2 #11
    Véleményszabadság csak a zsidóknak engedélyezett, ha valaki nem szereti őket, megy egyből az ajvékolás. Gusztustalan egy világ ez...
  • gosub #6
    az ilyen és ehhez hasonló jogos és igazságos bírói ítéletek jelentősen csökkentheik az antiszemitizmus mértékét. Talán még több és jobb törvénnyel kéne védeni őket, hogy a bíróknak több eszközük legyen megbüntetni az aljas támadókat. A szólásszabadság törvényei ami most megvédte a francia zsidó diákokat elhozzák egyszer azt a békét mikor egy zsidó vallású ember félelem és rettegés nélkül kimehet az utcára, akár még Budapesten is. Sajnos ez most még teljessen lehetetlen. Az is igaz, hogy az antiszemitizmust teljessen megszüntetni nem lehet, mert aki nem zsidónak születik az csírájában hordozhatja azt.
  • fszrtkvltzttni #107
    Ahogy itthon az árpádsávos lobogó is jóval régebbi jelkép. Az mégis félelmet kellt.