Szekeres Viktor

Scifi és fantasy az Aranymálna-díj idei jelöltjei között

Rengeteg remek filmet láttunk 2012-ben, de akadt pár borzasztó is. Szerencsére, aki tudatosan választ néznivalót, az nem is nézte meg ezeket.

Hány filmet láttál a legrosszabb ötből?
  • Van eszem. Egyet sem.
  • Bevallom, egyet megnéztem.
  • Kettőt vagy hármat.
  • Négyet.
2012 nem volt rossz mozis év, szokás szerint több tucat remek filmet láthattunk a hazai mozikban és, még az amerikai mainstream kínálatából is választhattunk jól sikerült alkotásokat. Így pedig azok sem panaszkodhattak, akik számára a mozifilm fogalma valamiért csak a hollywoodi szuperprodukciókat jelenti. Tegnap kihirdették az itthon Aranymálna-díjként emlegetett The Golden Raspberry Awards (Razzie Awards), azaz a Razzies idei jelöltjeit.


A címeket böngészve ismét megállapíthatjuk, hogy meglepetés nem történt, ahogy mostanság mindig, a Razzies követte a népakaratot és leginkább azokat a filmeket állította pellengérre, amiket divat volt utálni 2012-ben. Idén ezt a kategóriát az Alkonyat 5. része és a Csatahajó képviselte, de az sem szokatlan, hogy Adam Sandler, illetve Eddie Murphy új filmje (az Apa ég! és az Ezer szó) jelölést kapjon. Az ötödik jelölést pedig egy valóban vállalhatatlan film söpörte be, az Oogieloves in the Big Balloon Adventure, melyről mi is írtunk nemrég, mint minden idők legnagyobb filmes bukásáról.

A jelölt filmek szereplői közül Eddie Murphy, Adam Sandler, Kristen Stewart, valamint a tavalyi Málnát megúszó Robert Pattinson kapott nominációt a színészek fő kategóriáiban, de mellékszereplőként Vanilla Ice-nak, Rihannának és Nick Swardsonnak is van esélye ezen alkotásokból az elég olcsó szobor elnyerésére. Akadnak olyan színészek is, mint Brooklyn Decker, Liam Neeson, Jessica Biel, Tyler Perry, Nicolas Cage és a fent már említett Stewart, akik két filmben is értékelhetetlen teljesítményt nyújtottak a szavazók szerint. (Vanilla Ice jelölése azért is poén, mert az egykori popsztár magát alakította az Apa ég!-ben, de hasonló a helyzet David Hasselhoffal a Piranha 3DD-ben.)



Örülhetünk, illetve szomorkodhatunk, hogy a jelölt filmek zömét itthon is láthattuk a mozikban, mindössze az animációs, sehol máshol be nem mutatott Oogieloves in the Big Balloon Adventure, valamint Tyler Perry rendezései nem jutottak el hozzánk, s hasonló a helyzet a Veszett világ című regényből készített második filmmel. Igaz, a Szekatúra premierjére csak tavasszal fog sor kerülni, az Ezer szó pedig DVD-n jelent meg, de mindkettőt láthatjuk, illetve láthattuk.

Milyen filmeket láttál 2012-ben?
  • Inkább rosszakat választottam.
  • Inkább jó filmeket néztem meg.
Idén 33. alkalommal fog megrendezésre kerülni a díjátadó, melyet több száz amerikai és külföldi újságíró, filmrajongó és szakmabeli szavazati alapján ítélnek oda. A győztesek, vagy inkább a vesztesek névsorát február 23-án hirdetik ki, egy nappal az Oscar-gála előtt. A jelölések alapján az ötödik Alkonyat-filmnek van esélye a tarolásra, hiszen 10 kategóriában 11 jelöléssel "büszkélkedhet", de az Apa ég! 8, illetve a Csatahajó 7 nominációja is említésre méltó.

Az Aranymálna-díjra jelöltek:

Legrosszabb film

Csatahajó
Oogieloves in the Big Balloon Adventure
Apa ég!
Ezer szó
Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész

Legrosszabb színésznő

Katherine Heigl - A szingli fejvadász
Milla Jovovich - A kaptár: Megtorlás
Tyler Perry (In Drag) - Madea's Witness Protection
Kristen Stewart - Hófehér és a vadász & Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Barbra Streisand - Szekatúra

Legrosszabb színész

Nicolas Cage - A szellemlovas 2. - A bosszú ereje & A bosszú jogán
Eddie Murphy - Ezer szó
Robert Pattinson - Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Tyler Perry (férfi öltözékben) - Alex Cross & Good Deeds
Adam Sandler - Apa ég!

Legrosszabb női mellékszereplő

Jessica Biel - Kispályás szerelem & Emlékmás
Brooklyn Decker - Csatahajó & Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap
Ashley Green - Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Jennifer Lopez - Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap
Rihanna - Csatahajó

Legrosszabb férfi mellékszereplő

David Hasselhoff - Piranha 3-DD
Taylor Lautner - Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Liam Neeson - Csatahajó & A titánok haragja
Nick Swardson - Apa ég!
Vanilla Ice - Apa ég!

Legrosszabb páros

A Jersey Shore két szereplője bármilyen kombinációban - The Three Stooges
Mackenzie Foy & Taylor Lautner - Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Robert Pattinson & Kristen Stewart - Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Tyler Perry & a női jelmeze - Tyler Perry's Madea's Witness Protection
Adam Sandler és Leighton Meester, Andy Samberg vagy Susan Sarandon közül bárki- Apa ég!

Legrosszabb rendező

Sean Anders - Apa ég!
Peter Berg - Csatahajó
Bill Condon - Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Tyler Perry - Good Deeds & Madea's Witness Protection
John Putch - Veszett világ 2. rész

Legrosszabb szereplőgárda

Csatahajó
Oogieloves inThe Big Balloon Adventure
Apa ég!
Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Madea's Witness Protection

Legrosszabb forgatókönyv

Veszett világ 2. rész
Csatahajó
Apa ég!
Ezer szó
Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • albiman85 #32
    En nem reg megneztem az Apa eg filmet es szerintem nem annyira rossz, qrva sokat rohogtem rajta. Adam Sandler nem a kedvenc szineszem de szerintem mar voltak sokkal rosszabb alakitasai es karakterei is. Ez a dij is csak meg tobb reklamot csinal az ilyen filmeknek amik sokszor nezhetoek. Lattam mar sokkal szarabb filmeket amik sose kaptak meg az Arany Malnat szoval...
  • Meridian #31
    Ja, és sajnos a fenti listából szinte mindet láttam... de ez a lista egyáltalán nem teljes. A Jelenés (the apparition), Az éhezők viadala (the hunger games), ezek is ütnek ám egyet az ember érzékelőszervein...
  • Meridian #30
    A kaptár legutóbbi része az tényleg büntet... de nem a főszereplő miatt, hanem az egész sztori (ami nincs is), és rendezés miatt. Botrányosan szar, filmnek jóindulattal sem lehet nevezni. Az alkonyat 5 part2 -őt még nem láttam, csak az első részét, az is ritka szar egy film, de ezekszerint sikerült felülüberelni a nyálmennyiségét a történetben, ha ennyi kategóriában jelölték...
  • donceleger8 #29
    Paródianickről pont te beszélsz? Nem mondtam, hogy a világ legjobb filmjei ezek, de pl az Ezer szó kimondottan szórakoztató volt! A csatahajó meg látványos!
    A király beszéde meg olyan unalmas volt és idegesítő, hogy végig se néztem! Asszony háromszor futott neki, mert bírja a főszereplőt, de még ez sem volt elég neki ahhoz, hogy egyszer is végignézze!
    Igazad van! Fos művészfilmekkel vágjuk tele a mozikat! Biztos a több millió ember téved, akik szeretik és élvezik ezeket a filmeket, pl az Alkonyatot!
    De majd szólok nekik, hogy a te ízlésedhez igazítsák ezentúl a filmnézési szokásaikat! Én kérek elnézést!!
  • cateran #28
    A Kaptar: Megtorlas kozel es tavol a legszarabb, mind a sajat sorozataban, mind ugy altalaban. En magam a buntetesvegrehajtasban alkalmaznam, a halalbuntetesnel egyel alacsonyabb fokozatkent. Szavakkal le nem irhato borzalom, inkabb az Alkonyat osszes 3x vagy a Skyfall 3x (pedig az is korszakalkotoan gyenge...) mint a Megtorlasbol akar csak 1 perc is:S
  • zetortraktor #27
    Nem, nem lehet komoly. Ez valakinek a paródianickje.

    "Ezek közül több film is vezette a toplistákat, és több közülük nyereséges is volt!"

    Sok pénzt hoztak, tehát... (ki sem merem mondani: jók?)

    Igen, igazad van. Az Alkonyat ötödik része vezette a listákat és nyereséges volt. Ha nagyon tetszett, akkor örülj neki, de hogy az Oogieloves, az Adam Sandler-film vagy a Csatahajó, az Ezer szóról nem is beszélve nem sok mindent vezetett és nem sok mindent nyert, az is biztos.
  • zetortraktor #26
    Komoly ez az ember?

    "etetlen drámai mélységeket kiemelő film lehet Oscar díjas"

    Tudod, hogy melyik film nyert tavaly Oscart? Az Artist. Előtte meg A király beszéde. Kegyetlen mély filmek voltak - igazából csak a szórakoztatásra készültek.

    És Málnát? A szórakoztatásra készült Jack és Jill. Előtte meg a valóban nagyköltségvetésű Utolsó léghajlító.
  • Zombee #25
    Az Alkonyat tényleg fos.
  • donceleger8 #24
    Én is fogom a fejemet! Évről évre bebizonyosodik, hogy az Oscar és ez a fos díj egyáltalán nincs jól kitalálva.
    Miért csak a hihetetlen drámai mélységeket kiemelő film lehet Oscar díjas, ami amúgy dögunalom és már már öngyilkos lennék legszívesebben, és miért a csak szórakoztatásra készült nagy költségvetésű filmek kapnak málnát, amik egyébként szélesebb körben szórakoztatnak.
    Ezek közül több film is vezette a toplistákat, és több közülük nyereséges is volt! Nem tudom akkor kinek rosszabb az ízlése?!
    Azokkal van baj inkább, akik komolyan veszik az ilyen filmeket! Pedig csak le kell ülni a tévé elé és élvezni.
    Ja és persze ez is csak egy vélemény!
  • NovaTerra #23
    Ez egy fórum, ahol véleményt nyilvánítunk. Én is. Nem az a lényeg, hogy kiemelkedjünk. "epikus öngól" Csak a fejemet fogom. Inkább nem folytatom a szinteden.