Berta Sándor

A Google csupán az út elején jár

Larry Page, a Google vezérigazgatója töretlenül hisz a mobil operációs rendszerben. Az üzletember finoman szólva sem gyakran ad interjút. Tavaly áprilisi vezérigazgatói kinevezése óta csupán a második alkalommal állt az újságírók rendelkezésére.

Page elmondta, hogy a Google arra törekszik, hogy más legyen, mint a hagyományos cégek. Amennyiben új célokat tűznek ki maguk elé, akkor azt szeretnék, hogy ezek a legtehetségesebb embereket arra motiválják, hogy részt vegyenek a projektekben. Így van ez például a robotautók esetében is; a menedzser rámutatott, hogy a közúti közlekedésben nagyon sokan halnak meg. Egy jobb szállítási rendszer egyértelműen szélesebb választási lehetőséget biztosítana a felhasználóknak, egyúttal előnyös lenne mind a társadalom, mind a gazdaság számára.

A Google vezérigazgatója szerint az új technológiáknak viszonylag nagy változást kell elérniük. Biztosaknak kell lenniük abban, hogy képesek elérni a céljaikat, ugyanakkor tudatában kell lenniük abban is, hogy bármennyire nagy is a befektetésük egy adott technológia esetében, az végeredményben mégis eltörpül a technológia hozadékai mellett. A Knowledge Graph és a Google Now segítségével a cég meghatározó módon közrejátszott a webes keresés továbbfejlesztésében. A tökéletes kereső valóban értené azt, hogy éppen mire vagyunk kíváncsiak, mélységében megértené a világot és viszonylag pontosan olyan választ adna, amire szükségünk van.

A Google Plus fejlődésével kapcsolatban Page elégedettségének adott hangot. A felhasználók száma folyamatosan nő, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy szükség van a szolgáltatásra. Ez a projekt továbbra is kiemelt fontosságú a társaság számára, amelynél egy "hatalmas csapat" dolgozik a közösségi hálózaton. Ezt időközben számos más Google-szolgáltatással összekötötték. Véleménye szerint a mobil számítástechnika területén az Android jó helyzetben van. Korábban azért döntöttek az operációs rendszer kifejlesztése mellett, mert azon a véleményen voltak, hogy a mobil piacon is szükség van a változásra.

A CNN Fortune szerkesztői kíváncsiak voltak arra is, hogy mi a helyzet a Motorola Nexus készülékeivel, hiszen a vállalat jó ideje a Google tulajdonában van. A menedzser ebben a kérdésben is határozott volt és kijelentette: úgy gondolja, hogy egész egyszerűen fizikailag nincs lehetőségük egy Motorola Nexus piacra dobására, mivel a Motorola még csupán rövid ideje van a tulajdonukban. "Egy olyan nagyszerű eszközt akarunk építeni, amely megmutatja, hogy milyen lehetőségek vannak az Androidban és ami a fejlesztőknek lehetőséget ad arra, hogy rövid időn belül az új verziókhoz jussanak" - árulta el.

Page végül közölte: a célja az, hogy a Google-t továbbfejlessze és "pozitív befolyásuk" legyen a világra. A társaság csupán az előtte álló út egy százalékát tette meg. Nem tudja, hogy meddig marad vezérigazgató, de az motiválja, hogy a társasággal még az eddigieknél is nagyobb dolgot vigyen véghez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csucsu2030 #14
    Milyen buzi feje van ennek a csávónak
  • qrd0xQSt2rdvnu #13
    "törekedszik" magyarul-e tud a cikkíró?
  • Blacktom #12
    Szerintem cseréljetek egymás közt e-mail címet.
  • hurkaur #11
    es linkeld be legyszives meg a 800 mhz-es fosodat, hogy meg szanalmasabb legyel.
  • hurkaur #10
    Feltetelezes? Te fogyatekos nulla, elolvastad egyaltalan a google szolgaltatasok adatvedelmi szabalyzatat vagy csak a pofad jar, mint mindig? Azt csinalnak az adataiddal, amit akarnak, es ez csak az ilyen csoro szemellenzos ms hater idiotaknak, mint te, normalis.
  • Lakatos Lajos #9
    "Egész más az amikor egy zárt kódú, operációsnak titulált trójai rendszert futtatsz a gépeden (windows , win mobile, iPhoSH), és megint más az amikor szerver oldalon trackingelnek"

    egészen pontosan az előbbi az egy aljas és súlyos BŰNCSELEKMÉNY, míg a másikhoz joguk van. a világ összes országában.
  • Lakatos Lajos #8
    Egész más az amikor egy zárt kódú, operációsnak titulált trójai rendszert futtatsz a gépeden (windows , win mobile, iPhoSH), és megint más az amikor szerver oldalon trackingelnek (ami egyébként is csak feltételezés) és amúgy a rendszer amit futtatsz a készülékeden nyílt forráskódú és bármikor láthatod hogy mikor mit csinál... hiába jártatod a p*fádat mindenki tojik rá egy jó ízeset.
  • hurkaur #7
    Masreszt rohejes, hogy google segget nyalod, es kozben az MS-t szidod az adataid kihasznalasaert. Ettol vagy te egy szanalmas kis loser, arakistor.
  • hurkaur #6
    Es ez kit erdekel? Trabantbol is sok volt, megis egy zsak szart nem ert.
  • Lakatos Lajos #5
    arra hívnám fel az előttem hozzászóló trollok figyelmét hogy az Android penetrációja a mobil/tablet szegmensben 75-80% környékén mozog, magyarán minden 4 eladott mobil eszközből 3-mon ez az operációs rendszer fut.

    http://www.origo.hu/techbazis/20121116-negybol-harom-okostelefon-androidot-futtat.html