Alex

A filmek többsége már digitálisan készül

Míg a XX. század a filmszalagokról szólt, addig 2000 óta a gyártók fokozatosan áttértek a digitális rendszerekre. Az archiválás máig nem megoldott.

2010-ben minden nagyobb professzionális videókamera-fejlesztő cég befejezte a 35mm-es termékein való munkát, és már csak a digitális piacra koncentrálnak. Az első nagyobb, csak digitálisan készülő mozi a 2002-es A klónok támadása volt George Lucastól, mely döntést az iparág akkor még lenézéssel fogadott. A rendezők, operatőrök, világosítók és egyéb ágazati szakemberek ellenzőkre és támogatókra szakadtak. "A változás az új lehetőségek megjelenésével kezdődött meg, de csak a régi út lezárásával fejeződött be" - nyilatkozta a Side by Side dokumentumfilmben a digitális média egyik leghangosabb ellenzője, Christopher Nolan. Vele ellentétben azonban számos rendező azonnal felfigyelt az új technológia biztosította egyszerűbb vezérlésre, a kisebb videókamerákra és a korszerűbb munkakörnyezetre.

Míg korábban a zeneszerzőknek több mérnök segítségére volt szükségük ahhoz, hogy a filmmel szinkronban lévő zenét szerezzenek, addig ma már egy egyszerű laptoppal meg tudják oldani ezt a feladatot. A legnevesebb rendezők pedig, mint James Cameron és Peter Jackson hatalmasat löktek előre az iparágon, mivel korábban elképzelhetetlen felbontású és minőségű digitális projektjeket vezényeltek le. Míg a Gyűrűk ura tárolásához kétmillió méter hosszú tekercs kell addig Jackson új projektje, a Hobbit néhány merevlemezen elfér.


A digitális film megjelenése a legnagyobb hatást valószínűleg a filmkészítés demokratizálásával tette. Míg 1991-ben a legnagyobb független filmes fesztiválon, a Sundance-en alig 200 fikciós pályamű volt, addig ez mára tízszeresére emelkedett jórészt a digitális éra okozta áresésnek köszönhetően. Az első Oscar-díjas digitális film a 2008-as Gettómilliomos volt.

Az új médiumnak azonban még egy nagy kihívást le kell győznie: jelenleg még nincs megfelelő archív formátum. "Csak akkor lehetünk biztosak benne, hogy egy film 60 év múlva is nézhető lesz ha celluloidra rögzítjük" - emelte ki Martin Scorsese a dokumentumfilmben. Az 1960-as évek óta több, mint 80 különféle digitális videóformátum jelent meg, többsége ma már lejátszhatatlan, mivel nincs meg az ehhez szükséges technika. A problémára a Bosszúállok körüli törlési mizéria világított rá élesen, mivel emiatt bemutatóját is el kellett halasztani.

"A stúdiók nem terveztek be költségeket a digitális filmek hosszútávú menedzselésére, a jövőben létrejövő új platformokra való átkonvertálás biztosítására" - mondta April Miller rendező. Remélhetőleg a következő évtized megoldja ezt a gondot, és a tárolási technológiák fejlődésével a következő generációk is élvezni tudják a mai alkotásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nos #9
    Az emberközeliség élménye a megszokásból és az emlékekből alakul ki benned. az első hangos, színes filmek esetében is biztos sokan nosztalgiáztak. A ma születő gyerekek már biztos nem fogják emberközelibbnek érezni az analóg technikát, ha találkoznak vele, mert nekik az lesz idegen.
  • wraithLord #8
    Nem kifejezetten ide vág (de majdnem)... a "grain"-ről jut eszembe... Szerintem pl. fotózásban az analóg képzaj kifejezetten kellemes hatást kelt. Persze ettől még a digitális fotó nem lesz rossz, csak az analógnak van egy "varázsa", ami a digitálisnak nincs. És nyilván ez fordítva is igaz.
  • narumon #7
    Egyébként megnyugtatlak, hogy a mai napig is készülnek analóg mesterszalagra felvételek - az meg hogy a keverő digitális nem szükségszerűen bassza el a hangot.
  • narumon #6
    Csak nem mindegy hogy az a mintavételezett hullám 24bit/192khz (esetleg újabban 32bit) és erről kerül rá egy analóg lemezre (mondjuk vinyl), vagy ebből csinálnak egy kompresszált, limiteres 16bit/44.1khz butalemezt.
  • Ferrer #5
    Azért vedd figyelembe, hogy ma már otthon nemigen hallhatsz analóg hangzást adathordozón, mert a készítés valamelyik fázisában biztos átmegy digitális berendezésen az anyag, ami azt jelenti, hogy így már nem a teljes egész lesz, hanem egy mintavételezett hullám. Placebo.
  • Tetsuo #4
    Felreertettel valamit. Nem osszemostam a kettot, hanem ravilagitottam a ketto kapcsolatara.
    Pl. mivel freskot eloallitani vagy templomi orgonan jatszani joval nehezebb (sok ev tanulas, egyeb raforditasok stb.), mint papirra rajzolni vagy dobolni ceruzalval az iroasztalon, emiatt aranyaban tobb az ertekelheto alkotas az elozo esetekben.
    Ami nem zarja ki azt, hogy papiron ne szulessen komoly muveszeti alkotas.

    Tovabba, a cikkben is emlitett joval dragabb analog technika, nameg a filmszalag ara komolyan befolyasolta a kozvetlen munkafolyamatot es azt, hogy a szakember (vagy muvesz) jobban meggondolta, hogy mire hasznalja el a celluloz-tekercseket.

    A digitalis vs analog minosegi ertelekelese pedig olyan dolog, aminek jobban is utana nezhetnel, ha tenyleg erdekelne ill. kerdezhetnel, de lathatolag csak kotekedni irtad a hsz-t.
  • narumon #3
    "Én nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, de amikor élő közönség előtt próbázták a 48FPS-t és a nézők egy jelentős része kifejezetten negatív felhanggal azt mondta hogy furcsa volt, na ilyenkor elhagyom az agyam."

    Miért? Láttad? Én nem láttam de megmondom őszintén félek tőle, pont azért mert elvben ugyanaz történik vele mint a tévéknél a Motion Plus és stb szolgáltatásoknál. Nem véletlen, hogy ez az első amit az ember kikapcsol a tévén, máskülönben egy mozifilm olyan lesz mintha a szomszéd vette volna fel a Sony handycammel. Én kíváncsian várom a Hobbit 48fps változatát, és majd utána mondok véleményt. Egyelőre azonban aki látta az pont arra panaszkodik ami az elméletben is benne van.

    "Hát én meg azt mondom, hogy ezek az emberek dobják ki gyorsan a fullHD cuccukat hiszen ha a mérhetően rosszabb minőség nekik "jobb" akkor elég lesz a 8milis filmről is vetíteni, nem kell ide milliós projektor..."

    Nyilván te mondod meg a tutit, meg te fingod a passzát szelet.
  • dchard #2
    Én nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, de amikor élő közönség előtt próbázták a 48FPS-t és a nézők egy jelentős része kifejezetten negatív felhanggal azt mondta hogy furcsa volt, na ilyenkor elhagyom az agyam.

    Ez kb. ugyanaz a demagóg szarság, mint hogy a bakelit jobb, a 24FPS jobb, a grain-től(értsd: képzaj) lesz "filmszerűbb" a mozi, meg attól hogy látható módon akad, tearingel mikor pásztázol stb. Hát én meg azt mondom, hogy ezek az emberek dobják ki gyorsan a fullHD cuccukat hiszen ha a mérhetően rosszabb minőség nekik "jobb" akkor elég lesz a 8milis filmről is vetíteni, nem kell ide milliós projektor...

    Az lehet, hogy például a digitális vetítéstechnika mozi méretben még bőven fejlesztésre szorul például a felbontás vagy az FPS tekintetében, de legalább az agyon vetített zajos, szemcsés, csíkos szar magyar kópiákat nem kell többet néznem, és ha ezzel hasonlítom össze (márpedig az agyonvetített külföldi kópiák behozatala a magyar realitás) akkor ennél még a 4K is jobb...

    A filmek esztétikai minőségét meg a tartalmát összemosni a gyártásukhoz szükséges technológiával meg elvi hiba: tonnányi szar filmet tudtak csinálni cellulózra is.
  • Tetsuo #1
    Termeszetesen komoly elonye van a digitalis videotechnikanak, de csakugy, mint a hangtechnikanak, hatranya is, tobb munkafazisban (pl. rogzites, feldolgozas, tarolas/lejatszas). Ezeket merlegelni pedig eset es egyenfuggo ill. kulonbozo szempontok alapjan lehet.

    En analog parti vagyok azert, mert alapbol sem nagyon nezek mai filmet, a tartalom miatt es az analog technikanak van egy hangulata, ami sok mindennel egyutt hianyzik a mai filmekbol.
    Masreszt jobban szeretem az analog hangot es videot, a maga analog hibaival, ami emberkozelibb, kellemesebb azok erzekelese, mint a digitalis zajok, hibak, amik -bar sokszor alig eszrevehetoek- tudat alatt sem az ellazulast szolgaljak, termeszettol idegenek, zavaro hatast keltenek.
    Velemenyem szerint meg, az analog technikaval valo banasmod (pl. operator, vago, hangmernok stb. szamara) komolyabb kihivas (volt), emiatt nagyobb tetje (volt) a munkajuknak es muveszeti szempontbol magasabb szinten van egy olyan mu, persze, ha nem oncelu a technika.
    Ugyanigy reszben (biztos) jo, hogy iden 10x tobben adnak be palyazatot a Sundance-re, de ez szerintem inkabb azt jelenti, hogy tobb, mint 10x tobb a beadott szar.